Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-556

140 55ü. országos ülés 1900. márczius 22-én, csütSrtSkSn. tekintetben elhanyagolt közmívelődésünket új életre keltse, úgyszintén, hogy az idegen nemzettestből hozzánk átplántált s itt már majdnem honosságot nyert kodifikált joganyagot kiküszöbölve, annak helyébe sajátos hazai viszonyaink rendezésére ég erősítésére alkalmas jogrendszert létesítsen. A feladat nagy, a helyzet nehéz volt. Mert ha valami, úgy a jognak tere az, mely kísérletezésre nem alkalmas; az idők és viszonyok teljes ismeretével és mérlegelésével; s rendkívüli óvatossággal kell eljárnia annak a törvényhozásnak, a mely a kettészakított jelenbe az átmenetet, s egy nagy jövendő számára, a szilárd alapot megalkotni kívánja. Azok a törvények, illetve azoknak javarésze, a melyek az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól való elválasztása óta a jognak e két mezején megalkottattak, — tanúi és ékesen szóló bizonyítékai a magyar nemzet törvényhozása jogi fejlettségének. Vajha ezek az alkotások nemcsak a törvényhozás jogi nívójának, hanem a nép szellemi és gazdasági fejlettségének is fokmérői lehelnének. Sajnos azonban, hogy azoknak, a kik a gyakorlati élet mezején is működnek, tapasztalataikból kifolyólag azt kell állítaniok, hogy egyes törvényeink szédületes gyorsasággal alkottattak meg, olyannyira hogy az e téren különösen a 70-es években megalkotott hiteltörvényeink jogosult revbió vágyát ébresztették, mert azon gyakori visszaélések, melyekkel a kereskedelmi és hitelviszonyok, valamint a biztosítási ügyletek körében találkozunk, s a melyek elsősorban a szolid kereskedelemnek kiszámíthatatlan károkat okoznak, — teljesen indokolttá teszik azt, hogy az elharapódzott üzelmek és úgyszólván napirenden levő kijátszások ellen úgy a laikus világ, valamint a jóhiszemű hitelezők hathatós birói oltalomban részesüljenek, s miután ezen kérdések ankéteken és jogászkörökben is eléggé megvitattattak, de e részben már a t. igazságügy miniszter úrnak is szives igéretét birjuk; — hiszem és reménylem, hogy a szerkesztés alatt álló polgári törvénykönyv megalkotásával egyidejűleg, vagy legalább nyomban annak megalkotása után, hiteltörvényeink a fenforgó követelményeknek megfelelő, szigorú revízió alá kerülnek. Ezenkívül az is kétségtelen, hogy a hazánk jelentékeny részein még ma is létező különféle jogrendszerek uralma jogi fejlettségünk dicsőségét emelni nem alkalmas, habár nem lehet elvitatni azt sem, hogy igen sok törvényünk, jelestíl a királyi Ítélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről, a házassági jog és bíráskodásról, az örökösödési eljárásról, a telekkönyvi betétek szerkesztéséről stb, stb., szóló törvényünk számolt hazánk speeziális viszonyaival, rendezni és konzolidálni iparkodott közviszonyainkat s így fokrólfokra emeli hazánkat a jogállam magaslatára. És ha mindamellett, már majdnem a befejezéshez közeledő igazságügyi organizáeziónkban itt-ott bizonyos fogyatkozások vagy szépséghibák észlelhetők, azokat nézetem szerint egyes intézményeink létesítésénél tapasztalt ama általános törekvésnek lehet tulajdonítani, mely abból az idealisztikusnak látszó fölfogásból indult ki, hogy a közéletben támadt sajgó sebek orvoslását 8 a sokoldalú jogi problémák megoldását a külföldi minták egyszerű átültetése útján is lehet sikere^ sen biztosítani. Általánosnak jellemeztem ezen irányzatot azért, mert szembetűnő jelenség, hogy minden ország, melyet a most lezáródott nagy század élénk közlekedése az új eszmék forgatagába vont, a fejlettebb államok intézményeit lehető gyors ütemben meghonosítani iparkodott, sokszor anélkül, hogy saját fejlettségének irányát, fokát, a saját életéből fakadt intézmények, közállapotok természetét, eléggé számba vette volna. Ez volt a sorsa a XIX. század Magyarországának is. A fejlettebb nyugat ezt is sodrába vonta és rövid néhány évtized alatt bámulatos átalakuláson ment keresztül, melyről tagadhatatlan, hogy a közgazdaság, ipar, kereskedelem és kultúra terén számtalan javak és vívmányok részese lön, de ép oly bizonyos, hogy a jogviszonyai új berendezésében folytatott' rohamos út nem minden aggodalom nélkül való. Azt hiszzem, nem mondok új dolgot, ha azt állítom, hogy az igazságszolgáltatás gyakorlati mezéjén működő szakemberek tetemes része sok idevágó törvénynek czélszerüsége, helyessége és a magyar nemzet természetével, hagyományaival közállapotaival való összhangja fölölt épenséggel nem táplál kedvező nézeteket. Kétséget nem szenved ugyan, hogy a magyar törvényhozás ama czélzata, hogy a jogszolgáltatás terén a szóbeliség és közvetlenség elvei érvényesüljenek, az igaz jog és a valódi anyagi igazság megállapítása szempontjából föltétlenül helyes és megokolt, megokolt különösen azért is, mert hiszen a jó, biztos és gyors igazságszolgáltatás az állami élet egyik legfőbb alapföltételét képezi. A szóbeli és közvetlen eljárás tagadhatlan előnye, hogy az alakiság bilincseitől megszabadult felek és bírák tudásuknak legjavát az anyagi igazság kiderítésére fordíthatják, hogy a formán és törvényesített anomáliákon nyargaló emberi elme talajt veszített s a tények és jogszabályok meggyőző erején kudarczot vall minden rabulizmus. Ámde ezen világos előnyök daczára nem hunyhatunk szemet ama kisebb-nagyobb hátrányok előtt sem, melyeket a külföldön fényesen