Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-543

548. országos ttiés 1900. márczius 6-án, kedden. jenek forgalomba, oly földterületek elrejtett kincsei tárassanak fel és tétessenek a kereskedés tárgyává, a melyekhez eddig hozzáférni épen elhanyagolt vasúti építéseink folytán nem lehetett. Az 1895 : VII. törvényczikk megállapítja és megparancsolja, hogy a székely vasutak mely irányban és mily hosszúságban építtessenek ki. és azt látjuk, hogy ezen vasútépítés egy része teljesedett is, de egy más része mely hivatva lenne, hogy egész vármegyék vidékét a kereskedelem és ipari közforgalomba belehozzák, teljesen elhanyagoltatok a törvény határozott parancsa és intézkedései ellenére. És hogyha e dolgokban felszólalok és Magyarország ezen keleti részének égető kérdését a mélyen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlom, teszem ezt azért, mert meg vagyok győződve az ő jóindulatáról, a melylyel parczialiter iparkodik gyógyítani, iparkodik előmozdítani az ország egyes részein mutatkozó bajokat. És épen erre akarok röviden kitérni. Miért hoztam én fel az általános vita alkalmával a székely vasutak kiépítésének kérdéséről szóló ügyet. (Halljuk! Halljuk!) Ismerjük, t.^ h lapok már régen irnak róla, a társaságokban beszélnek arról és mondhatom, hogy minden magyar ember a magáévá tette a székely kivándorlás, a Székely szegényügy, a haldokló székely nép ügyét. Minden fázisában, minden rétegében pertraktálva volt ez. Én, a ki magam is azon vidékről kaptam megbízó levelemet, ismerem e föld népét, ismerem talaját, hegyeit és erdeit, és mondhatom, hogy a székely nép magyar állami, nemzeti szempontból misszióval bir. Abban az ő 3—4 vármegyéjében egy tömör magyar törzset képez, a melyet megtartani, megóvni és segíteni kötelessége e hazának és a törvényhozásnak. Ez a nép nem szegényedik, hanem ez a nép szegény, ez a nép koldus és kenyeret itthon nem találva, kivándorol külföldre és onnan mindig 25—30 százalékot otthagyva, tér vissza valamit keresve. S miért marad ott 25—30 százalék, a midőn a Kárpátok lankás hegyoldalain átmegy részben szökve, részben a Gymesiszoroson nyíltan bárczával, látva a gabonatermő rónaságot, a búza- és kukoriezaföldeket, a melyet terem még például Csik vármegye fensíkja. Ott marad tehát, külföldön keresi meg mindennapi élelmét, de könnyebben jut mégis hozzá, és így a székely nép egy része kinn is marad és idő folytával elveszti magyar jellegét. Odahaza ez a szegény nép nem kap dolgot, nem kap munkát, nem kap kenyeret. A székely szegény, de szorgalmas és nincsen, a ki neki itthon munkát adjon. Nincsen ennek a népnek ipara, nincsen kereskedése, nincsen napszáma. Az a kevés föld, a mely van, javarészben kaszáló és tudjuk, úgy háromszékiek, mint csikbeliek, hogy midőn az ölt folyó hirtelen esőzések folytán megdagad, állattenyésztésének legfőbb feutartóját, a frissen kaszált szénát, mely a legtáplálóbb, elsodorja és hetekig nem bírják összeszedni. Ott láttam én is feketéin! egy egész évi termésnek az eredményét és így ezáltal legfőbb jövedelmi forrásuk, az állattenyésztés nagy csorbulást szenved. A székely nép tehát szegény, de munkát kivan. És íme, mélyen tisztelt miniszter úr, ez alkalommal kérem, hogy azt a vasútrészt, melyet az 1895 : VII. törvevényezikk előír, meghagy, hogy kiépíttessék, Mátéfalvától kezdve egészen Szászrégenig, méltóztassék előkelő hatáskörében ezen törvényczikket végrehajtani. Mit érünk el ezáltal? Nagyon sokat az egész magyar állam, különösen pedig Magyarország keleti részében a szomszédos vármegyék: Maros-Torda, Csik, Háromszék, Kis- és Nagy-Kükülő, Torda-Aranyos. Az által, hogy a brassói végponti forgalmat megrövidítjük, 100 kilométer forgalmi, szállítási és így jutányossági területet fogunk nyerni, a mely országos szempontból Romániába, a galaczi kikötőhöz való szállításra az utat és át Kis-Ázsiába 100 kilóméterrel megcsökkenti. Ha ezen vasút kiépül, a szegény székely nép kenyeret, munkát kap évekre. Továbbá kitárásra, feldolgozásra váró anyagok vannak és mondhatom, hogy szinte fájdalmasan megbotránkoztam, hogy habár márványbányáknak való telepek léteznek is, ezek ott fehérlenek a hegyek oldalában, a székely nép mégis összetört márványnyal kövezi országútját. Mily kincs hever ott érczekben és nincsen közlekedési eszközük. Csik vármegyének az Ur születése után 1897. tavaszán nyilt meg az első vasútja; addig kereskedelmileg, kulturailag mondhatni, el volt zárva az anyaországtól, az anya törzstől. Hogy minő lehet ott az ipar és kereskedelem, vasút, gyors közlekedés hiányában, bizonyítja Csík-Galamb-bányának az esete, hol kiváló rézérczet találtak, dúsan fizetőt, de nem mertek belemenni odavalók. Jött azután egy angol konzorczium és bőségesen fizetőnek találta a telepet, de miután sem vasutak, sem vízi utak nem voltak, — mert csak távol Brassón és Szepsi-Szentgyorgyön s Margittáu túl, Udvarhelyen, Segesváron volt a legközelebbi vasúti állomás, — ez az üzem is megszűnt és az odatelepített és hozott szegény munkások világgá bocsáttattak. Nincsen tehát annak a székelyföldnek sem ipara, sem kereskedelme, sem napszáma, noha volnának dolgos és munkáskezek. Kérem tehát a mélyen tisztelt kereskedelemügyi miniszter urat, hogy figyelmét fordítsa erre az ügyre, melyet már törvény szabályoz. Ezzel a honi kereskedelmet kifelé is, Kelet felé is igen erősen elő fogja mozdítani és előmozdítja