Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-540

4 510. orsz&gos Illés 1900, márcafns 2»än. pénteken. íme itt van mint példa a kereskedelmi tárcza, (Nyugtalanság a jobboldalon. Halljuk! Halljuk !) a melynek ügyei azt bizonyítják, hogy lehetetlen a 67-es rendszerrel az ország érdekeit kellőleg előmozdítani. Elnök (csenget) : Csendet kérek! Kossuth Ferencz: A nyugtalankodó túloldal is el fogja talán ismerni, hogy kötelessége volna a kereskedelemügyi miniszternek, teljes erővel előmozdítani az ipar ügyét. Meg vagyok róla győződve, hogy Hegedüs Sándor miniszterben erre meg is van a képesség és a szándék, de tevékenységének sikere csak korlátolt lehet mindaddig, míg a közös vámterületet fentartják, mert ezzel a magyar ipart kellően fellendíteni Magyarországon teljes lehetetlenség. (Igazi Ügy van! a szélső balololdalon.) Többször fel lett említve e házban az az axiómaszern igazság, hogy egy régi és fejlett iparnak a szabad versenye lehetetlenné teszi egy kezdő iparnak kifejlését. Az egész világon minden állam védvám rendszerrel fejlesztette iparát, és nem tudom belátni, hogy miképen képezhetne kivételt egyedül Magyarország. Még a tőkében és vállalkozási szellemben gazdag amerikai Egyesült Államok is védvámokkal teremtették meg iparukat, és az utolsó időben is például a Dingiey-bill behozatalával meghátráltatták a ezukorbevitelt Amerikába, hogy saját iparukat fejleszszék, így csupán Magyarország a bili előtt 1897-ben 350.000 métermázsa czukrotvittbe az Egyesűit Államokba, 1898-ban pedig már csak 5000 métermázsát. A közös kereskedelmi politikában Ausztria túlsúlyban lévén, lehetetlen megvédeni érdekeinket. Egy iparos és mezőgazdaállam, ha mint egy test jelenik meg a külföld előtt, teljes lehetetlenség az, hogy közös akczióval megvédje mindkét állam érdekét, mert ezek az érdekek diametrálisan ellentétesek. Az iparos államnak szüksége van olcsó nyersanyagokra, melyeket gyáraiban feldolgozhasson és szüksége van olcsó élelmi szerekre, érdekében van tehát e mezőgazdasági állam terményeinek árát lenyomni. Ezt úgy érheti el, ha kereskedelmi politikája oda irányúi, hogy a mezőgazdaország terményei ne legyenek a külföldi verseny ellen kellőleg megvédve, ellenben saját ipari terményeinek a fogyasztási terület mennél inkább biztosítva legyen, az által, hogy a külföldi iparnak versenye ki legyen zárva. E politikának eredménye az, hogy a mezőgazdasági állani terményeiért kevesebbet vesz be és ipari szükségleteiért többet fizet. Ilyen kettős szivattyú szükségszerííleg kimeríti a mezőgazdasági államot, és ez történt Magyarországgal is. Ennek bizonyítására megemlítem, hogy 1898ban 95,857.000 korona átú gabonát hoztak be Magyarországba, pedig erre nem volt szükség, minthogy a belföldi fogyasztás nemcsak fedezve volt, de 390.851.000 korona árú maradt kivitelre. Épily fényesen bizonyítja, hogy a magyar érdekek nincsenek megvédve, az, hogy habár élelmezési czikket termelő ország vagyunk, mégis 1898-ban 183,748000 korona értékű élelmezési czikket hoztak be. Azt pedig, hogy az osztrák ipar érdekeit jól tudják megvédeni a közös vámterületen, bizonyítja az a tény, hogy Ausztriából 1898-ban 896,568.000 korona volt behozatal, vagyis az ország összes behozatalának 75°/o-a. Hogy ezzel a politikával mennyi rejtett adót fizet Magyarország Ausztriának, megjegyzem, hogy az ipart védő vámok az érték 10—20—30°/o-ra rúgván — vegyünk csak Í0°/b-ot — évenként 89,656.800 korona rejtett adót szed be rajtunk Ausztria. De nemcsak az a pénz folyik ki véglegesen az országból, mert kereskedelmünk Ausztriával állandóan passzív, és 1898-ban ez a paszszivitás 76,459.000 koronára rúgott. Azt szokták mondani, hogy a kereskedelem passzivitása még nem mutatja azt, hogy az állam vagyonosodik-e, vagy szegényedik

t a mi igaz is, mert nagy befolyása van erre a pénzforgalmi mérlegnek; de lássuk, hogy e tekintetben mikép áll Magyarország. Csupán az elvállalt államadóssági járulékban fizetünk Ausztriának 60,000.000 koronát. Államadósságaink kamatai fejében szintén egy nagy összeget fizetünk Ausztriának, melyet nem tudok meghatározni, mert csak felszólalásom perczében kaptam meg az adatokat. Továbbá a postautalványok, melyek 1898-ban Ausztriából érkeztek, 92,271.000 koronára rúgtak, holott postautalványokkal Ausztriába kiment Magyarországból 1898-ban 215,998.000 korona, tehát ezen az úton, úgy mint magánosok jövedelmei és magánosok adósságai, évi 132,000.000 koronával több folyik ki végleg Ausztriába. Ezen adatok eléggé jellemzik pénzforgalmi mérlegünket Ausztriával, és így nem mondhatja senki, hogy a 76 és félmillió passzív kereskedelmi mérleg nem meríti ki az országot, mert ez csak akkor lenne igaz, ha a pénzforgalmi mérleg nem lenne oly óriásilag passzív, mint a kereskedelmi mérleg. A felsorolt tények távolról sem merítik ki a kereskedelmi ügyek közösségének hátrányait. Szerintem legveszélyesebb hátránya a kereskedelmi ügyek közösségének az, hogy Magyarországot egyoldalú termelésre kényszeríti. (Igaz! Úgy van! a ssélsö baloldalon.) Megdöbben az ember, ha meggondolja azt, hogy Magyarország learatott területének 40 százalékán gabonát termelnek. Ha pedig megtörténnék az a tény, hogy a gabona árai annyira leszállnának a világverseny folytán, hogy nálunk gabonát nyereséggel termelni nem lehetne, akkor Magyarország learatott területének 40 százalékán veszteségre dolgoznék a mezőgazda s akkor az ország óriási mérvű szegény-