Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-557

SŐ7. országos ülés 1900. inárczins 23-án, pénteken. \g[ liberális igazságszolgáltatás nem elegendő arra, hogy a földet a nép hazájának megtartsa; ha látjuk, hogy jövőjét is elvesztette, maradt mégis egy és drága kincse, a mi egyszersmind alapja e hazának, és ez a hit. Tudjuk azonban, hogy az újabb liberális éra a legigazságtalanabbúl megfosztotta a népet égi javaitól, égi kincseitől úgy, hogy ha már valóban földönfutóvá tette a földi honból, egyházpolitikája által számkivetette az égi hazából is. Nem akarok ennek bővebb megokolásába bocsátkozni, de kötelességszerűen, amennyiben épen itt kértek fel arra, hozok fel e

gy ügyet, nehogy külön interpelláczió tárgyává tegyem azt. Általánosan úgy van az mindenütt, országszerte, de itt bizonyítja a legmegbízhatóbb úriember, igen előkelő városból, hogy az új anyakönyvvezető, habár igazi börtöntöltelék, börtönszemét, mégis olyan magas helyre állítják . . . (Mozgás jobbfelöl.) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat állami funkeziónáriusról ilyen hangon a képviselőházban ne beszéljem (Helyeslés jobbfelől.) Buzáth Ferencz: Bizonyítsa be ! Kálmán Károly: Tisztelettel fogadom az elnöki szót, de ha olyan dolgok fordulnak elő, a mikor a legmagasztosabb ügy van bízva oly alantas emberekre, a szélsőségek találkoznak. Ez mindenesetre az államnak, az állam hírnévé nek, becsületének is kárára van, és nemcsak az igazságszolgáltatásnak. (Halljuk ! Halljuk!) Majd jön idő, mikor bővebben lehet ezzel foglalkozni. Nem akarom tovább azokat a dolgokat, ügyeket, melyek az igazságnak megsértésére történnek, a melyek a szentélynek köveit is az utczának szögletére dobálták és a hounak az alapját egészen aláaknázták, felhozni; nem akarom felhozni, hogy a felekezetleaség a teljes anarchiába, nihilizmusba, a társadalmi megsemmisülésbe vezeti ezt az országot. Ez nem igazság, vagy nem az az igazság, a melyen egy haza, ország alapulhatna. Mi az örök joghoz, az örök igazsághoz ragaszkodunk, és ha Egan azt mondotta is, hogy nincsen igazság és nem is lesz, »mert nem lehet, mi legalább reméljük a jót; reméljük és kérjük a t. kormányt, hogy ha már a jelszóban benne van az igazság, valósuljon is az meg, hogy legyen valóban igazság a magyar igazságszolgáltatásban, s ha van alkotmány, legyen valódi törvény, jog és igazság. Az igazság puszta reményéből a nép meg nem él. Az uzsora, a hamis eskü, sikkasztások, égi és földi javak elsikkasztása nem igazság. A mi népünk nem akarja, hogy földi hónából földönfutóvá legyen és hogy hitbeli sérelmei által égi hónából is száműzessék, mert neki, hogy élhessen, me^ kell maradnia az ősi alapon. Néplínk azt akarja, hogy atyáink hónát és hitét megtarthassa, és mivel e tekintetben az igazság igazi uralmát a kormány még meg nem valósította: én, és ezt meggyőződésből és tapasztalatból mondhatom, hogy velem együtt Magyarország hithű népének milliói, a néppárt álláspontjához regaszkodunk. Elnök: Komjáthy Béla képviselő úr személyes kérdésben kér szót. Komjáthy Béla: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott t. képviselő úr, mindenesetre nagyszabású és feltűnő (Derültség.) beszédében szükségesnak látta az én elmondott itteni beszédem egy részletével foglalkozni. Én, midőn a közoktatásügyi tárcza költségvetésénél a magyar nemzeti és állameszme érdekében felszólaltam, s midőn rámutattam arra, hogy nekünk kötelességünk minden egyes intézményben oda törekedni, hogy a magyar állameszme kidomborodjék, én akkor többek közt azon megjegyzést tettem, hogy nem tartom helyesnek, hogy a nőnevelés terén vannak olyan apácza-tanitónők, a kik nem a magyar nyelv tanításában exczellálnak, sőt annyira a külföld befolyása alatt állanak, hogy még Írószereiket, taneszközeiket is külföldről hozatják, és ugyanakkor kérdést intéztem az igen tisztelt államtitkár úrhoz, a ki a kormányt képviselte, hogy legyen kegyes és világosítson fel engem és a képviselőházat arról, hogy kik azok az iskolanővérek, micsoda törvény alapján jöttek be és működnek, mert a felett addig bírálatot nem gyakorolhatunk, a míg ezt nem ismerjük, de viszont a magyar államnak egyáltalán semmiféle testületet, szerzetet nem lehet megtűrni és iskolafentartónak elfogadnia addig, a míg annak szervezetéről teljesen tájékozva nincsen. Ezeket, a miket én elmondtam akkor, fentartom most is, és meg vagyok arról győződve, hogy Magyarország minden gondolkozó embere, a ki ezt a helyzetet szered, a ki fajunkhoz és nemzeti jellegünkhöz ragaszkodik, ezeket a mondásokat magáévá teszi. Azonban az előttem szólott t. képviselő úr ezen mondásomat úgy akarja itt most feltüntetni, mintha engem esetleg a saját fekezetem iránti elfogultság, avagy egyik, vagy másik felekezet iránt való ellenszenv vezetett volna ezen kijelentésemben. Ezzel szemben, különösen azon bírálat után, a melyben oly kedélyesen mondotta, hogy rosszabb vagyok a kazároknál, (Derültség.) szükséges nekem, itt az ország szine előtt néhány kijelentést tennem. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy a ki ebbe a terembe úgy jön be, hogy a törvény alkotásánál felekezetét nem felejti kinn, az lehet tisztességes ember, de nem lehet jóravaló és igaz magyar ember. (Elénk helyeslés a jobb- és szélső baloldalon.) Ebben a teiemhen lehetnek magyarok, lehetnek hazafiak, de vallási és hitelvi dolgait ki-ki végezze ott, a hol arra megfelelő hely van; (Helyeslés a