Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-560
224 5fl0 * országos ülés 1900. ntárczlus 21-én, kedden. 3000 millió. Ha már most azt veszszük, hogy 3000 millió bruttó értékből államháztartásunk ezer milliót vesz igénybe, akkor világos, hogy csakugyan szegények vagyunk, és hogyha tisztán őstermelő ország volnánk, emelkedett igényeinket ez nem elégíthetné ki, Kerestem tehát a dolognak másik oldalát, vagyis a közgazdasági állapotok másik főtermelési ágát, az ipart. Mindnyájan tudjuk, hogy ebben a tekintetben hátra vagyunk, de az is bizonyos, hogy előre mentünk. Csak röviden akarok rámutatni arra, hogy át kell térnünk az iparfejlesztésre, sokkal nagyobb erővel, mert a mezőgazdaságból csakugyan nem tudunk megélni, és azonkívül egy rossz termés a mi egész életünket anynyira befolyásolja, úgy, hogy abból bizony nagy bajok eredhetnek. Ezt bizonyítja az utolsó két esztendő árúforgalmi egyenlege, a mennyiben 1898-ban volt 95 millió deficzitünk ezen a téren, vagyis ennyivel többet hoztunk be, és ez az 1899. évben már kedvezőbbé vált, a jobb termés folytán annyira, hogy 122 millió pluszunk volt, a mi, tekintettel arra, hogy a múlt esztendőben 90 millió volt a hiány, tulajdonképen 210 milliónyi javulást jelent. Igaz, hozzá kell tennem az igazság kedvéért, hogy 42 millióval kevesebbet is hoztunk be, a mi esetleg, vagy kényszer megtakarításból vagy talán igazi, helyes megtakarításból, és abból ered, hogy a társadalom rátért arra, hogy Magyaroiszagban, saját hazájában iparkodik a szükségleteit fedezni. Ez igen szerencsés körülmény volna, ha így volna. Ha már most ezen árúforgalmunkban az iparczikkek forgalmát veszszük, akkor hiánylat mutatkozik, vagyis 883 millió értékű iparczikket hozunk be és csak 458 milliónyit viszünk ki. Ebből az következik,, hogy bizonyos mértékű iparunk van, és e tekintetben szerencse, hogy a kormány az ipartermelési statisztikát máris befejezte és nem sokára közkézre adja annak eredményét, mert csak akkor fogjuk helyesen irányozhatni iparfejlesztésünket, ha tudjuk, hogy mily irányban vannak a hiánylatok. Én azt hiszem, a mint a szakértők megbecsülik, hogy idehaza a hazában, kivitelünkhöz mérten, körülbelül kétszerannyi iparczikket fogyasztunk a hazai iparczikkekből, a mi ilyenképen körülbelül 1350 és egynéhány milliót képvisel, és ez igazolja azt, hogy a múltban iparfejlesztésünk tekintetében szintén előre mentünk. De hogy ez nem elegendő, ezt röviden a következőkkel akarom jelezni: nálunk Magyarországon egy furcsaság történt, hogy tudniillik a kisipart szintén a gyáripar szorította ki ugyan. de nem a hazai gyáripar, hanem az osztrák; és ebben a tekintetben talán magunknak is kell egy kissé bűnösöknek vallanunk magunkat, mert ha iparkodtunk volna 1867-től kezdve mindjárt megteremteni a saját iparunkat, a kisipar felszabadult erejével, akkor talán kedvezőbb helyzetben volnánk. De sajnos ez nem történt meg, s ebből ered az, hogy nemcsak a mezőgazdaság terén a gépek által kiszorított munkások, de egyúttal a kisiparnál kiszorított munkások is mozgósíttattak. És erre nézve igen érdekes dolgokat említettek fel a vitatkozás során, a költségvetés tárgyalása alatt, többen a képviselő urak közül. A legérdekesebb és legértékesebb talán az, a melyet Kovács Pál igen tisztelt képviselőtársam említett fel, miszerint folytonosan szemlélni és tanulmányozni kell, hogy a mezőgazdasági téren a gépek által kiszorított munkás mennyire szaporodik ebben a hazában. A másik érdekes felszólalás e tekintetben gróf Andrássy Sándoré volt, a ki felemlítette, hogy Sáros vármegyében a lakosság munkabíró részének 23, a Szepességben pedig 22°/o-a hagyta el az országot. És csakugyan úgy vau, t. ház, hogy majdnem az egész felvidéken mindenfelé üres falvakat találunk. Ez okvetlenül nagy baj, és azért kell az ipart fejlesztenünk, hogy ezeket a munkaerőket itt visszatartsuk. Mint szintén értékest, szükségesnek tartom felemlíteni még báró Fiáth Miklós azon egyik apergujét, hogy a belügyminisztériumban járva múlt év novemberében, ott arról győződött meg, hogy már addig a múlt évben 70.000-nél jóval több külföldi útlevél adatott ki. Ez jelzi azt, hogy lakosságunk tulajdonképen mennyire mozgósíttatott. Igaz, hogy ebből a 70.000 külföldi útlevélből eory jórész elesik, mert különböztetnünk kell az utazások két faja között. Az egyik azoknak utazása, a kik kenyeret keresnek, s a mely állandó távollétet involvál, -a másik azoknak a gazdag szerencséseknek utazása, a kik tulajdonképen csak gazdagságuknál fogva mennek külföldi utakra, a hol elköltik jövedelmeik tekintélyes részét. (Halljuk! Sálijuk!) Mindenesetre nagyon számottevő dolog mind a kettő, mert mindkét irányú külföldi út a lakosság legértékesebb fogyasztóit viszi ki: az erőteljes munkásnépet, és a gazdag fogyasztót. Én kerestem tehát, mik azok, a miket ma az országnak erős kézzel kell megteremtenie, (Halljuk! Halljuk!) és itt elsősorban érinteni akarom a telepítés kérdését, de csak átmenetileg, és azt mondom, hogy csatlakozom Justh Ferencz barátomnak nézetéhez, hogy ez tulajdonképen nem azon panaczea, a mely leginkább hozhatná meg a bajok gyors orvoslását. Igenis kell, nevezetesen a hegyes vidékeken a szegény nép munkájáról a mezőgazdaság terén is gondoskodni, sőt tovább megyek, okvetlenül szükségét látom a kisgazdák minden áron és minden eszközzel való támogatásának ; szükségét látom annak is, hogy a középbirtokos-osztály az egész országban megerősíttessék, és e tekintetben főleg az olcsó hitel
