Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-542
52 542, országos ülés 1900. márczins ő-én, feétffin. Valahányszor ránézek Magyarország közgazdasági térképére és látom ott ezen defektust, és eszembe jutnak azon gazdasági hátrányok, a melyek az egész országra, de különösen az ab vidékre nézve ebből származnak, mindannyiszor eszembe jut Horácziusnak azon mondása, a melyet én nem a kereskedelemügyi miniszter úrra, hanem a mai generáezió energiájának fogyatékosságára kívánok alkalmazni: »Aetas parentum peior avis túlit — nos nequiores.« En teljesen osztom azon véleményt, a melyet a magyarországi kereskedőknek a múlt évben tartott második országos kongresszusa e tekintetben kifejezett a t. képviselőházhoz intézett emlékiratában, a melyben a következőket mondja (olvassa) : »Annyi évi eredménytelen várakozás után minden rendelkezésre álló eszközzel oda kell törekednünk, hogy ez a függő kérdés elvégre a megoldás ösvényére tereitessék, hogy megszűnjenek azon akadályok, melyek bénítólag hatnak a nemzetközi kereskedelem és közlekedés kibontakozására, és egy nagy és tekintélyes komplexumot arra kárhoztatnak, hogy nemzetgazdasági kincset képező terményei kiaknázatlanul heverjenek a föld gyomrában. Én azon meggyőződésben vagyok, hogy azon, hála Istennek, úgy hiszem, már idejét múlta kereskedelmi és általános politika, a mely minden kultúrai, politikai és gazdasági tényezőt az ország fővárosában konczentráltt, ezidőszerint már elérte czélját, elérte politikai és ethikai jogosultságának véghatárát. Fővárosunk immár emelt fővel sorakozik Európának bármely metropolisa mellé, a nélkül, hogy az eltörpüléstől tartania kellene, nincs ennélfogva szükség arra, hegy a vidék rovására a főváros tovább mesterségesen emeltessék. A mint azonban a nemzet törvényhozása mindig készséggel szavazta meg azon horribilis összegeket, a melyek szükségesek voltak, hogy Budapest gazdaságilag, kultúráikig és politikailag hatalmas emporiummá legyen, a mely minden szépnek konezentrálásával kulturtényezővé emeltessék ne csak ezen országban, hanem a külföldnek is imponáljon, úgy a legnagyobb örömmel üdvözli az ország közvéleménye a mai kormány kifejtett programmjának azon alapfeltételét, a melyet a miniszterelnök úr legújabban a temesvári küldöttség előtt újólag is hangsúlyozott és a mely a vidéki emporiumok fejlesztését és támogatását tűzi ki czélúl. Azt gondolom, a midőn beszédemben a Dunának baja-báttaszéki átvágását szóba hozom, akkor is csak arra kérem a miniszter urat, hogy ezen politikát ez irányban tovább folytatni szíveskedjék. Áttérek már most, igen tisztelt képviselőház, a kereskedelmi és iparoktatás kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) És itt teljes készséggel elismerem azt, hogy az utóbbi évtized alatt e tekintetben rendkívüli sok történt, elismerem azt is, hogy azon intézményeket, a melyek létesíttettek, azokat a jelenlegi kereskedelemügyi miniszter úr nagy ügyszeretettel és lelkesedéssel támogatja. Sok történt e tekintetben, igen tisztelt képviselőház, az alvidéken is, ez kétségtelen és tagadhatlan. Alsó és felső kereskedelmi iskolák, alsófokű iparszakiskolák állíttattak fel részint a miniszter úr által, részint a törvényhatóságok anyagi erejének igénybevételével, úgyannyira, hogy egész megnyugvással mondhatom, hogy az alvidéket illetőleg, ezen igényeket kielégítetteknek találom. De nem így állunk, igen tisztelt képviselőház, a felső iparoktatás kérdésével. Erre nézve csak két intézet van, az egyik Budapesten, a másik Kassán, mind a kettő túlzsúfolva. Már pedig, t. képviselőház, a hol az ipar és kereskedelem természetes előfeltételei annyira megvannak, mint hazánkban, ott szükséges okvetlenül egy oly középső technikus osztály, a mely a közönséges iparos, és a magasabb műveltségű teknikus között foglal helyet, az utóbbinak intelligens segédmunkása. Én azt hiszem, igen tisztelt képviselőház, hogy ha egy ilyen intézetnek felállítása szükséges, a mint hogy szükséges, akkor már a tanintézet elhelyezésének ökonómiája is úgy hozza magával, hogy egy felsőbb ipariskola az alvidéken is állíttassák fel, (Helyeslések a jobboldalon.) a mire az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét felhivom. Még csak egy momentumra kívánom felhívni az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét, (Halljuk! Halljuk!) a melyre nézve előadásában ugyan már megemlékezett, de a mely még teljesen általánosítva az országban nincsen, és ez a kismesterek továbbképzésének a kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy a Magyarországon létező kismestereket csak úgy vagyunk képesek izlés dolgában versenyképessé tenni, hogyha őket megfelelő rövid és specziális tanfolyamokban tovább képezzük. (Helyeslés a jobboldalon.) A kereskedelemügyi miniszter úr ezen eszmét az ország területén részben már foganatba vette, és ón arra kérem, kegyeskedjék ezt általánosítani, mert Magyarország kisiparosai a versenyképességet csakis ezen az úton fogják elérhetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezek után, t. képviselőház, én a magam részéről oda konkludálok, hogy ha az általam jelzett intézményekkel helyreállíttattak a belső és nemzetközi forgalom előmozdítását ezélzó intézmények, a melyeket az alvidék ez időben nélkülöz és ezek útján az alvidék azon helyzetbe hozatik, hogy terményeit, iparezikkeit kiviheti a
