Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-556

jojg 556, országos ülés 1900. márcziua 22-én, csütörtökön. egyáltalában nem lehetnek abban a helyzetben, hogy az ő külön munkájukat, melynek szük­ségességét, azt hiszem, mindenki elismeri, a nyil­vánosságra hozhassák, mert erről a kormány egyáltalában nem gondoskodik. Reményiem, hogy a t. államtitkár úr, a ki a kultuszminiszternek képviselője, azt nem tartja lehetőnek, hogy az a szegény ember, a ki oly nyomorúltan van fizetve, hogy sokszor még testi szükségleteit sem tudja kielégíteni úgy, mint kellene, a tudomány szem­potjából tovább éhezzék azért, hogy a tudomány­nak szolgálatot tegyen. Általában véve ennek az államnak igaz, hogy roppant sok a kiadása. Mindig perhorresz­káltarn a könnyelmű prédaságot. De ez a nemzet, ha élői akar, ha jövőt akar biztosítani magának, akkor tudományos nívóját emelnie kell. Minthogy pedig ez intézet tényleg a tudományos nivó emelésének hathatós és nagy eszköze, mert annak tisztviselői ügybuzgóságuk által már is a nem­zet elismerését kiérdemelték, kérem a t. kormányt, hogy az általam elmondottakat meghallgatva, ez irányban cselekedni méltóztassék. Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Kiván-e valaki szólani? Ha szólani senkisem kivan, a vitát bezárom. Következik a határozathozatal. Megszavazza-e a t. ház a tételt: igen, vagy nem! (Igen! Nem!) Olay Lajos: Az államtitkár szólni kivan. Elnök: Az államtitkár ár kivan szólani. i. Zsilinszky Mihály államtitkár: Ha szabadj néhány szóval óhajtok nyilatkozni. Perczel Béni jegyző í A másik tételnél. Elnök: Még nem mondtam ki a határoza­tot, csak a kérdést tettem fel. Az államtitkai- urat illeti a szó. Zsilinszky Mihály államtitkár: Ha mél­tóztatnak megengedni, bátor leszek néhány szóval válaszolni t. képviselőtársamnak. Örvendek, hogy múzeumunk egészséges fejlődésére, és hogy nem­zeti közművelődésünk szempontjából a nagy misszióra, a melyet ezek a tudományos intézetek, a nemzeti múzeum, a néprajzi múzeum és az országos képtár képviselnek, ily nagy súlyt helyez. Mindnyájan érezzük, t. képviselőház, hogy e gyűjtemények, — a mit egyrészről örvende­tesnek kell mondanom, — annyira szaporodtak, hogy az ott felzsúfolt tárgyak, bár mindegyik nevezetes, csakugyan nem helyezhetők el helye­sen. Nekünk nagy gondot okoz, hogy e tárgyak mielőbb méltóbb elhelyezést nyerjenek. (Helyes­lés.) Van erre reményünk. Méltóztatnak tudni, hogy az úgynevezett szépművészeti múzeum szá­mára az épületi tervek készen vannak, hogy e tavaszszal hozzáfogunk e múzeum felépítéséhez. Ha ez meglesz, akkor a nemzeti múzeumban elhelyezett képtár át fog helyeztetni az új épü­letbe, és akkor a nemzeti múzeumban jelentékeny helyet nyerünk, hogy aztán a tulajdonképeni múzeumi tárgyak kényelmesebben legyenek el­helyezhetők. Berzeviczy Albert t. képviselőtársam már tegnap felemlítette, hogy ez a hely, a hol ma tanácskozunk és valószintíleg a szomszédságban levő műegyetemi épület, a nemzeti múzeum czél­jára, különösen az ethnografiai múzeum ezéljára lesz felhasználható. Ez tehát csak rövid idő kér­dése. Remélem, hacsak valami rendkívüli pénz­beli nehézségek közbe nem jönnek, rövid idő alatt elhelyezhetők lesznek. Mert mi is úgy gondolkozunk, hogy ezeknek az intézeteknek a nemzet fejlődésére és tudományos fokának eme­lésére rendkívüli nagy hatása lesz, és hogy azok a férfiak, a kik ott működnek, bizony nagyobb dotácziót érdemelnek, mint a minőben részesül­nek. Ebben azonban, a mint a í. képviselő úr maga is megemlítette egyik foakadály maga a törvény. Az 1893-iki törvény csakugyan oly kategóriába helyezte a múzeumban működő tiszt­viselőket, a mely nem felel meg sem azon tudo­mányos képzettségnek, melyet a tisztviselők nyer­tek, sem a hivatásnak, a melyet teljesítenek; de ez ellen, minthogy törvény, mi mint kormány, a kiknek kötelességünk a törvényt végrehajtani, nem tehetünk. Olay Lajos: Lehet módosítani, mi is meg­szavazzuk. Zsilinszky Mihály államtitkári De te­szünk annyit, hogy azon tisztviselők részére bizonyos pótlékot nyújtunk. E pótlékoknak mennyi­sége és nagysága rendesen attól függ, hogy költ­ségvetésünkben mennyi összeget birunk keresztül vinni. Tudom, hogy úgy azok az örök, a kik az egyes osztályok élén állanak, mint a segéd­őrök megérdemelnék, hogy a nyolczadik osztály­ból a hetedikbe előmenjenek. Az előléptetés is épen azért nehéz, mert bizonyos szakok szerint vannak felosztva, s ezek akadályozzák, hogy egyesek gyorsában haladhassanak az előlépte­tésben. A nemzeti múzeumra és azon gyűjtemények szaporítására nézve, melyek ott vannak, meg kell jegyeznem, hogy igenis rendkívüli esetekben, mikor egy-egy gyűjtemény eladásra kerül, mi bizony túl megyünk a költségvetés határain, mihelyt meggyőződünk arról, hogy ennek el­mulasztása országos érdeket sértene. (Helyeslés jobbfelöl.) Csak egy példát vagyok bátor erre felhozni. Legújabban a Pozsonyi-féle gyűjtemény, mely egy millió forintra volt becsülve, külföldre került, természetesen kisebb összegen, kénytele­nek voltunk ezen férfi halála után a külföldre jutott gyűjteményt a külföldről megvenni. Ter­mészetes, hogy jól meg kellett fizetnünk, de meg­tettük, mert ebben a gyűjteményben oly érdekes

Next

/
Thumbnails
Contents