Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-554

554. országos ülés 1900. márczius 20-án, kedden. m hazafiak voltak, nem igyekeztek a magyar állam, a magyar faj ellen törni; ma már onnan származott fiatal emberek, a kik magyar középiskolát végeztek. Bécsből felhívást intéznek a magyar faj ellen; és azért mi mégis azt mondjuk, hogy hiszen majd csak valahogy lesz, és nem akarjuk átlátni azt, hogy a mit beszédem elején mondtam, az igaz és való, hogy ez a magyar faj nagy veszélyben van. De van még egy más oldal, a hol ez a veszély talán még imminensebb, a hol még inkább fel kell a figyelmet hivni, — már meg is tettem a képviselőházban az utóbbi időben,— ez pedig az oláhságnak az előbaladása. (Úgy van! Úgy van! a szélső "baloldalon.) Méltóztassék megnézni, mi történik ottan, és szakítsunk már egyszer azzal a feltevéssel, hogy egyszer a románoknak fellépését, terjeszkedését, intellektuális erejöknek növekedését csak közigazgatási úton, vagy esetleg perekkel lehet megoldani. Ezek már mélyreható, kultúrai fegyverekkel teremtették meg azt a hatalmat, a melylyel rendelkeztek. A magyar kultúra volt annak az alapja, de mert nem figyeltünk később arra, mert nem tudtunk neki irányt adni és nem vezettük Őt, elvált és ma mint kultúra, erősen fenyegeti fajunknak fennállását. De hát Magyarországon mindezeket elmondjuk talán itt-ott hazafiúi búsongással, azért tenni uem teszünk. Hiszen már a harminczas években látta ezt nagy eszével Wesselényi Miklós. Ama híres szózatában már felhívta a magyar nemzetet erre, midőn azt mondta, hogy kövessünk el minden lehetőt arra nézve, hogy ezen terjeszkedésnek útját álljuk és mentsük meg ezt a magyar államot és a magyar fajt. És Wesselényi felhívására ugyan egy hajszál sem görbült meg. De érdekes lesz talán egy kicsit belemenni a dolog mélyébe, hogy lássuk, hogy nem olyan kis kérdés ez a román kérdés. Igaz, hogy minden kétséget teljesen kizáró adatokkal nem rendelkezem, mert az egyáltalában senkinek sem áll rendelkezésére és ennek pótlásául adtam be ép a földmívelésügyi tárcza költségvetésének tárgyalásánál azt a határozati javaslatot, a hol szeretném, hogy biztos adatokkal rendelkezzünk a helyzetnek megbirálására, de a szórványosan itt-ott megjelentekből mégis egy képet akarok összeállítani arra nézve, hogy milyen hatalommá nőtt már ez az oláhság velünk szemben, fajunknak hátrányára. Míg a XVII. század végén Baranyi és Hevesi jezsuiták, midőn bejárták az országot, összesen 200.000 oláhot irtak össze, 1733-ban a Klein püspök-féle összeírás már S5.000 családot említ, a mi körülbelül 440.000 embernek felel meg, 1761-ben az összeirásból 547.000, 1794-ben már 800.000 lélek tűnik ki. Igaz, itt a dolognak enyhítéséül fel keli hoznom, hogy akkoriban Dagyou sok bevándorlás történt más politikai okoknál fogva, de a számszaporúlat tényleg egészen ekképen történt. Ha ma nézzük őket, ma már 2,600.000 az oláhok száma. Már maga a tömeg is kell, hogy gondolkozóba ejtse a nemzetet, hát még ha mérlegeljük azt, hogy azok a műveltség szempontjából milyen óriási lépésekkel haladnak előre, ha látjuk azt, hogy ezelőtt 25—30 esztendővel úgyszólván csak egyes kiváltságosak voltak azok, a kik tudomá nyosságra és műveltségre tettek szert, és ma már egy óriási tömeget tesznek azok. Magának a városi lakosságnak szaporodása mutatja ezt különösen. 1780-tól mostanig Kolozsvárott felment e szám 50-ről 3250-re, Szebenben 900-ról 458l-re, Tordában 350-ről 2293-ra. Ez mind azt mutatja, hogy ezek miként erősödnek, miképen gyűjtik magukban azt az erőt, a melylyel nagy, nemzetiségi törekvésüket képesek keresztülvinni, és a melyekkel akadályul szolgálnak arra, hogy a magyar állameszmét is megvalósítsuk és diadalra juttassuk. És mindezek a dolgok, t. ház, veszélyesebbé válnak azért, mert, mint már előbb említettem, ma már nagy szellemi erővel rendelkeznek. Érdekes ezen szellemi erő mikénti fejlesztésének történelmét egy kissé taglalni. A románok, t. képviselőház, — elismeréssel kell velük szemben lenni, — a tudományt is igénybe vették, képesek voltak a történelmet meghamisítani, képesek voltak — tudva, — álneveket teremteni azért, hogy románságukat előbbre vihessék. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Itt van a dákóromanizmus históriája. Igaz, hogy itt a magyarság volt a hibás, mert a mikor Mátyás királynak hízelegni akart a történetirója, azt állította róla hogy Traján, vagy Corvin nevű C8aládból származik, épen úgy, a mint Napóleonról bebizonyították, hogy egyenesen Julius Caesartól származik, és ettől nem is kellett volna félni akkor, ha ez csak egy tudományos ostobaság, vagy bolondság maradt volna. Csakhogy a dákórománizmus átment ä nép lelkébe és vérébe; azt hiszik, hogy ők a dicső rómaiak utódai, és már születésétől fogva azt hallj gyermek, hogy ez a föld a tied, ez a föld őseidé volt, a magyarok csak elrabolták azt tőled és csak bitorolják azt. Meghamisították az egész történelmet, sőt a nyelvükre is azt mondják, mintha az apja, anyja volna egy személyben a régi római nyelvnek, úgy, hogy a gyermek mindig azt tanulja, hogy egy nagy, dicső nemzet sarjai vagyunk, a kiket a zsarnokság elnyomott, e földhöz nekünk van jogunk, és nem becsületes oláh ember az, a ki nem igyekszik minden iráuyban ellenhatást kelteni a magyar állameszme megerősítésével szemben.