Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-542
542. orsságoa ülés 1000. márcziug 5-én, hétfőn. 59 statisztikával nem egyezik, azon egyszerű oknál fogva, mert igen sok árú megy Ausztriába és az is be van véve vámbelföldi adatnak a statisztikába, a mi Ausztriát csak transito érinti és azután megy Németországba. A kivitel tehát magyar statisztika szerint feltétlenül nagyobb. De ha a magyar statisztikát vesszük is, akkor is konstatálhatjuk, hogy másfélmillió métermázsa, vagyis 10 forint átlagot véve, 15—18 millió az, a mit Magyarország búza és liszt alakjában a vámkülföldre kivisz. Már most az a kérdés, szabad-e ilyen arányú kivitelt elhanyagolni, szabad-e azokat a relácziókat, azokat az összeköttetéseket, a melyeket az elődök nagy áldozatok árán megszereztek, egyszerűen elhanyagolni? Nézetem szerint nem, azon egyszerű oknál fogva sem, meit ez a kivitel összes kivitelünknek, a mely a vámkülföldre megy, 1 /i 1 / 5 részét képezi. Ebben a tekintetben formáltam magamnak egy olyan véleményt, hogy elsősorban is — miután a termelésnek segítségére akarunk menni, — az árakat lehetőleg emelnünk kell. Ez az első feladat. No most ezt hogy lehet eszközölni? Ezt eszközölni lehet azáltal, hogy azon felesleget, a mely a vámbelföld áraira nyomasztóig hat, onnan kiküszöböljük. Más mód erre nincsen. Erre meg kell hozni egy bizonyos áldozatot. Mert különben oly árdevalváczió következnék be, hogy ennek tulajdonképeni kifejezése vám plusz szállítás lenne a termelő országokkal szemben. Mert ha egy vámbelföldön valamivel több terem, és ott csak 100 vagy 200.000 métermázsa fölösleg van, már az is nyomasztólag hat az árakra. (Ügy van! jobbfelöl.) Áldozatokat kell tehát e tekintetben hozni, azt belátja mindenki, de az ország nyugodt lélekkel meghozhatja ezt a csekély áldozatot, mert ezt ötszörösen, hatszorosan vissza fogja kapni abban, a mit Ausztriába exportál. Áldozatot pedig lehet hozni vagy refakcziával, vagy pedig prémiummal. Az utóbbi lehetetlen, mert hisz meggátolnak ebben a kereskedelmi szerződések, és ha jól fogom fel a helyzetet, az Ausztriával való viszonyunk is, a mely a prémiumok megadását egyszerűen lehetetlenné teszi. Azonban igenis megtehetünk két dolgot: az egyik a szállítási kedvezmény, a másik a refakczia, illetőleg mind a kettő együtt. Én úgy kontemplálom magamnak a dolgot, hogy ezt csak esetrőlesetre lehet és kell érvénybe léptetni. Mindig akkor kell érvénybe léptetni, a mikor az a bizonyos felesleg nagy nyomást gyakorol a nyerstermény árára. Ha a kereskedelemügyi miniszter úr a háztól nyert kellő felhatalmazással ezekre a refakcziákra, ezekre a szállítási kedvezményekre, bizonyos összeget rászánhat, az a kérdés, mire adható ez a két kedvezmény. Világos, hogy másra nem adható, mint kész gyártmányra, mert hisz így kisebb terjedelemben nagyobb értéket viszünk ki s ez a szállítási díjat jobban elbírja. Ebben a tekintetben a franczia rendszert kell elfogadnunk, a hol tudniillik vámvisszatérítés van az őrlési forgalomban és a vámvisszatérítés annál nagyobb, minél finomabb a liszt, minél értékesebb az árú. Nálunk ezt annyira speczializálni nem lehetne, mint ott, de mindenesetre azt kellene szem előtt tartani, hogy csak a legfinomabb árúkra kell refakczia kat, szállítási nagy kedvezményeket életbeléptéink Ezáltal más czélt is elérnénk, tudniillik azt, hogy a konzumensek részéről nem kaphatnánk nagyobb mérvű szemrehányásokat, mert hiszen a legfinomabb, legértékesebb árút viszszük ki és ezzel a kis konzumens nem leimé károsítva, mert hisz a durva és középfajta itt marad az országban és ezeknek az áráemelkedése igen csekély volna. És méltóztassanak elhinni, hogy ha ezt kellő időben, kellő erélylyel és bátorsággal keresztííiviszszük, ez fényes kihatással lenne közgazdasági mérlegünkre, mert hiszen két millió métermázsa kivitele i 1 /*—2 forint áremelkedést idézhetne elő. A t. képviselőház meg fog bocsátani ezen kitérésemért, lm az talán unalmas volt s egyoldalú. (Halljuk! Halljuk!) Most rátérek az iparpolitikára. (Halljuk! Halljuk!) Én a magam részéről azon vezető politikusokhoz csatlakozom, a kik a közös vámterület fentartása mellett érvelnek. De t. ház, tagadhatatlan, —• tudják ezt a vezető politikus férfiak is, — hogy a közös vámterület intézménye úgy Ausztriában mint minálunk, szimpátiát veszíteni kezd. Gondolkoznunk kell tehát a belátható jövőben esetleg egy oly állapotról, — mert nem tételezhetem fel, hogy egy közös főhatalom uralkodása alatt levő területek egyegymással vámháborúban lehetnének, mert ez nonzens volna, — a mely a közös vámterületnek cöak némely következményeit foglalja magában. Minden intézkedést tehát, a melyet teszünk, akár most, akár a jövőben, ennek a szem előtt tartásával kell megtennünk. A függetlenségi párt, a mely a külön vámterületnek a híve, és annak létesítését óhajtja, ennek létesítése esetén egyben csalódnék. Nekünk egyelőre nem áll érdekünkben az osztrák iparost gyengíteni, mert tagadhatatlan, hogy ő legközelebbi és legnagyobb fogyasztója nyeisterményeinknek; ex így van ma, és így lesz a belátható jövőben. Miért akarnánk mi mástól, például a némettől árút venni, a mikor ezzel szemben az osztrák iparos majd nem veszi nyersterményeinket és ezáltal önmagunknak csinálunk kárt? De, ha az osztrák iparos ipari czikkekben való összbehozatalunknak 90°/o-át igénybe veszi, a mit konczedálok; gondoskodnunk kell arról, a mint már volt szerencsém rámutatni, hogy nyeraterményben való kivitelünk, a midőn 0*
