Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-560

S6ö. országos Ülés 1900. m&rcztas 27-én, kedden, ggg az, a mely képes lesz ez osztályt újra felélesz­teni és lábraállítani, (Helyeslés a jobboldalon.) de a mint mondám, t. ház, és a mint mindnyájan tudjuk, az őstermelés oly korlátolt, hogy lehe­tetlenség, hogy e téren az ország annyira gazda­godjék, hogy mintegy önmagát adja vissza magá­nak, azáltal, hogy adósságát törleszsze és kul­túrájának igazi igényeit saját erejéből könnyen teljesíthesse. És most áttérek, t. ház, azon két nagy kér­désre, a melyre az egész vitatkozás során szintén folyton vissza és visszatértek : (Halljuk! Halljuk!) az egyik a nagy közmunkák teremtésének kér­dése. Ez oly nagyfontosságú kérdés, a melyet mindnyájan ismerünk és akkor, midőn a vasúti építkezés majdnem szünetel, a mikor fővárosun­kat majdnem kiépítettük, nagyon helyes, hogy a csatornázás kérdését tárgyaljuk, oly kiváló szak­értelemmel és terjedelemmel. E tekintetben, miután nem ismerem az ország egyéb részeit, engedje meg a t. képviselőház, hogy itten csak két nagy közmunkára irányítsam a t. ház figyel­mét. Először egy nagy vasúti kérdés nincsen megoldva. Ez a Dunának a legrövidebb úton Oderberggel, legfontosabb kiviteli és behozatali pontunkkal való összeköttetése, mert ott hiányoz­nak még Komárom és Érsekújvár között a csatla­kozási vonalak. De ennél sokkal fontosabbnak tartom a kérdést a hajózható csatornázás szem­pontjából, a melyet természetesen még mező­gazdasági czélokra is fel lehetne használni. Észak­Magyarországon az északi tengereknek össze­köttetése csatorna útján a Dunával, Ausztriának is egyik nagyfontosságú kérdése. Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter úr ezt a kérdést már érintette is jelentésében, és örömmel vettem tudo­másul, hogy a kérdést ezen csatornának esetleg magyarországi folyó kombináeziójával, tudniillik a Vággal szeretné megoldani. Sajnos, hogy olyan rendkívüli technikai nehézségek állják útját ennek a dolognak, hogy nem tudom, vájjon megold­ható-e, de mindenesetre nagy köszönettel tartozik az egész ország a miniszter úrnak azért, hogy azzal a kérdéssel akar foglalkozni, vájjon ez Magyarországon egyáltalában lehetséges-e ? De még akkor is, hacsak Ausztrián keresztül a Morvavölgyén fogna menni, még ez is érdekében van Magyarországnak, mert hiszen a Morva határ­folyója az ország bizonyos részének. Áttérek már most lehetőleg röviden az ipar­fejlesztésre, mint azon par excellence eszközre, a mely egyedül van hivatva a felszabadult mun­káskéznek munkát adni és egyúttal a magyar tőke gyűjtését lehetségessé tenni a szükséges mérvben. Az a politika, a melyet Magyarország 1867 óta űz és amely neki ezen a téren Ausz­triával szemben szabadkezet nyújt, határozottan jó politika azért, mert minden nagyobb rázkód­IÉPVH. NAPLÓ- 1896—1901. XXVIII. KÖTET. tatás nélkül megengedi Magyarországnak azt, hogy iparát fejleszthesse és egyúttal, a mezőgazdasá­gának eddig is biztosított fogyasztási területét a jövőre is biztosíthassa. E tekintetben azt hiszem, hogy 1907-ig okvetlenül nagyobb mértékben kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, és a kor­mánynak a társadalom iparkodásának segítségére kell sietnie. Nagyon természetes, hogy itt is, mint minden téren, az állami életben tulajdon­képen a társadalomnak jut a főfeladat. De nálunk a társadalom e tekintetben még sajnos, nem ismerte fel feladatát és csak most kezdi azt fel­ismerni, midőn a szükség hajtja rá, hogy neki ebben a kérdésben önvédelemre van szüksége, és hogy saját iparát kell fejlesztenie. Ezt pedig határozottan és legerősebben csakis saját háza körében fejlesztheti a magyar állampolgár. Ha ezt mindenki megteszi és ha mindenki ad egy­néhány forint különbözetet minden esztendőben a hazai iparnak prémiumképen, akkor valószínűleg előbbre fog menni a magyar faj. Es ha ezen a téren a gyenge tényezőket, nevezetesen a fennálló ipari tényezőket fogjuk erősíteni és nem enged­jük meg azt, hogy azok még jobban elgyengül­jenek és elveszszenek, akkor fogja tulajdonképen megtenni az állam azt a kötelességét, a mely a saját létének a kérdése. Ausztria, tudniillik a hivatalos Ausztria e tekintetben ezen iparkodá­sunknak, *az iparfejlesztés szabad kezének jogo­sultságát teljes mértékben elismerte. Mondom, és ismétlem, a hivatalos Ausztria; de, hogy a nem hivatalos Ausztria ezt nem ismerte el, az bizo­nyos. Ezt bizonyítja az utolsó három esztendő története. Mert az ausztriai erős ipar okozta tulajdonképen azt, hogy kiegyezésünk, mely ma már ugyan meg van, három évig nem volt meg. És e tekintetben igen érdekesek azok az eről­ködések, a miket az erős osztrák ipar ellenünk tesz. Ezeknek felsorolása, nagyon természetes, hosszadalmasabb volna és nem akarok azokba belebocsátkozni. Mindnyájan tudjuk, hogy mit tettek tulajdonképen az osztrák tényezők arra nézve, hogy először a tartományokból, azután az egész országból kiszorítsák papírjainkat. Mind­nyájan tudjuk, hogy a valuta végleges rendezését megakasztották. Mert hiszen 1896-ban már két­száz milliónyi állampénzünk volt beváltva. Lehe­tett volna ezen beváltást 1897-ben folytatni, mert aranyunk még volt hozzá. Ebből az orszá­got mérhetetlen kár érte, még pedig két irány­ban : először a megszerzett arany elmaradt kamatjaiban, másodszor pedig abban, hogy hite­lűnket rontotta. Ennél még ruinálóbb a verseny, a mit ipartelepeinkkel szemben ^folytatnak. De legerősebb nézetem szerint maga az, hogy ezen osztrák iparvállalatok egyes ágazatokban kar­télbe léptek és ezáltal először a mi iparvállala­tainkat gyöngítették meg, és azután megsarezol­»9

Next

/
Thumbnails
Contents