Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-556

556. országos ülés 1900. márczius 22-én, csttiSrtökÜn. |29 és hazánk történetét közvetlenül érdeklő darabok vannak, a melyeknek hiánya okvetlenül káros lenne a mi művelődésünkre. Ezeket — gondolom — 30.000 korona értékben meg is vettük, és így nemsokára vissza fog kerülni az, a mi Bécsből, a Magyarországra vonatkozó okmányok közül, boldogtalanabb időkben külföldre hurczoltatott. (Helyeslés.) A mi a publikáeziót illeti, erre nézve bátor vagyok a t. képviselő úr megnyugtatására elő­adni a következőket. Elsősorban minden múzeum­nak leiró kathalógusait kell elkészíttetni és azok legnagyobb részben ma már meg is vannak. A néprajzi osztályé már teljesen elkészült, ki is nyomatott úgy, hogy a közönség szolgálatára áll. A Biró Lajos újguineai gyűjteményének rendezése is folyamatban van. Áz eddig megjelent kathalógusokról, az úgynevezett cathalogues rai­seignéa-ről a külfö'di szaktudósok oly elismerőleg nyilatkoztak, hogy azok a szakférfiak, a kik ezzel foglalkoznak, igazán büszkék lehetnek rá. Az egyik például azt mondta: »A magyar nép­rajzi múzeum diadalaként kell üdvözölni azt, hogy az ő kiadványa forrás jellegével bir, a mennyi­ben a megjelölések, meghatározások és körül­írások a szakértelemnek igen magas fokát mutat­ják.* A mennyiben a mi anyagi viszonyaink megengedik, mindent elkövetünk, hogy azok a gyűjtemények közkinesesé tétessenek publikáczió útján. De ezek a közlemények igen drágák szoktak lenni, mert ha már a magyar nemzeti múzeumban elhelyezett tudományos kincseket csakugyan hozzáférhetőkké akarjuk tenni még a külföldre nézve is, akkor annak oly kiállítás­ban kell történnie, a mely a mi tudományos képzettségünknek megfelel. Most munkában van egy nagyfontosságú kiadványunk, mely az összes fővárosi múzeumokban levő kincseket fogja magában foglalni és közzé fog tétetni úgy, hogy valamennyi intézet és pedig először az állami intézetek ingyen kapják meg és közkinesesé tegyük a vidék mindazon helyein, a melyben felső intézeteink vannak. Ez a munka egy nagy album alakjában lesz kiállítva, és mondhatom, azon egyes darabok után, a miket eddig magam láttam, hogy ezek teljesen európai színvonalon fognak állani, és oly kiadványt fognak képezni, mely becsületére fog válni a magyar műip&rnak is. Ezek után csak még azt akarom kiemelni, méltóztassék megnyugodni, hogy a mennyire csak a mi különleges viszonyaink engedik, mi úgy a gyűjtemények elhelyezésére, mint az illető tiszt­viselők anyagi helyzetének javítására, minden lehe­tőt meg fogunk tenni, hogy ők nagyobb kedvvel és nagyobb lelkesedéssel művelhessék azt a tudo­mányos szakot, a melynek fejlesztésére hivatva vannak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A tanácskozás be van fejezve. KÉPVH. NAPLÓ. 18fl6—1901. XXVII. KÖTET. Következik a határozathozatal. A kérdés az, megszavazza-e a ház a tételt, igen, vagy nem? (Igen!) A ház a tételt megszavazza, Dedovics György jegyző (olvassa) .• Dologi kiadások 209.414 korona. Elnök: Ha nincs észrevétel, megszavaztatik. A pénzügyi bizottság a személyi járandó­ságok és a dologi kiadásokra nézve az átruhá­zási jog megadását hozza javaslatba. Felteszem tehát a kérdést, megadja-e a ház az átruházási jogot? (Igen!) A ház az átruházási jogot a kormánynak megadja. Dedovics György jegyző (olvassa): Rend­kívüli kiadások. Átmeneti kiadások. A magyar nemzeti múzeum épületének tatarozás! költségeire 10. részlet 10.000 korona, Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A magyar nemzeti múzeum laboratóriumainak fel­szerelésére 10. részlet 2000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa) : A ma­gyar nemzeti múzeum ablakainak és padlójának valamint több terme nagy bútorzatának megújítá­sára 8000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A ma­gyar nemzeti múzeum könyvtárának bútorozására és egyéb átalakításokra 5000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A ma­gyar nemzeti múzeum állattári helyiségek búto­rozására 6000 korona. Elnök : Megszavaztatik. Dedovics György Jegyző (olvassa) : A ma­gyar nemzeti múzeum ásvány- és növénytára részére beszerzendő új szekrényekre 7000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa) : A ma­gyar nemzeti múzeum néprajzi osztálya részére új szekrényekre 2000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa) : A ma­gyar nemzeti múzeum néprajzi osztályának könyv­tárára 3. részletként 2000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A régiségtár bútorozására 4000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A Haynald-féle szakkönyvtár hiányának pótlásara 6000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A könyvtárnak öt évenként való általános revizió­Cára 2000 korona. 17

Next

/
Thumbnails
Contents