Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-541
541. országos ttlés 1900. márcssliis 3-án, gEombaton. g| kibúvót engednek, sőt a 47. §. megengedi, hogy ha valaki egy szakban nyert képesítést, bárminő iparágat űzhet. Nem nevetséges megoldása ez a szakképesítésnek ? Én felhívom e tekintetben az igen tisztelt miniszter úr figyelmét, hogy a jövő törvény megalkotásánál ilyen zsákutak ne legyenek, a melyek illuzóriussá teszik a kisiparnak szakképesítésre való alapítását, A másik nagyon fontos kérdés az államsegély kérdése. A ki ismeri a kisiparosok viszonyait, — a mint nekem szerencsém van ismerni, — az tudni fogja, hogy a legnagyobb baj és akadály a prosperálásra, a hitelviszonyok nyomorúságos volta. Mindnyájan tudjuk, hogy a kisiparostól a pénzintézetek legmesszebbmenő biztosítékokat követelnek; az egyéni becsület, munkabírás és képzettség ott számba nem jő. így tehát elsősorban az iparos osztályon, ha segíteni akarunk, feltétlenül fel kell szabadítani az iparososztályt azon lidércznyomás alól, a melybe ma a rossz hitelviszonyok folytán jutott, s főleg a nyerstermény uzsora-hitelé tol. (Igaz! baloldalt.) Tehát az első kellék, ha a kisiparosokat megvédeni akarjuk, hogy a hitelviszonyokat kell sürgősen rendezni. És e tekintetben örömmel vettem ki a t. miniszter űr beszédéből, hogy ezt öntudatosan akarja keresztül vinni. És annyival is inkább kell ezt önálló alapra fektetni, mert jól tudjuk mindnyájan, tudja bizonynyal a t. miniszter úr is, hogy a meghozott mezőgazdasági és iparhitelszövetkezeti törvényben az iparosok hitelviszonyaira nincsen gond fordítva, hogy miképen lehet és kell az iparosok hitelviszonyain segíteni. Tudjuk jól, hogy egészen más egy kis, vagy középbirtokos hitelviszonya, a kinek van telke, háza, és egészen más egy iparos hitelviszonya, a kinek összes vagyona, az 8 becsületességében, munkásságában, munkatudásában és munkapadjában van. Tehát más alapokra kell fektetni a hitel viszo nyait, mint a minő a mezőgazdaságuál van. És ezen a téren egy hatalmas tevékenység vár a t. miniszter úrra; ha megtalálja az igazi módot, a melyben az iparos hitelviszonyai kielégítést fognak nyerni, úgy akkor nemcsak minden iparosnak háláját hanem, az ország háláját is ki fogja érdemelni. (Helyeslés. Úgy van! halfelöl.) Nem mulaszthatom el, t. ház, hogy a kisiparosról szólva, meg ne emlékezzem a kisiparosok kiképzésére vonatkozó intézményekről. Mindnyájan tudjuk, hogy a magasabb kiképzés körül a kormány meglehetős tevékenységet fejtett ki. Azonban ezt a tevékenységet nem találjuk meg minden fórumnál. így nem találjuk meg az iparoktatási tevékenységet a legalsó fokon. És hogy miért nem találjuk meg azt ezen a fokon, az már magában az iparos tanonczoknak felvételében gyökerezik. Mert, mikor azt látjuk, hogy az ipärtanonczok legnagyobb része a falukról jön be a nélkül, hogy irni és olvasni tudjon, akkor mi történik? Az alsóbb fokon, az ipariskolában, az egész tanonezidő alatt az irni és olvasni tudásra fordítanak gondot, és így tulajdonképeni szakképzést az a tanoncz nem nyerhet az alsóbb fokú ipariskolában. így elsősorban meg kell szorítani a tanonczfelvétel mikéntjét és nem szabad megengedni, hogy olyan iparostanoncz lépjen erre a pályára, a ki még irni és olvasni nem tud. Mert ha valahol kell képzettség, úgy mindenesetre az iparos osztálynál kell. Hacsak nem akarjuk, hogy a kontárok egész serege özönölje el az iparospályát. Azért, ha e megszorítást kereszttííviszszük, akkor majd más elem fog lépni az ipari pályára; mint a milyen volt azelőtt, a mikor még hat iskolát végzettek is léptek az ipari pályára. Beismerem, hogy e téren is történt valami, a mennyiben szakipariskolát állítottak fel, a hol a kiképzés egyes csoportok szerint halad osztályonként. Én azonban nem vagyok az osztályozás híve, inkább szeretném, hogy bizonyos szakszerű megosztása történjék az alsófokú ipariskolákban a tanonczoknak, nem pedig osztályrólosztályra, minthogy kívánatos, hogy az alsófokú ipariskolák, melyek most tulajdonképen leginkább az irás és olvasás tanításával töltik el idejüket, a szakoktatást eszközölhessék, mi csak úgy érhető el, ha kellő megszorítással élünk és megköveteljük, hogy legalább 4 elemit, vagy 6 iskolát végezzenek, tehát a 4 elemin kivűl két ismétlőt, és így jöjjenek az ipari pályára. Másodsorban egy nagy dologra, — bár kicsinynek látszó, — hívom fel a t. miniszter úr figyelmét, A tanítási idő jelenleg többnyire esti 7 óra után kezdődik. Ez a legszerencsétlenebb beosztás, a mely képzelhető. Mert, hogy várjunk figyelmet és éberséget attól a tanoncztól, ki egész nap reggeli öt órától fogva folyton dolgozik és szaladgál? Hogy tudjon az este 7 órakor vigyázni? Nem fog-e elaludni, nem fogja-e az iskolában kipihenni az egész nap fáradozásait? (Úgy van! a baloldalon.) Ha azt akarjuk, hogy a tanoncziskoláknak eredménye legyen, tessék a tanítás óráját vagy a nap délelőttjére, vagy délutánjára tenni, hogy az iparos-tanoncz örömmel menjen oda és éber figyelemmel követhesse az előadottakat. Nagyon fontos, t. ház, a mint a t. miniszter úr is jelezte, a vásárügy rendezése. Mindannyian egyetértünk abban, a mit elmondott, mert mindannyian látjuk a nagy demoralizáló hatását a vásároknak az iparososztályra, mert a vásárok ma már oly rengeteg számban vannak, hogy már a legutolsó község is igényt tart vásárra, és mindez csak azt szüli, hogy az iparososztály egy része elszokik a munkától és inkább a
