Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-554

554. országos ülés 1900. márczins 20-án, keiden. •, — miután igen melegen érdeklődtem a kérdés iránt, egy nagy vidék lévén e kérdésben érdekelve, a hol szintén olthon érzem magamat, — hogy az találtam, hogy ez a nagy vészedéi30a elmúlt, hogy ez a nagy veszedelem nem volt komoly, hogy ez a nagy veszedelem csak ijesztés volt, és hogyha a komoly aggodalmak szülték is azt, azok ezidőszerint már nem léteznek. Aggodalom oly irányban tudniillik, hogy az állam nagy mértékben lesz érdekelve ezen kölcsönök kiosztásánál, és hogy hitele nagy mértékben fog szenvedni, hogyha ezen kölcsönök kellő mértékben az agrárbankba be nem folynak. Hanem igenis, a múlt évben is volt szerencsém reámutatni, más irányban az aggodalmak igazolást nyertek, abban az irányban tudniillik, hogy a kölesönök folyósítása bizonyos pénzügyi behatások következtében nem volt oly gyors, oly akadálytalan, mint a milyennek annak idején az igen tisztelt földnűvclésügyi miniszter úr ezt jelezte s mint a minőnek azt mi mindnyájan óhajtottuk volna. Ezen kérdéssel kapcsolatban méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak az indokolás egy passzusára, a melyet az a javaslat annak idején beterjesztett. Az mondatott az indokolásban, hogy az amerikai szőlő termelésével csak úgy érhetünk czélt, ha a mellett intézkedünk az iránt is, hogy az új irányú szőlőmívelésben gyakorlatilag kiképzett munkások serege álljon minden hegyvidéken az elpusztult szőlőt felújítani akaró szőlőbirtokos rendelkezésére. Ezt az igazságot nem vonhatja kétségbe senki. Az amerikai szőlővesszővel történő felújítás óriási mértében fokozta a szőlőmunkások iránti igényt. Nemcsak számban kell több munkás, hanem az okszerű mívelésre a számon kivűl még sokkal nagyobb képzettségű munkásokra van szükség, de sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy ebben az irányban, hogy tudniillik a munkások szakértelme növeltessék, egyáltalában nem történtek meg a szükséges megfelelő intézkedések. Összevág ez a kérdés azzal, a mit Komjáthy Béla t. képviselőtársam az általános vitában felhozott, hogy a női munkáskiképzés a földmíves munkákra nincsen kellőleg istápolva. Én azt állítom, hogy nemcsak ez van elhanyagolva, hanem a szőlőszakképzés is elmaradott. Elmaradott azért, mert sehol sincsen olyan intézmény, hol a munkás más kára nélkül kiképezhetné magát. A szőlőtulajdonos, ki agrárkölcsönt, vagy más kölcsönt vesz fel, ki tetemesen emelkedett drága szőlőparlag megszerzése mellett szőlőt újít fel, nem koczkáztathatja újított szőlőjét azzal is, hogy szőlőmunkásoknak ottan experimentálásra tért nyisson. A szőlőbirtokosnak szüksége van arra, hogy szőlőjét szakszerű munkás mívelje meg; olyan, ki a gyakorlatot már másutt szerezte meg, olyan helyen, hol a gyakorKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXVIII. KÖTET. lati megszerzés közben esetleg okozott károk nem olyan érzékenyek és nem sújtanak egy exisztencziát. Erre egyedül és kizárólag a földmívelésügyi miniszter úr hatáskörébe tartozó intézkedés alkalmas, tudniillik a szőlőtelepeknek minél sűrűbb felállítása oly czélból, hogy egy ideig szőlőmunkások kiképzésére szolgáljon, azután forgalomba bocsáttassák. Ügy kívánóin én ezt a kérdést megoldani, hogy ne maradjon az a szőlőttdep, a mely egyszer állami szőlőtelep jellegét vette fel, örök időre kísérleti telep, hanem a mikor rendeltetését bevégzi, mikor kellő számú munkást kiképez, adassék át a forgalomnak és azoknak, kik azután veszély nélkül tovább növelhetik. Ne méltóztassék helyi érdekűnek találni a felszólalást, ha egy hegyvidék érdekében szólva azt mondom, hogy az a nagy hegyláncz, a mely a tokaji hegyaljtól északkeletre a legkitűnőbb borok termelésével foglalkozik, óriási munkáshiányban szenved; pedig ott. a szőlők felújítása a kezdet stádiumában van, bár sehol olyan nagy intenzivítással és buzgalommal szőlőbirtokosok nem fogtak a felújításhoz, mint azon a vidéken. (Egy hang: Dehogy nem!) Azon a vidéken igen nagy muukáshiány van azért, mert a gazdasági munkások nagyrésze a szőlőmunkát egész évhosszában nem birja; vannak időszakok, mikor az a munkás, ki különben a legkitűnőbb szőiőmunkásnak bizonyált, gazdasági munkájával lévén elfoglalva, épen a legszorgosabb időben szőlőmunka végzésére képtelen. Ezzel szemben ott van a hegyláncz megett egy nagy népesség, olyan népesség, a melynek munkában való ellátása közgazdasági és kulturális kötelesség. És ez a nagy népesség hasznavehetetlen arra a nagy munkára, mert nincsen kellőleg kiképezve és senkisem vállalhatja magára azt a koczkázatot, hogy azoknak kiképzése végett a maga szőlőjét prédául adja. A metszéstől kezdve a legutolsó munkáig, a kocsozásig kísérleteznie kellene vele a szőlőbirtokosoknak; annak pedig erre módja nincs, mert azt a koczkázatot magára nem vállalhatja. Tisztelettel kérem tehát a t. földmívelésügyi miniszter urat, miután azon a vidéken közgazdasági akczió kezdeményezése által jelét adta annak, hogy ama vidék munkásés megélhetési viszonyait jóra akarja fordítani, méltóztassék meggondolás és megszivlelés tárgyává tenni azt, vájjon nem volna-e helyes, nem volna-e okszerű befektetés annak a vidéknek igen enyhe, déli fekvésű lejtőit ilyen szőlőtelepekkel imitt-amott ellátni, hogy az a környékbeli munkásnép azokon a helyeken, úgyszólván a maga körében otthon megtanulja a szőíőmunkát, a melyben való kiképeztetése reá nézve örök időkre megfizethetetlen kincset képez, mert a szőlőmuukást Magyarországon ma úgy fizetik, mint a legkiválóbb gyári munkást, az két forin7