Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-555

555. országos Blés 1900. márczius 21-én, szerdán. 95 vei saját hazájukat itthon minél inkább gazdagíthassák. (Úgy van! Úgy van! a jőbbloldalon.) De, t. képviselőház, az a kérdés, vajon ezen intézetek iránt megvan-e a nagy közönségben és a nagy társadalomban az az érzék, a mely ahhoz okvetetlenül szükséges? Meg van-e az az általános meggyőződés, hogy a közműveltség és a komoly munka nemzetalkotó és erősítő elemet képeznek ? Vájjon azok a társadalmi felsőbb és alsóbb körök, — a melyekről a kereskedelmi miniszter úr, mint olyanokról emlékezett meg, a melyek közönyösek minden iránt, — betöltik-e azt a szerepet, a melyre műveltségüknél és vagyoni állapotuknál fogva hivatva vannak? És vájjon megvan-e az irodalom, a tudomány és a művészet iránt is az az áldozatkészség, a mely nélkül semmikép előre nem mehet? A nemes ifjúság, reményeinknek virága, vájjon kellő szorgalommal, kellő érettséggel látogatja-e az egyetemeket, a tudományos intézeteket, a muzeumokat, a könyvtárakat, az irodalmi felolvasó gyűléseket? Nem úgy tűnik-e fel sokszor, mintha a fiatalságnak egy nagyrésze nem azért iratja be magát a felső iskolába, hogy tanuljon, hogy tudományát gyarapítsa, hogy magát a közéletre teljesen előkészítse, hanem csak azért, hogy diplomát szerezzen. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ezek, t. képviselőrsaim, nagyon komoly és olyan kérdések, a melyekre nem mernék egészen biztosan igenlő választ adni. Ezek a kérdések nagyon sokat magyaráznak meg azon ellentétekből, a melyek úgy a politikai, mint a társadalmi téren itt is, ott is néha feltünedeznek. Mert végre is, az általános művelt-ég csak ott szokott látható jó eredményeket felmutatni, a hol a nemzet lelkébe és a nemzet minden rétegébe mindent át meg átható erőként ment át; ahol annak szükségességéről és hasznosságáról való meggyőződés úgy hatja át a társadalom rétegeit, mint az éleny eleme a levegőt, vagy a napsugár melege a termő földet. (Helyeslés.) Az az én nézetem, hogy ez a legnagyobb Szükség, a melyre most nagy súlyt kellene helyeznünk, kell, hogy a társadalom a törvényhozással összhangzásban odahasson, hogy azokat a tanokat, a melyeket fiatalságunk a felsőbb és alsóbb iskolákban, mint kitűnő és az életben is követendő tanokat ismer meg, az életbe is átvigye, és hogy az életbelépő fiatal ember ne lássa azokat az életben meghazudtolva, hanem, hogy mindazt, a mi ott szépnek, jónak és dicsőnek volt fentartva, azt az életben ő maga is próbálja megvalósítani; kell, hogy a vallás és az erkölcs ne legyen csupán csak külsőség, ne legyen csupán csak a gyengéknek fegyelmezésére kigondolt eszköz, hanem a felnőtteknek is állandó lelki vigasztalása legyen; (Élénk helyezés a jobb- és baloldalon.) kell, hogy maga a művészet ne legyen a korlátlan fantázia játéka, hanem legyen a szépnek és jónak kultusza, megnemesítője az életnek; a közerkölcs pedig ne legyen közönséges áráczikk, hanem maradjon továbbra is rendíthetetlen és romolhatatlan alapja és biztosítéka hazánk fennállásának és leendő nagyságának. Ajánlom a költségvetést elfogadásra. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobb- és baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház: (Sálijuk! Halljuk!) A tegnapi napon egyik képviselőtársunk abba a nagyon érdekes beszédbe, a melyet az ország közművelődési állapotának kritikájaképen elmondott, egy kérdést vegyített bele és ezen kérdés alkalmából hozzám direkte kérdést intézett, (Halljuk! Halljuk!) a mely engemet arra késztet, hogy egy pár szóval igénybe vegyem a t. ház türelmét, mielőtt a szavazásra kerülne a sor. (Halljuk! Halljuk!) Komjáthy Béla t. képviselő úr nem inszinuáczióképen, — hiszem tudom, hogy a szándékosság tőle távol áll, — hanem felvilágosításkérésképen egy vékony kis kérdésbe elég vastag támadást tudott mégis beletenni és ez a vastag támadás abból áll, — a mit nem veszek olyan könnyen, — hogy egyfelől én olyan megoldást létesítettem egy ismert kérdésben, a mely ennek az országnak büszkeségét, — a mint ő magát kifejezte, -• lealázza és érdekeit sérti, a mely port hint a nemzet szemébe és a melynek megoldásánál be nem következett az, a mit mondtam. Ezen nagyon is tetszetős felvilágosításkérés mezében ezek vannak beöltöztetve, még pedig betű szerint. A t. képviselő úr talán természetesnek fogja találni, hogy én ezt hallgatással nem mellőzhetem, és hogy én épen azon a módon felvilágosításképen fogok szolgálni a t. képviselő úrnak kioktatására azzal, hogy a mit állított és mondott, nem talál. A mi először is azt illeti, hogy a megoldás — a brassói iskolaügyről van szó — a nemzet méltóságát sérti-e és az állam érdekeit megóvja-e mindenben vagy nem, annak vitatásába és fejtegetésébe most belebocsátkozni nem akarok, mert alkalmam volt e kérdésben egészen részletes, kimerítő, őszinte és határozott fejtegetésekkel elöállani. (Úgy van! Ügy van! jobb- és balfelöl.) És nekem — nem vagyok optimista — az a benyomásom, hogy ebben a házban igen kevesen ültek, a kik azt az impressziót merítették volna és azt a konklúziót vonták volna le, a mit a t. képviselő úr. (Úgy van! Úgy van! jobb- és balfslöl) Én azon a nézeten vagyok és az az én öntudatom és erősítem, hogy én ebben a kérdésben megóvtam a magyar állam érdekeit, a magyar állam nemzeti érdekeit és