Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-554

564. országos ülés 1900. márczins 20-án, kedden. 59 "többször is benyújtották. A t, ház engedelmével bátor leszek ezen emlékiratból néhány, épen ezen ügyre vonatkozó tételt felolvasni. (Halljuk!) Azt mondják a középiskolai tanárok emlékiratukban, a midőn tudniillik folyamodtak a minisztériumhoz bizonyos ügyek kedvező elintése iránt (olvassa) : »E lépésre ez alkalommal igen fontos okok indítottak bennünket. Már 1895-ben, kassai közgyűlésünk határozatából tüzetes memorandumot terjesztettünk Nagyméltóságod szine elé, melyben minden szépítés nélkül rámutattunk a magyar tanárság súlyos válságára, az orvoslás gyors szükségére és biztos eszközeire. Egy év múlva, mikor láttuk, hogy az új kölségvetés semmiféle irányban sem kezdte meg helyzetünk javítását, újabb alázatos fölterjesztéssel éltünk, utalva a tanárságot fenyegető veszedelemnek egy év alatti újabb térfoglalására s Nagyméltóságod gyors intézkedését újból, sürgetőleg kérni bátorkodtunk. Okainkat mind a két kérvényben nem a magunk érdekéből merítettük, hanem a tanárkérdés kultúrpolitikai fontosságát adatokkal, számokkal kimutattuk.« Ezzel indokolták kérvényük benyújtását. Később majd kérvényük tartalmára nézve is bátor leszek röviden nyilatkozni. Ők abban a kellemetlen helyzetben találták magukat, a melyet így fejeznek ki emlékiratukban (olvassa): » Valóban a legújabb költségvetés vigasztalan távlatot nyitott meg előttünk. Nemcsak azt nem látjuk benne, hogy helyzetünk emelésére az államhatalom valamely gyökeres intézkedéshez nyúlt volna, hanem arról kellett meggyőződnünk, hogy az 1893 : IV. törvényczikk végrehajtása terén sem történt meg az, a mit a dolgok rendje követelt volna. Ez a költségvetés 1893 óta a hetedik s a fizetési osztályok arányszámára nézve ez sem mutat legcsekélyebb haladást sem. E mozdulatlanság azt a nyugtalanító gondolatot keltette sokfelé, hogy a nagyméltóságú minisztérium a tanároknak a VIII. és IX., az igazgatóknak pedig a VII. és VIII. fizetési osztály közti megosztását véglegesnek tekinti, meg kivan maradni az egyharmadrésznél, s hogy az 1893-ban hathatós kérelmeinkre ünnepélyesen biztosított felezés nem fog végrehajtatni.« Már most a mi kívánságaikat illeti, csak röviden egypár sorban fogom felolvasni azokat, hogy ilyen módon a t. ház azon tagjai is, a kik esetleg az ügyet nem ismerik, maguknak tájékozást szereznek. Kívánságaikat a következő szerény mértékben állapították meg. Az első az, hogy (olvassa): »Az 1893-iki törvényhozási megállapodásnak végrehajtása, azaz az igazgatói és a tanári létszámoknak az illető fizetési osztályok közti niegfelezése. Ez intézkedés annál sürgősebben szűk- ' séges, mert a többi tisztviselői ágazatokra nézve a pénzügyminiszter úr ő nagyméltóságának a jövő évi költségvetés benyújtásakor tett kijelentése szerint az 1893: IV. törvényczikk immár végre van hajtva, úgy, hogy minket e tekintetben már mellőzés ért.« Kívánságaik második pontjában ezt adják elő (olvassa): »A tanári és igazgatói quinquenniumok felemelése 200 forintra, a mi például ötéves czikluson belül érezhetőbb költségemelkedés nélkül végre lenne hajtható. E tekintetben nemcsak a velünk államjogi és pénzügyi kapcsolatban álló Ausztria tanulságos példája áll előttünk, a hol a tanár 1400 forinton kezdvén, két ízben 200— 200, három ízben pedig 300—300 forint ötödéves pótlékban részesül.« Azután kérik még, hogy a drága piaczú városokban működő tanárok helyi pótléka rendszeríttessék. Ezenkívül még több rendbeli intézkedést kérnek állapotaikra vonatkozólag. Minthogy azokat, a melyeket most előadtam, elégségesnek tartom annak megvilágítására, hogy kivánságaik méltányosak és jogosultak, ezekkel nem kívánok részletesen foglalkozni. Ennyit a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1900. évi költségvetésének számszerinti tételeiről. És már most áttérek magára a közoktatási, illetve közkormányzati politikára, hogy erre vonatkozólag is megtegyem szerény észrevételeimet. (Halljuk! Halljuk!) Hogy beszédem iránya megérthető legyen, ki kell jelentenem, a mit már más alkalommal is hangoztattam, hogy a mi a magyar nyelv terjesztését és a nemzeti állam kiépítésének nagy ügyét illeti, én a legszélsőbb sovinizmus álláspontját foglalom el. (Élénk helyeslés a szélső haloldalon.) Mert eltévesztett módnak, eredményt felmutatni nem képes törekvésnek tekintem azt, a mely, elismerem, hazafias szívvel ugyan, de félénken és tapogatódzva, minden kis akadálytól visszariadva és azt kerülgetve akar olyan nagy eszmét, mint a nemzeti állam kiépítése, megvalósítani. Ily eszközökkel nemzeti államot még soha senki meg nem csinált. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nehogy félreértessem, kijelentem, hogy nem csupán a közoktatási kormányzatra vonatkoztatom e szavaimat, hanem értem alatta az egész kormányzati politikát, mely (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) örökkön-örökké a megalkuvás, a türelmesség jelszavának hangoztatásával kivan nagy dolgot végezni, holott a százados történelem és a nagy nemzetek ismert példái igazolják, hogy a nemzeti állam megteremtéséhez vas kéz, hajthatatlan erély, és minden akadályt legyőző határozottság az egyedül czélhoz vezető eszköz. (Úgy van! Úgy vaui a szélső baloldalon.) Vagy meddig kívánja e poli-