Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-560
226 560. országos ülés 1900. m&rczins 27-én, kedden. ták a közönséget. Ezt már többen mondták el itt és én nem akarok ebbe mélyebben belebocsátkozni ; hanem azt tartom, hogy ezzel szemben mindenesetre kellene valami remediumot találni, és miután a kartell elleni védekezés nagyon nehéz és még nem találtuk meg a tulaj donképeni korrektivumot, hát más módon és úton kell keresnünk segítséget. Mert ha megengedjük ezt a ruináló versenyt még továbbra is, akkor kettő fog következni. Először, hogy gyönge, de mindenesetre már meglevő iparunk h még jobban meggyöngíttetik, vagy pedig kénytelenek lesznek az egyes telepek az osztrák kartelekkel szövetkezni és akkor a szabadkéz oda vész. Ennélfogva, miután a vádekezés e tekintetben majdnem lehetetlen, azt tartom, hogy nekünk hasonló módon kellene eljárni; a társadalomnak kellene kezébe venni azt, hogy először, mint már említettem, minden háztartásban a magyar iparczikkek fogy a áztatnának, és hogy a telepek és vállalatok látva az ő veszedelmüket, szintén egyesülnének, nem mondom, hogy kartell, vagy trust nevek alatt, de igenis erős szövetkezésben, és e szövetkezés terén kell segítségükre lenni. És itt vagyok bátor a következőt felemlíteni. (Halljuk! a középen.) Nem tudom eléggé értékelni a kereskedelemügyi miniszter úrnak a kisipari szövetkezetekkel szemben tanúsított helyes eljárását. Először is az ipartörvényben biztosította nekik az állami kedvezmények egész sorozatát. Ez rendkívül helyes volt. Emiéi még többet érő intézkedés az, hogy olesó hitelt teremtett nekik, nagyobbat, mint a hogy a központi szövetkezeti törvény alapján ezt tehették volna. Már harminezegy ily szövetkezet létezik, a mely 2800 és egynéhány tagot számlál, és e 31 szövetkezetnek 1,300.000 forint hitelt teremtett meg. Ez volna az az idea, a melyet itt felemlítendőnek tartottam, és ez az oka, t. ház, hogy ezt az elég hosszadalmas bevezetést tartottam, és engedje meg, hogy ennek alkalmazását ne proponáljam, de megfontolás alá bocsássam, miszerint ugyanis a középaráuyú, elgyöngült vállalatokat is ilyképen kellene támogatni. E tekintetben, t képviselőház, azt hiszem, hogy itt elsősorban a magyar és hazai pénzintézetekre kell appellálni. Előre kell bocsátanom, hogy félre ne értsen senki, hogy hiszen e pénzintézetek nyereségre dolgozó vállalatok és koczkázatba ők bele nem mehetnek. Sajnos, hogy az utolsó esztendők iparfejlődésével szemben hanyatlás mutatkozik. A fejlődés az utolsó évtized elején nagyon kielégítő volt, mert akkor ÍO^/o volt az átlagos tiszta jövedelem az illető vállalatoknál, a melyek keletkeztek. Már 1898-ban ez leszállt 7 1 /* 0 / 0 " 1 '* 1, ^ z m &8 nem lenne haj, mert hisz ez nagyon tekintélyes és szép polgári kamatozás. De a baj abban rejlik, hogy az ipari vállalatoknak igen tekintélyes része, — a budapestiekről beszélek, mert egyéb adataim nincsenek, — mondom, a budapesti vállalatok közül 48 nagy veszteségekkel dolgozik, annyira, hogy ezeknél az iparvállalatoknál az osztalék, a mely 8-7°/o volt, leszállt 3-7°/o átlagra, de 48 vállalatnál nagy veszteségekkel záródott az utolsó esztendő. Tőkében ez körülbelül kifejezést nyert abban, hogy az utolsó esztendő végén az értékpapír bilanczirozására nézve a tőzsdén áremelkedés volt csak 5-7 millió korona értékben, árcsökkenés pedig volt 31 millió, a mi a mi kis vállalkozási szellemünknél nagyon tekintélyes, hátrányos dolog és e tokit tétben ez visszahatással van a tőkegyűjtésre is, annyira, hogy e betétek, a melyek az előbbi hét évben a 100 milliót meghaladták, leszálltak 60 egynéhány millióra. Ilyképen, ezzel csak azt akarom mondani, hogy ezektől a bankoktól sem lehet és nem is szabad lehetetlenséget követelni. Szerencsések lehetünk a tekintetben, hogy ők nyereséggel dolgoznak, és legalább ők vannak oly helyzetben, hogy a magyar állampolgárok tekintélyes részének nyereséget tudnak szerezni. Másrészt hátránya ennek a dolognak, hogy ez tisztán a kamatláb emelkedéséből ered. Maguk a bankok is be fogják ismerni, hogy ez mindenesetre hátrányos. Másrészt szerencse az h, hogy ezek a bankok most már az internaczionális vállalkozások terén is szerepelnek, bárha kis particzipálással, és ennek is örülhetünk. De ily fontos és nehéz közgazdasági viszonyok közt nagyon szükséges, hogy gondoskodjunk módokról az iránt, hogy e bankok olcsó tőkével segélyére siessenek az ipari vállalatoknak. Azt hiszem, hogy e tekintetben az igen tisztelt kormánynak állnak is rendelkezésére eszközök és módok, a melyekkel, mondjuk, bizonyos douce violence-szal, ezen pénzintézeteket odavigyék, hogy a hazai iparvállalatok felé forduljanak. És ha e tekintetben a szövetkezési úton ellátjuk a mi tőkeszegény vállalatainkat, akkor az olcsó szövetkezeti pénz visszaterelődvén visszafizetések czímén a bankokhoz, ezek mindenesetre azon helyzetben lesznek, hogy klientéhljukat az ipari vállalatokba vigyek bele. Körülbelül befejeztem volna beszédemet, ha még ennek keresztülviteléről szóló módokról is említést nem kellene tenni. Ezen módok közül felemlítem a következőket. A szőlők rekonstrukcziója és a talajjavítás volnának azok a formák, a melyekkel, esetleg a szegedi kölcsön módjára, vagy máskép pénzt teremteni lehetne. De azt hiszem, hogy még sokkal megfelelőbb volna azon .mód, a melylyel a ezukoripart megteremtettük, hogy tudniillik hatalmas tőkepénzesekkel megcsinálták az akkori kormány tagjai a megálla-
