Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-556

656. országos ülés 1900. m&rczius 22-én, csütörtökön. j^j bevált egynémely jogi intézménynek meghonosítása nálunk eredményezett. A sommás eljárásról szóló 1893 : XVIII. törvényczikk például sok olyan intézkedést tartalmaz, mely az ügymenetnek kontemplált gyorsítása helyett annak épenséggel akadályául szolgál. E törvény 152. § ának azon rendelkezése, hogy a felek »a felebbezési biróság előtt oly tényállításokat és bizonyítékokat is felhozhatnak, valamint a 148. §. korlátai között védelem és támadáskép oly új jogokat is érvényesíthetnek, melyeket az első biróság előtt fel nem hoztak, vagy nem érvényesítettek«, —eredményeiben egyenesen csökkenti az első bíróságban az ügyállás kiderítésére kívánatos gondosságot, alaposságot és a biró ambiczióját, mert hiszen folytonos tudatában van annak, hogy ítélete, bármily igazságos és alapos legyen az, a fölebbezés folyamán felhozható, de előtte elhallgatott új ténykörülmények alapján meg lesz változtatható ; a felek előtt, pedig ez a körülmény valójában azon felfogást érleli meg, hogy az első biró Ítélete nem volt jogos és igazságos. De eunél még nagyobb baj, hogy ez az intézkedés az ügyvédet is az ügynek az első tárgyaláson való fölületes, gondatlan tárgyalására bátorítja, sőt az utóbbiak közt esetleg található kapzsi természetűeket egyenesen a hiányos képviseletre buzdítja, mert azáltal, hogy az első biróság előtt összes bizonyítékaival nem él, alkalmat nyer a fölebbezés által új költségre tenni szert, a nélkül, hogy az ügyet koczkáztatná, mert hiszen a fölebbezési tárgyalás folyamán érvényesítendő »új« bizonyítékai, új ténykörülményei előterjesztésével, a mintegy szándékosan elvesztett ügyet a második fórumnál megnyerheti. Legkevésbbé sem állítom, hogy az ügyvédi kar visszaél ezen alkalommal, de már magában az a tény, hogy egyesek a törvényt előnyükre így kiaknázhatják, lényeges hiányt képez és bizonytalanná teszi a judikaturát. Ezen eljárás lényeges hátránya még az is, hogy a vidéki járásbíróságoktól a törvényszékekhez fölkerült ügyek tárgyalásánál a vidéki ügyvédek rendszerint az utazási költség és idővesztegetés kikerülése végett, már nem járnak személyesen közbe, hanem az illető törvényszék székhelyén lakó ügyvédek által helyettesíttetik magukat, a mi azt eredményezi, hogy ugyanazon peres ügyben két felperesi és két alperesi, vagyis négy ügyvéd szokott eljárni és mindannyinak teljesen át kell tanulmányoznia az ügyet, a mi fölösleges idő- és költségpazarlássa] jár; minthogy pedig az igazságszolgáltatás eszménye és rendeltetése az, hogy lehető rövid úton és lehetőleg kevés költséggel biráltassanak el az ügyek, világos, hogy az imént vázolt eljárás a kitűzött ezélnak egyáltalán meg nem felel. A fölebbezési bíróságok előtt továbbá köztudatban álló körülmény, hogy épen azért, mert az első biróságok az előbb említett okoknál fogva az ügyállás gondosabb kiderítésére sokszor súlyt nem fektetnek, illetve az idézett törvény sajátságos diszpozicziója folytán a lehető leggondosabb eljárás alul magukat bátran felmentve érezhetik: a fölebbezési biróság egyenesen rá van utalva a hiányok pótlására, a mi által az ügy tisztázása tetemesebb időbe, sokszor ismételt tárgyalásba keiül, s így megtörténik az, hogy a mit az első, egy személyben eljáró biróság esetleg tisztába hozhatott volna, abban itt három bírónak működési ideje köttetik le és vonatik el más ügyektől. Mindezek kívánatossá tennék az 1893 : XVIII. töryényczikk idevágó szakaszainak olyan novelláris módosítását, hogy a fél az első biróság előtt nem érvényesített bizonyítékaival csak akkor élhessen a fölebbezési tárgyalás folyamán, ha igazolja, vagy legalább valószínűvé tenni képes, hogy e bizonyítékoknak, vagy új ténykörülményeknek előadását az első biróság előtt érvényesíteni, módjában nem állott. Határozott revízióra szorul a 156. §. is, mely a jogkereső feleket gyakran lelkiismereti dilemmák elé állíthatja. A felebbezési biróság előtti szóbeli tárgyalás és új bizonyítási jog ugyanis természetszerűleg azt hozza magával, hogy a fölebbezési biróság nincs kötve az első biróság előtti eskü útjáni bizonyításhoz, de ennek következménye az, hogy a már esküvel erősített állításokkal homlokegyenest ellenkező állításokra az ellenfelet is megeskettetheti, a mikor azután kétségtelen, hogy az egyik peres fél föltétlenül hamis esküt tett. Az esküvel ezen, minden büntető következmény nélkül való bizonyítási eljárás ekként teljesen lerontja a nép szemében az eskü szentségéhez kötött vallásos fogalmakat, márpedig ez fontos dolog a nép erkölcsi életének, vallásosságának kérdésében. (Igaz! Úgy van! halfelöl.) A fizetési meghagyásokról szóló 1893 : XIX. törvényczikkről meggyőződéssel mondhatom, hogy egyáltalán nem meut át a köztudatba. Mert bár tagadhatatlan, hogy a perek csökkentésére irányuló czélzata feltétlenül helyes volt, már előzetesen meg lehetett jósolni, hogy meddő lesz. Meddő, mert azt tételezi fel, hogy a nép jogértő közvetítés nélkül, önmaga fogja azt a módot ügyeiben kihasználni, holott előre látható volt, hogy tájékozatlansága folytán ezen eljárás előnyeit nem fogja megérteni, azt pedig bajos föltenni, hogy jogi tanács kikérése esetén a tanácsadó saját anyagi előnye ellenére, mindig és föltétlenül ezt a költségnélktíli utat fogja választani. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.)