Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-557

178 55?. országos ülés 1900. márczins 23-án, pénteken. Ezen a bajon segíteni kell, mert ez javára válnék nemcsak az igazságszolgáltatásnak, hanem magának az országnak. A mi az ügyészi és bírói kart illeti, arra nézve ritka egyöntetűség uralkodik úgy az országban, mint itt a házban. Mindenki elismeri, hogy e közegek becsületes munkásságukkal, szakképzettségükkel, a legnagyobb tiszteletet vívták ki maguknak, pedig nincsen sem talárjuk, sem uniformisuk. De elismeri mindenki azt, hogy fizetésük nagyon gyarló. Az 1893. évi törvény, melyre az előadó úr hivatkozott, a nagyobb rangsorba való előléptetés és az ötödéves korpótlék, magában véve nagyon jelentékeny, de csak részleges, mert az újonnan kinevezettek mégis csak az évtizedekkel ezelőtt kiszabott alapfizetéssel kénytelenek beérni, Valamivel nagyobb segély lenne az az úgynevezett táblásítás, mit azonban nagyon gyéren használnak. Méltóztassék meggyőződve lenni, t. miniszter úr, ha ennek gyakoribb alkalmazása pénzáldozatokba kerülne is, az országnak és az igazságszolgáltatás ügyének mégis hasznára válnék. Plósz Sándor igazságügyminiszter: Az 1891 : XVII. törvényczikk szerint nem lehet többet tenni! Tarajossy Sándor: Mielőtt befejezném beszédemet, még egy körülményt vagyok bátor csak megemlíteni. Hegedüs Lóránt és gróf Tisza István t. képviselőtársaim felemlítették azt a bürokratizmust, a mely a közigazgatás különféle ágaiban dominál, de nem szóltak arról, mert talán nem tudták, hogy ezen baj az igazságszolgáltatás terén talán legnagyobb mértékben van meg. Nem szólfak azokról a hónapos, negyedéves, féléves jelentésekről, kimutatásokról, lajstromozásról, melyeket a bírósági vezetőknek felterjeszteniük kell. Félő, hogy ezen vezetői a biróságnak, tehát a legjobb munkaerők, mihamarabb elvonatnak az érdemleges igazságszolgáltatástól és ledegradálódnak statisztikai ügynökökké. Az igen tisztelt kormány, a volt t. miniszter'úr, némileg akart javítani ezen a rendszeren és behozta az úgynevezett lajstrom-rendszert. Ez a bajt növelte. Polónyi Géza: ügy van! Tarajossy Sándor: Hogy ezen rendszer nem segített a bajon, látta a mindenre kiterjedő figyelmű igazságügyminiszter úr is, mert a napokban olvastam, hogy a járásbirákat össze tetszett hivni és megkérdezte őket ezen rendszer iránt. A lapok szerint azok a minszter úr előtt semmiféle elitélő nyilatkozatot nem tettek és így minden marad a régiben. Ez ne vezesse tévútra az igazságügyminiszter urat, mert ez természetes. Ismertem egy főpapot, kinek az volt a szokása, hogy a magasabb egyházi állások betöltésénél mindig meghallgatta a lelkészeket, és valahányszor meghallgatta, ha mégannyian jöttek is össze, mindig egy személyben összpontosult a bizalom. A főpap, gyakran a helynöke is csodálkozott ezen körülményen, de a főpap környezete folyton hallgatott és sohasem árulta el a dolog nyitját. Én ezen lajstrom-rendszer bírálatába nem bocsátkozom, de azt a czélt, melyet kitűzött, a személyzet apasztását, nem érte el. Sőt a végrehajtási sorrend elvetésénél, az eredeti okmányok elveszése esetén, még az sem puhatolható ki pontosan, hogy ki volt a hibás. A szünetelő darabok meg nem állapítása miatt a hivatali vizsgálat sem vezethető eredményre, és az ügydarabok felkeresése annyira nehézkes, hogy ezzel maholnap a jogbiztonság van veszélyeztetve. Meg lehet róla győződve a t. miniszter úr, hogy ez nemcsak az én nézetem, hanem az ország egész jogászközönségé, sőt többet mondok, meghallhatja ezen panaszokat fokozottabb mérvben minden osztrák bírótól, a kinek azonban az a vigasztalása, hogy náluk ezen rendszer végnapjait éli. • Ezzel befejeztem volna kelleténél hosszabbra nyúlt felszólalásomat, (Halljuk! Halljuk!) a mely nem akart más lenni, mint tisztán szakszerű fejtegetés, az ügy iránti meleg érdeklődésből származó azon czélzattal, hogy jogrendszerünknek néhány hiányos pontjára a t. kormány figyelmét felhívjam. Megvallom, ösztökélt engem képviselői kötelességem teljesítésének vágya, vezetett a remény, hogy ezáltal talán igazságszolgáltatásunknak némi szolgálatot tehetek, és vezet azon tudat, hogy felszólalásomat jó helyre intézem, mert igazságügyi kormányunknak mint eddigi vezéreiben, úgy jelenlegi vezérében is, megvan minden képesség, hogy igazságügyünket oly magas polezra emelje, mint azt mindenki látni óhajtja. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés és éljenzés jobbfelöl.) Major Ferencz jegyző: Kálmán Károly! [Kálmán Károly: T. ház! A igazságügyi tárcza költségvetésénél méltóztassék megengedni hogy csak egy-két idevágó igazság megfontolására bátorkodjam felhívni becses figyelmüket. (Halljuk! Halljuk!) Mindenkor igaz marad, hogy igazság az országok alapja, azon állnak, a nélkül leomlanak. A mai általános omladozás közt a kibontakozásra korunknak egy nagy gondolkozója legújabbi, »Feltámadás« czímfí munkájában nem talál jobb eszmét, mint a keresztény világ alapítójának azt az isteni szavát: »keressétek mindenekelőtt az igazságot, az égi országot, akkor a többiek, a földiek is megadatnak nektek«. Mivel azonban az utóbbi kornak liberálisai nemcsak hogy nem keresték az igazságot, hanem sokszor fosztogat-