Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-542

50 642. országos ttlés 1900. márczins fi-éu, hétfőn. dolgában Magyarország nyugot-északi és alvidéki részei közt létezik. Míg Magyarország nyugotészaki részében az ipari és kereskedelmi érdekek fejlődésének alapfeltétele már a nyugathoz való közelség folytán is jóformán adva van, addig az alvidék ezen érdekek kielégítését ezidőszerint legnagyobb részben nélkülözi. Ha Magyarországot par exeellence agrikultur államnak nevezik, melyben a termelési tényezőknek, földmívelésnek, iparnak és kereskedelemnek kívánatos összhangja a földmívelés javára megzavartatik, úgy ez különösen a magyar alföldre nézve áll, a hol tulajdonképeni nyugot-európai értelemben vett iparról és kereskedelemről csupán tartózkodással lehet szólni. A mi az élénk kereskedelemnek előfeltételét képezi, a magasabb fejlődésíi vidéki központok, sűrű népesség, tőkeforgalom, vállalkozási szellem, stb., ez az alvidéken még mindig a jövő zenéje, jámbor óhajtások tárgya. De hogyha áll az, hogy a legegészségesebb k(3zgazdasági állapot az, a hol a három termelési tényezőnek, a földmívelésnek. iparnak és kereskedelemnek egyensúlya áll fenn és ha áll az is, hogy egy államterületre nézve még egészségesebb az az állapot, ha ez az egyensúly az állam egész területén fennáll, úgy kétségtelen, hogy meg kell tennünk mindent ;;rra nézve, hogy az alvidék ipara és kereskedelme azon magaslatra emeltessék, a melyen az Magyarország nyugoti részén áll. Ezen tényezők közül a kereskedelmi miniszter úr tárezája körébe a forgalom és ipari oktatás érdekei tartozván, a t. ház engedelmével ezzel kívánok röviden foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Itt mindenekelőtt elnézést kérek a t. háztól az esetre, ha oly dolgokról is szólnék, melyek e házban már tárgyalva voltak. Tudom, hogy az az ősrégi latin axióma: bis repetita piacent, ezen házban csak bizonyos korlátok közt érvényesülhet, de ha mégis visszatérek oly dolgokra, melyek e házban már előadattak, teszem ezt azért, mert azon érdekek meggyőződésem szerint nemcsak az Alvidék érdekei, de összeköttetésben állnak Magyarország egész forgalmi és összes kereskedelmi érdekeivel. Itt mindenekelőtt fel kell említenem azt, a mit a kereskedelmi miniszter úr az ő nagyszabású bevezető beszédében jelzett s a mit tegnapelőtt egy igen tisztelt képviselőtársam alaposan, szakértelemmel kifejtett, a felső Dunának az alsó Tiszával hajózható csatorna általi összeköttetését. A mint méltóztatnak tudni, e csatorna kérdése már régen, egy évszázad óta foglalkoztatja az elméket, mert e csatornától várja az alvidék, hogy terményei biztosan és kellő időben juthassanak a uyugotnak világpiaczaira. Ha nemcsak Hollandiát tekintjük, melyet Kovács Pál t. képviselőtársam tegnapelőtt különösen felhozott, hanem Németországot, Olaszországot, Francziaországot éti Körber miniszterelnök legutóbbi nyilatkozata szerint Ausztriát, kétségtelen dolog, hogy ott a csatornaépítések be vannak fejezve, vagy a csatornák részben kiépítés alatt vannak, és a forgalomnak egészen új irányai és a föld amelíoriácziója Szokatlan élénkséggel támogattatik. Ha hazánk állapotát összehasonlítjuk ezen általam jelzett országok állapotával, akkor tűnik fel e téren való teljes hátramaradottságunk. Ha tekintjük azon csatornák fontosságát, melyek ezidőszerint kontemplálva és a kivitelre mintegy előirányozva vannak, kétségtelen dolog, hogy a felső Duna és az alsó Tisza összeköttetése a legfontosabb és a legsürgősebb. (Zaj. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ha látjuk azt, hogy Oroszország a cerealiák dolgában a legnagyobb termelő egész Európában, s óriási sietséggel építi a nyugati piaczokhoz vezető csatornákat, akkor kétségtelen, hogy ha ezen piaczokat egyszer elfoglalja, az esetben mi azokat tőle visszahódítani sohasem fogjuk. Emeli ezen csatornának jelentőségét az a körülmény, hogy, a mint az köztudomású, a Duna és Tisza közt óriási terméketlen területek vannak, a melyek részint a belvizek, részint az éghajlati viszonyoknál fogva ismétlődő szárazság folytán, ezidőszerint az agrikultura köréből ki vannak vonva. Mennyire más képe volna az egész Duna és Tisza köznek akkor, ha ezen területekről a belvizek lecsapoltatnának, azok kellőleg öntöztetnének, parczelláztatnának és kiosztatnának. Százezrekre megy azon holdak száma, melyek ekként visszaadatnának az okszerű földmívelési kultúrának, de ha ezen haszontól eltekintünk is, a Duna és Tisza közötti csatorna két kérdést feltétlenül megoldásra viune, melyek mindegyike akut. Az egyik az, hogy uj területek nyerése által enyhíttetnének az alföldi agrárszoczializmus jelenségei, a másik az hogy megoldaná a Duna és Tisza közti belvizek levezetésének kérdését. (Igaz! Ügy van/ a jobboldalon.) Megoldaná azt a kérdést, mely a Tiszának alsó vidékét éveken keresztül sújtja, a megoldás stádiumában van mindig, teljesen megoldva azonban soha sincs. Hogy tovább menjek, felvetem azt a kérdést, hogy az ekként nyerendő területek nem volnának-e felhasználhatók telepítésre, melynek a föl dinívelésügyi miniszter úr oly lelkes hive. Az ankéten, melyet a földmíveléstigyi miniszter úr e tekintetben összehivott, különösen hangsúlyozva volt a magyar faj erősödésének érdeke. Felvetem azt a kérdést, nem volna-e helyes telepítési rendszer az, hogyha a nem magyar ajkú magj^arokat ide telepítenők a Tisza és Duna közé, a? ameliorált területekre, hol magukba színák azt a tiszta magyar hazafiságot, a melyet a túlzók ez idő szeriut nélkülöznek. Azt