Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-541

32 541. országos filés 1900. márczius 3-án, szombaton. könnyelmíí életre adja magát. Nem kívánatos tehát, hogy a vásárok ily nagy számban fentartassanak, sőt a legszűkebb határok közé kell azokat szorítani. Épígy nagyon fontos, hogy a miniszter úr gondoskodjék arról, hogy az iparosokra szintén veszélyes ügynöki üzletek korlátoztassanak, hogy ne jöjjenek minduntalan Bécsből, Prágából és Gráczból szabó, czipész és mindenféle más ügynökök, hogy a legnagyobb raffinériával igyekezzen megrendelőket fogni, hogy náluk csináltassák szükségleteiket. Épily fontos és iudom, hogy a miniszter úr programmjába tartozik, a munkaközvetítés czélszeríí rendezése, mi szintén igen fontos az iparosokra. Épúgy örömmel hallottam a betegsegélyező pénztárra vonatkozó megjegyzéseit, mert tapasztalataim vannak arra nézve, hogy mily ferde irányban működnek a betegsegélyező pénztárak a legnagyobb részben, a mely intézménynek egészséges alapokra fektetése egyik legfontosabb kérdését képezi az iparososztálynak. Nem hallgathatom el az iparosok érdekében azt a visszaélést, mely úgy a fegyenczipar terén, mint a javítóintézetben végzett kisipari munkákban nyilvánul. Tudomásom van, hogy ily javítóintézetekben kívülről rendes megrendeléseket fogadnak el egyes családoktól. Ezt a kisipar érdekében, nem szabad megengedni. Van elég ága az iparnak, a melyben úgy a fegyenczeket, mint a javítóintézetbelieket oktatni lehet, a mi nem fogja sérteni a kisiparosok érdekét. Még egy dologra hívom fel a miniszter úr figyelmét és ez az iparosok nyugdíjügye. Ez egy nagy előtanulmányt igénylő kérdés, melyet azonban meg kell oldani, mert a szocziális mozgalmak, melyek mindinkább utat törnek maguknak, nem fognak szünetelni és inkább mi menjünk egy lépéssel előre, semhogy úgy dobjanak bennünket előre. Óhajtom, hogy a miniszter úr e tekintetben az előtanulmányokat megtegye, mert tudomásom szerint vannak ipartestületek, melyek ez irányban már alapszabályokat is dolgoztak ki és megerősítés végett a miniszter úrhoz fordultak. Már pedig kívánatos, hogy ezen ügy ne incidaliter és egyes kérvény folytán oldassák meg, hanem lehetőleg egységes alapon. Legyen szabad itt a miniszter úr figyelmét felhívnom arra, hogy ha a betegpénztár ügyét méltóztatik rendezni, méltóztassék gondolkodni a felől, nem volna-e lehetséges a betegpénztárakkal, a melyek nagyon sokban azonosak a nyugdíjintézmény nyel,'; amennyiben betegség esetén napidíjjal látják el az iparosokat, összeköttetésbe hozni a nyugdíjintézmény megoldását. Én ezt csak mint eszmét vetem fel, a melylyel talán lehetséges volna a munkások nyugdíjügyét megoldani. A mi az iparpártolást illeti, legnagyobb mértékben osztozom azok véleményében, a kik minden társadalmi faktort megmozgatnak arra, hogy valahára már vessük le azt a szokásunkat, hogy mindig majmoljuk a külföldet és csak az a jó, a mi külföldről jön, hanem elégedjünk meg azzal, a mit itthon elő tudunk állítani és ez irányban szép tere van az egyes társadalmi köröknek. Kívánatos volna, hogy ezen üdvös mozgalom országszerte egyöntetűen létesüljön s hogy ennek példáját elsősorban maga a képviselőház adná meg- és a képviselők pártköréből indulna meg egy erőteljes akczió a magyar ipar pártolása érdekében, melyet minden hazafi igazán kivan és óhajt. Járjon a képviselőház jó példával elől. Az tagadhatlan, hogy a magyar ipar pártolására kevés gond fordíttatott a múltban. Egy példát vagyok bátor erre nézve felhozni, azt hiszem a miniszter úr ezt meg fogja korrigálni. Nyáron Zimonyban jártam, ott megnéztem az ezredévi emléket s mondhatom, hogy hazafiúi lelkem egész felháborodásával tapasztaltam, hogy midőn nevünket az emlékkönyvbe be akartuk irni, azon a lépcsőn, mely a terembe felvezet, a vaslépcső minden fokán bécsi czégnek a neve olvasható. Ha mi így fogjuk fel a hazai ipar pártolását, hogy az ezredéves emlékhez is külföldről hozzuk be az anyagot, mikor e téren versenyképes iparunk van, ez nagy szégyen a magyar iparra, de a kormányzatra is. Ezeket előrebocsátva, merem mondani, hogy az a nagy válság, a mely mezőgazdaságunkat érte, a legnagyobb részben ráutalható az ipari hanyatlásra és visszamaradásra, mely Magyarországot úgy a gyáripar, mint a kisipar és a kereskedelem terén jellemzi. Ha Magyarországon úgy a kisipart, mint a gyáripart és a kereskedelmet alkotmányos életünk kezdete óta oly nagy erélylyel támogatták volna, mint, a mint látszik, most támogatni fogják, úgy nem érte volna mezőgazdaságunkat az a válság, a mely alatt sínylődünk. Én a k i a kisiparról beszéltem, korántsem vagyok ellensége a gyáriparnak, sőt határozottan oly faktornak ismerem el, mely nélkülözhetetlen egy oly államnak, a melyik igazi nyugati kultúrára törekszik, mert lehetetlenség, hogy képes legyen megfelelni és kielégíteni a kulturigényeket, melyeket az államháztartás megkövetel, ha gyáripar nincs, ha százmilliók mennek ki az országból gyári termékekért, mert ezt mind a földből pótolni lehetetlen. (Igás! abaloldalon.) Az eddigi gyáriparnak főhibája a financzirozás volt, ezt mindnyájan tudjuk, mert a financzirozást rendszerint oly alapokra fektették, hogy mire a gyár működésbe jött, nagyobbrészt fel lett emésztve a tőke, és akkor még a gyár ki volt téve azon óriási osztrák versenynek, a mely kartellek útján is a magyar gyár megbuktatására mindent elkö>