Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-555

114 55S. országos ülés 1900. ra&rczins ál-én, szertUn. engedett sejtetni, mintha a t. miniszterelnök árnál is megvolna a feltevés, hogy esetleg új deputácziót is fognak az osztrákok választani. Széll Kálmán miniszterelnök: Ha ők figy akarják!, Barta Ödön: Bocsánatot kérek, ez az egy kérdés az, a melynél félre kell tenni ezt a tekintetet, a mely dominálja a két parlament működését, hogy tudniillik egymás belügyeibe nem avatkozunk^ E szempontot minden vitánál szem előtt kell tattanunk; de azon kérdéseknél, a melyek az 1867 : XII. törvényczikk 25. §-ában foglalt rendelkezésekkel kapcsolatban állanak, ezen szempontot mindig félre kell tenni, mert a törvény világos ingerencziát adott mindkét törvényhozásnak arra, hogy elbírálja, vájjon a másik fél szerződés és akczióképessége úgy van-e meg, a mint az az 1867 : XII törvényczikkben körül van irva. Ezen szempontból bírálandó meg az, hogy vájjon a monarchia másik államának nevezett osztrák tartományokból kiküldött bármily bizottság alkotmányos úton szerezte-e megbízó levelét, vagy nem. Mert, valamint minden magántárgyalásnál minden félnek joga van a másik fél részéről benyújtott meghatnlmazás érvényességét elbírálni, úgy ezen nagyfontosságú kérdésnél sem szabad ezen meghatalmazás elbírálását mellőzni. És most méltóztassék megengedni, hogy azon kérdésre nézve mondjam meg nézetemet, hogy lejárt-e az osztrák quótabizottság mandátuma: igen, vagy nem? (Halljuk!) Széll Kálmán miniszterelnök! Ez az ő dolguk! Barta Ödön. A quótabizottság ós a delegácziók megbízatása közti különbséget igen helyesen fejtette ki a t. miniszterelnök úr, midőn azt mondta, hogy a törvényben az egyikre vonatkozólag, tudniillik a delegáczióra vonatkozólag meg van mondva, hogy annak megbízása egy évre szól. A másiknak is megvan a megbízása határozva. Méltóztassék megnézni az 1867 : XII. törvényczikk 21. §-ának rendelkezését, a mely az előző két szakaszban leirt tárgyalási mód befejezéséül azt mondja: »Végbefejezésül pedig ő Felsége dont.« Széll Kálmán miniszterelnök: A mi törvényünk ez! Barta Ódon: Igen, a mi törvényünk, a mely közösügyeket szabályoz, a melyek egyöntetű'leg kezelendők, és a melyekre nézve eltérésnek ebben a tekintetben helye nincsen. Hiszen volt szerencsém nekem már a t. képviselőház előtt nem egyszer rámutatni arra, hogy micsoda hiba történt enarraczionális szakaszok és egyéb törvénybeli szerkezeti mulasztások folytán, hogy tudniillik az osztrák törvénynek sok rendelkezése lényegesen eltér a miénktől. De a mienk e tekintetben nem tér el az osztráktól. Az osztrák alaptörvény sem tartalmaz más rendelkezést, azt sem mondja meg, hogy egy és ugyanazon bizottság többrendbeli javaslatot is terjeszthet egy országgyűlés elé, és hogy egy felségdöntés után ugyanaz a bizottság még egyszer egy másik propoziczióval is járulhat a maga országgyűlése elé. Csak akkor volna előttünk jogosult az, a miről most tudomást szereztünk, ha a másik alaptörvényben az volna mondva, a mi nincsen benne, hogy tudniillik egy bizottság a felségdöntés után is mindig megtartván mandátumát és jogkörét, újabb tárgyalásokat is kezdeményezhet és újabb propozicziókat is terjeszthet elő. Egészen irreleváns tehát az a kérdés, hogy az osztrák tartományok Reichsrathja meddig jutott a múlt évben benyújtott quótabizottsági javaslat tárgyalásánál, s hogy nem jutott tovább, mint a bizottsági tárgyalásig, mert a quótabizottság beadta a maga jelentését s a bizottsági tárgyalás stádiumában megfeneklett az egész alkotmány, tehát az a javaslat is. Széll Kálmán miniszterelnök: Az alkotmány nem feneklett meg! Barta OdÖllI Én nem akarok most ebben a kérdésben messzebbmenő vitát provokálni. A mi nézetünk az volt, és az általános nézet ma ia az, hogy, ha Ausztriában nem is feneklett meg az alkotmány úgy, hogy azt kihúzni ne lehessen, de megsántult úgy, hogy mankó nélkül járni képtelen. Kétségtelen azonban, hogy bekövetkezett ebben a stádiumban egy felségdöntés. Ez mutatja a határt, a melyen tál a quótabizottság működését érvényesnek, meghatalmazását törvényesnek és az 1867 : XII. törvényczikk 21. és 25. §-ai értelmében és rendelkezéseiből folyónak elfogadni nem szabad. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Végtelenül sajnálom, hogy ebben a parlamentben, a mikor ily fontos és nehéz közjogi kérdések kerülnek szőnyegre, Magyarország igazságügyminisztere mindig a hallgató szerepét játszsza, mert én azt óhajtottam volna, hogy ezen vitás kérdésen egyszer az igazságügymiriiszter a maga igazságügyi tekintélyével, a maga jogtudásával vágjon eret és mutassa meg, hogy melyik oldalon van az igazság. Ilyen módon azok a kérdések minduntalan felújulnak, mert, bocsánatot kérek, én a t. miniszterelnök úr közjogi tudása iránt nagy tisztelettel viseltetem, de mégis a miniszterelnök úr politikai álláspontról bírálja a törvényeket, az igazságügyminiszter pedig tisztán az igazság, tehát a jog szempontjából bírálhatná el azon kérdéseket, a melyek itt a kontroverziákat szülik. De hiszen a Reischrathnak még annyira sem volt sürgős; ez a kérdés, hogy kinyilatkoztatta volna azt, a mit a t. miniszterelnök úr most mond, hogy tudniillik a meghatalmazást érvényesnek tartja s egyáltalá-