Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-557

160 567. országos fllés 1900. márcülns 28-án, pénteken. Barta ÖdÖní Nem olyan nagy dolog ez; sokkal nagyobb dolgokat csinálnak meg rövidebb idő alatt s ha a közélet minden tényezője sürget valamit, csak épen az érdekelt tényezők azok, a melyek az ellen tiltakoznak, semmisem akadályozhatja a kormányt abban, hogy ezt sürgősen életbe léptesse. Hasonló helyzetben vagyok a biztosítási törvény nyel szemben. Ügy tudom, hogy igen nagy kerékkötő annak a törvénynek mielőbbi megalkotásánál az, hogy olyan hangok emelkedtek, melyek Magyarország közgazdasági érdekeit is meg akarják védelmezni. Nagyon fogok örülni, ha a t. igazságügyminiszter úr meg fog nyugtatni, hogy az a kerékkötő elszakadt, s nem lesz liépes megakadályozni ezen munka gyors létesűlését. Szivem hői fogok örülni, ha a biztosítás terén tapasztalható üzelmek megszűntetésére alkalmas oly törvényjavaslat fog előttünk feküdni, a mely meg fogja szüntetni a privilegizált üzelmeket és meg fogja akadályozni a közönség kizsákmányolását. A részletekbe nem bocsátkozom, de fentartom magamnak a bírálat jogát akkorra, mikor e törvényjavaslat a ház asztalára kerül. A földmívelésilgyi tárcza tárgyalása alkalmával örömmel hallottam a földmívelésügyi miniszter úrtól azon nyilatkozatot, hogy a végrehajtási törvényben adott kedvezményekről, a melyek a legszegényebb néposztály legszükségesebb ingóságából való megfosztására az alkalmat mind szűkebbre fogják szorítani, az igazságügyminiszter úrra] egyetértőleg legközelebb törvényjavaslatot fog beterjeszteni. Én melegen üdvözlöm a t igazságügyminiszter urat, ha ilyen javaslatot fog beterjeszteni, mert a mi ezen a téren történik, az már tényleg nem méltó egy igazságszolgáltatást nyújtó állam méltóságához. De méltóztassék megengedni, hogy egy kéréssel forduljak a t. igazságügyminiszter úrhoz, a mely sokkal nagj^obb jelentőségű ugyan, de nem olyan gyakran érezhető szükséget pótol. Nem tudom, hányan vannak t. képviselőtársaim közííl, a kik ezen tapasztalatot szintén megszerezték, de én szolgálhatok a t. miniszter urnak adatokkal erre vonatkozólag, és nagyon kérem, méltóztassék legalább megnyugtató szóval annyit igérni, hogy foglalkozni szándékozik e kérdéssel. (Egy hang a szélső baloldalon: Elég lesz az?) Nekem elég, mert akkor majd sürgetni fogom. Méltóztatik tudni, t. képviselőház, hogy úrbéri rendezési perekben az eljárás befejeztével az újrafelvételnek helye nincsen, csak annak a bizonyos egy év alatti közigazgatásnak. Azt méltóztatnak tudni, hogy szoros a határidő, és méltóztatnak azt is tudni, hogy az úrbéri perekben oly módon van szabályozva a képviselet és az érdekek védelme, mely már nagyon alkalmas arra, hogy az illető közönséget, a mely érdekelve van és a melynek egész életére kihatással van egy ilyen per, helytelen vitele, vagy befejezése azt hitesse el, hogy érdekei kellőleg meg vannak védve, mert ha nem vall ügyvédet, akkor neveznek ki neki ügygondnokot. Méltóztatnak azt is tudni, hogy községeink rendezetlen volta mellett az úrbéres közönségek nem lévén szervezve, a legtöbb úrbéri rendezési és tagosítási per úgy indult meg, hogy a kc'zség kapott egy kei esetet, azután, rendesen az is vele járt, hogyha ügyvédhez mentek azzal a dologgal, minthogy nagyob szabású, hosszú, nagy terjedelmű munkáról van szó, rendesen az illető ügyvéd csak bizonyos nagyobb költségbiztosítás mellett volt hajlandó belemenni. Méltóztatnak népünknek azt az erkölcsét ismerni, hogy ha előtte őszintén megmondják, hogy enynyibe meg ennyibe kerül, inkább azt mondja, hogy legyen úgy, a hogy van, annyival inkább, mert rendesen gondoskodtak is róla, a másik oldalról, a hol a tagosítás ellenkező érdekei forogtak fenn, hogy nem kell ügyvédet fogadniuk, mert »neveznek neki ügygondnokot«. Méltóztassék megengedni, egy kicsit részletesebben foglalkozom a kérdéssel, mert különben nem lehetne megérteni azt, a mit mondani akarok. Megtörtént számtalan esetben nagyon sok községben, de ha csak egy-kettőben történt volna is meg, minthogy egész községek exisztencziája van benn érdekelve, megérdemelné, hogy az igen tisztelt kormány erre figyelmét kiterjeszsze; mondom, megtörtént, hogy a tagosítás alkalmával az ellielyezés kérdésében az egyezkedésnél az úrbéres közönség és a földes úr közt ellentétek merültek fel, a mint hogy ellentétek vannak. A földes úr megbízottja hajlandó volt X. vagy Y. községnek kijelölni egy a közönség használatára szánt legelőterületet, de azt az úrbéres közönség a maga legeltetési joga equivalenseként elfogadni nem volt hajlandó. Akkor kijelöltek neki arrébb, a mire azt mondták, hogy az jó lesz. A térképen maradt a régi vonal. A helyszíni eljárás, illetőleg hitelesítés alkalmával megállapították, hogy a vonal helyesen van kimérve, mert a mérnök egyebet nem tesz, egyéDi sérelmekkel nem foglalkozik, rezignálták a községnek a birtokot, az használta évtizedekig azon a mesgyéig, a melyet utólag reklamácziója folytán adtak neki. Használta tehát úgy, a hogy igényeinek megfelelt, és a mibe beleegyezett. Évtizedek múltán előállott az illető birtokosnak egy ahhoz értő szakközege és megállapította a térképről, hogy nem úgy van, a község többet használ 300 holddal, vagy 600-zal, mint a mennyi neki jár; ime itt van a tagosítási térkép; itt vannak a méretek, eddig van a megye. A t. miniszter úrnak talán tudomása van róla, hogy a földhöz való ragaszkodás mekkora a népben, méltóztatik tudni, hogy minden javától hamarább meg lehet