Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-553
558. országos ülés 1900. märczins 19-én, hétfőn. Í8 verkezni ez idő szerint, majd rákerül a sor az utóbbira is később. A mi a lekötött tőke akczióját illeti, azt társadalmi úton kellene vezetni. De hol vau a társadalom? Itt nem látjuk, de a vidéken sincs, mert visszavonult. Azt mondottuk, hogy a vidéki középbirtok lenne hivatva vezetni a társadalmat, és nem vezet. Akkor azt találtuk, — magam is azt hittem, — hogy már nincs középbirtok. A régi elment, nem vezet, helyébe új jött, mely még nem vezet. Ez desperálni való volt és kétségtelenül a szimptomák olyanok is voltak. Mégis kezdek hinni abban, hogy ez nincs ágy, mert látom, hogy mégis van középbirtok és középosztály, a mely létezik és akar tenni, de még nem szervezkedik, még nem mozdul, pedig el fog pusztulni és vele együtt a kisbirtok is, ha nem reagál, ha nem szervezkedik. Hogy én ezzel abszurdumot mondanék, azt nem fogadom el; azt a tételt, hogy a liberalizmus érájában közgazdasági szervezkedés ne legyen, tagadom. Az abszolút szervezetlenség a rombolásra jó. Ne csak az erősnek, az ügyesebbnek adjunk a korlátnélküliséggel előnyöket, hogy mindent impuni bontson és rontson; hanem a helyes liberalizmus szellemében, azon liberalizmus szellemében, mely a szabadságot, egyenlőséget és a testvériséget vallja, nemcsak rontásról és bontásról vau szó, hanem társadalmi rekonstrukczióról is, és akkor szervezetről is kell gondoskodni. Az emberek örökké szervezetek között éltek, ott voltak a régi karok és rendek, a czéhek, a jobbágyság mind olyan intézmények, a melyekkel a polgárság, a jobágy, a munkás az oligarchia ellen védekezett. Ezek szervezetek voltak. Nem azt proponálom én, hogy visszamenjünk azokra a szervezetekie. Ez abszurdum volna. De szervezetekre mégis szükség van, az ember természete igényeli, hogy a gyengébb védekezzék az erősebb ellen, és a mai szervezet a szövetkezet. (Tetszés és helyeslés a baloldalon.) De annak vezérének kell lenni és a vezér még nincs meg. (Éljenzés a báloldalon.) A középbirtok a falun, az ipari téren a középosztály van hivatva vezérnek lenni, mert különben őket előbb-utóbb utóiéri a sors és le kötött birtokaikkal együtt mindinkább lesülyednek, elértéktelenednek, elvesznek, elcsenevészednek, pedig épen ők, a kötött birtok emberei a mezőkön és a városokban, a középosztály adják a nemzet értelmi zömét; tehát gondolkodjanak arról, hogy az országot és magukat is megmentsék. Nem akarom és nem merem azt mondani, — bár megvannak a magam gondolatai, — hogy mikép kellessen annak a mezei középbirtoknak és a polgári vezető osztálynak szervezkedni, hogy megéljen, hogy megtudjon küzdeni a sorssal éa vezérelni. Nem ereszkedem ilyenekbe, csak jelzem, hogy szükséges, hogy ezen osztály magáról gondoskodjék, mert neki vezetnie kötelesség, és ha nem vezet és magamagáért nem tesz meg mindent, el kell, hogy veszszen és pusztuljon ő is, és a nép is. Én felhívom a vezető középosztályt falun, és a vezető középbirtokos középosztályt a városban, hogy szervezkedjék, védekezzék a túlkapások ellen. Ez az, a mit kérek a t. háztól, hogy kegyeskedjék szavaimat e részben figyelembe venni. Kívánom azt, hogy ebben az irányban fejlődjék az ország, a közvélemény. Keressük azt, hogy mikép lehessen megmenteni a középosztályt és a középbirtokost, az indusztriálist époly jól, mint az agráriust, mert mind a kettő egy nívón áll; ökonomikusán véve, mind a kettő lekötött vagyonú és mind a kettő veszélynek van kitéve. Azok megmentéséről kérem gondoskodni. Darányi Ignácz minísztirúr azon szavait idézve végzem, hogy a középbirtokot meg kell menteni. (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon. Szónokot számosan üdvöslik.) Dedovics György jegyző: Ágoston József! Ágoston József: T. képviselőház! Alig múlt négy éve annak, hogy a jelenlegi földmívelésü^yi miniszter úr felette fontos tárczájának vezetését átvette. El kell ismernünk azt, hogy már e rövid idő alatt is, főleg a kisgazdák érdekében, többet tett ő, mint a mennyit változó elődei, a kiktől a jóakaratot ugyan szintén nem tagadhatni el, csak terveztek is. Büszke öntudattal és jól eső megnyugvással tekinthet vissza földmívelésügyi miniszterünk eddigi szereplésére, és én örömmel olvasom és hallom nap nap mellett a gazdaközönség megnyilatkozását; a mely méltó elismerését fejezi ki a gazdaközönség, főleg a kisgazdák gondos atyjának, a kiknek érdekében ő oly odaadó fáradozással, oly lelkiismeretesen működik. (Úgy van! jobbfelél.) Ámde midőn ezt elismerem, egyidejűleg elismerem azt is, hogy e téren még sok, felette sok a teendő. De ez nem is csoda, hisz mi elsősorban földmívelő állam vagyunk, s habár szintén azok sorába tartozom, a kik azt osztják, hogy a földmívelés az ipar és kereskedelem lendületével kapcsolatban emelkedik és virágzik, de elsősorban mégis azt tartom, hogy úgy az ipar, mint a kereskedelem életerős gyökerei kellő táplálékot csakis a földmívelés helyes, kulturális fejlettségében találhatnak. (Úgy van! jobbfelől.) A sok teendő között nem akarva a t. ház szives figyelmével visszaélni, (Halljuk! Malijuk!) csupán két kérdésre hivom fel az igen tisztelt miniszter úr és a t. ház figyelmét: ezek egyike szőlészetünk és borászatunk, másika pedig állatbiztosítási ügyünk kérdése. A szőlészet és borászat kérdését én ismét kettéválasztom. Különb-