Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-557
\ gQ 557. országos ülés 1900. márczins 23-án, pénteken. vidéken is — hogy két-háromszáz eset közííl azon esetek száma, a melyekben a vizsgálóbíró véleménye szerint a törvényszék tárgyalása a vádlott elmarasztalásával fog végződni, az összes esetekből legfeljebb kettő lesz, de ez a kettő is nagyon kétes Azért a hol két-háromszáz eset közt alig van két eset, a melynél csak a valószínűség is az, hogy a károsodott ember fog igazságot nyerni és nagyobbára mindig a károsító fél nyer igazságot, hát bizony ez nem nagy igazságszolgáltatás. Ha az igazságügyminiszter úr igazán akarja a hivatását teljesíteni, akkor az uzsorának hivatalból való üldözésére lekötve fogja magát érezni. Okvetlenül szükségesnek tartja ő továbbá lehetetlenné tenni, hogy a szegény tudatlan és írni sem tudó nép oly szerződést köthessen, melyben a törvény értelmében a felperes által szabadon választandó bíróság ezen élelmes nép által olyan magyarázatot nyerjen, hogy a szegény ruthén parasztot, ki gyakran soha életében saját járásának határát át nem lépte, tárgyalásra rendszeresen Edelénybe, Borsodmegyébe, vagy Titelre az Alsó-Dunához idézhetik. Mindkét helység nem légből kapott név, hanem számtalan alkalommal tényleg megtörtént esetek, mit akármikor kész vagyok bebizonyítani. Magától értetődik, akárminő legyen ezen ügy és akármilyen világos legyen az alperes földmíves ügye, veszve van, mert a szegénynek, kinek betevő falatja sincs s ki napról-napra keservesen keresi azt a kenyeret, melyből halovány gyermekei tengetik nyomorúságos életüket, teljes lehetetlenség, hogy szegénysége miatt is ily, messze ismeretlen vidékre tárgyalásra elmenjen, de a hetedik vármegyébe el sem mehet. Számtalan esetben pedig a szegény paraszt birtoka az által vész el, hogy vele oly szerződést iratnak alá, melyben állítólag birtokából esak egy fél holdaeskát ad el, mig csalárd módon a szerződés szövege az egész birtok eladásáról szól. Magától értetődik, hogy ily szerződések megírásánál kell, hogy an illető jegyző is összejátszék a csalóval. Hihetetlen, hogy ily primitív eszközökkel lehessen ezen népet megcsalni, de biztos tudomásom van róla, hogy sok száz és száz esetben ily módon úszik el még a jómódú becsületes, törekvő, munkásszerető parasztember birtoka is, ki az ő irni-olvasni nem tudásáért, miért ő maga vajmi keveset okozható, az által bűnhődik, hogy földönfutóvá lesz, csak azért, mert bizik és bizni kényszerült abban, a ki hivatalból tartozik foglalkozni bajaival. De nemcsak a felvidéken, nemcsak a határszéleken, hanem a haza egyéb részeiben előfordul ez. Ezer és ezer eset van ilyen, mindenki tudja, mindenki ismeri, de beszélni róla senki sem szeret. Ilynemíí ezerszeres uzsoráskodás, borhamisítás, váltóhamisítás és mindenféle hamisítás és igaztalan üzelem miatt Magyarország földje, — ha őszinték akarunk lenni, kénytelenek vagyunk beismerni, — ma már valóban nem a magyar népé, és a magyar nép saját ősi földjéről nagyobbára földönfutóvá lett. Mije van meg a magyar népnek ősi honában? Megmaradt a reménye és az ifjúsága talán, és a legnagyobb elidegenítő maga a liberális államhatalom. A kié az ifjúság, azé a jövő. Ha ez így van, akkor csakugyan, a jelen viszonyok között, még jövőjét sem lehet reményleni e nemzetnek, mert iskoláját és ifjúságát is elvették. Az nem igazságszolgáltatás, a mikor saját pénzeinken, a hithű ősi nép saját pénzén, rontják meg hitében gyermekeinket. Nem megdöbbentő dolog-e mikor egy hithű keresztény családapa azt mondja, hogy a mai viszonyok között a középiskolába és a magasabb iskolákba is alig meri küldeni gyermekeit azoknak lelki veszélyeztetése nélkül. Hogyha mi az anyagi károsításokat üldözzük, mennyivel inkább kell üldöznünk az erkölcsi károsításokat. És hogy mily viszonyok vannak az iskolánál, nemcsak a kisebbeknél, hanem az egyetemeknél is, ösmeretes. De nem hagyhatom szó nélkül azon-méltatlan kifakadást, a mely szíve mélyén sérthet minden keresztény embert, a mikor itt még képviselő akadt, a ki az irgalomnak önfeláldozó angyalait, a kiket még az idegen vallásúak, a reformátusok és zsidók is tisztelnek, megtámadni merte. (Felkiáltások a szélső baloldalon • Ki volt as ?) Mert az valóban oly elszomorító és fájdalmas dolog, a melyet szó nélkül nem hagyhatok. [Felkiáltások a szélső baloldalon: Ki volt ez?) Komjáthy Bélától hallották, és azt tartom, hogy ezzel Komjáthy Béla magát csakugyan rosszabbnak mutatta, mint egy kazár. (Derültség a baloldalon.) Van még egy fontos dolog, a melyre esak röviden akarom a t. ház figyelmét felhívni. Itt egy érdekes röpirat, melyben az a kérdés: az igazságszolgáltatás nem érzi-e azt a kötelességet, hogy tisztelje az alapítóknak a végrendeletét? Az egyetemnek javait más czélra fordítják nagyrészben, mint a melyekre az alapítványozó hagyta, és megelégszenek mindig egy-egy óvástétellel. Ha a kultuszminiszter úr beteg, az igazságügyminiszter úrnak lehetne annyi igazságérzete, — hiszem, remélem és kérem is, hogy legyen neki annyi igazságérzete, — hogy azt a 15 millió koronát, a melyet az állam idáig elidegenített a Pázmányegyetemtől, azt vagy adja vissza az egyház ezéljaira, vagy pedig, mint ezt a füzet is kívánja, fordíttassék az egy új katholikus egyetem fölállítására. Nem akarom továbbra is igénybe venni a t. ház drága figyelmét és idejét, csak azt akarom mondani, hogy ezek után, ha a mint látjuk, a
