Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-541

3fí 511. országos Ülés 1900. márczins 8-án, szombaton. lehet és kell segíteni a kisiparos osztályon, hogy még megmenthető legyen. Ez az első eset, hogy miniszteri székből a liberalizmusnak és a liberális jelszavaknak a csalhatatlansága elismerve nem lett. Nem hagyhatom szó nélkül Weisz Berthold t. képviselőtársam nézetét, ki azzal vádolt minket, hogy ferdén fogjuk fel a merkantiiizmust, és hogy milyen üdvös az az általa kifejtett értelemben vett merkantilizmus. Nos, mi korántsem vagyunk ellenségei a tőkének, korántsem tartjuk vissza a nagy tőkét attól, hogy Magyarországba jöjjön, sőt mtgy örömmel üdvözöljük. De midőn a merkantilista irány ellen kell sikra szállnunk, akkor a tőkének azon szereplését értjük, a melyet a közgazdasági életben jogosulatlanul vindikál magának, midőn nem hasznos befektetésként, hanem tisztán árúczikként szerepel és egész exisztencziáját minél nagyobb uzsorakamatok élvezetére alapítja. Ezt a ferde irányt ostorozzuk, és azt akarjuk, hogy a töke igenis emelje virágzásra a közgazdaságot, az ipart és kereskedelmet, de ne öltsön tisztán spekulatív jelleget és ne legyen tisztán árúczikk, ez nem lehet javára a közgazdaságnak, ebben azt hiszem, egyek vagyunk t. képviselőtársammal. Áttérve beszédem tulajdonképeni tárgyára, elsősorban a kisiparról óhajtok beszélni. Ezt az osztályt érte az elmúlt évtizedekben a legnagyobb csapás. Pártkülönbség nélkül be kell, hogy ismerjük, miszerint az iparososztály, a mely évtizedekkel ezelőtt Magyarországnak egyik legizmosabb, legerőteljesebb és leghazafiasabb osztályát képezte, lassankint letűnt a közgazdasági tényezők sorából s ott találjuk őket jórészben postai, vasúti és egyéb szolgálatokban. És mi volt ennek az oka? Az a jelszó, a liberalizmus, a melynek áldozatul hoztak eddig mindent, így a kisiparosokat is. Ha nem jelszavak uralkodnak, vájjon lehetséges lett volna-e az iparos osztály védelmi vonalait mind lerombolni akkor, a midőn közös vámterületben vagyunk Ausztriával, s midőn még Magyarországnak gyáripara nincs, tehát még azt sem lehet mondani, hogy Magyarország gyáripara érdekében történt, hogy a kisiparosok védőbástyáját teljesen lerombolták. Vájjon szabad volt-e a ezéhrendszer által nyújtott védelmet a kisiparos osztálytól megvonni, a nélkül, hogy más védelmi eszközről gondoskodtunk volna? Nem mondom, hogy a czéhreudszernek nem voltak hibái, de nem volt szabad tabula-rasát csinálni, (Úgy van! balfelöl.) és közös vámterület mellett, magyar gyáripar hiányában, a kézműiparos osztályt a teljes tönk szélére juttatni, az által, hogy szabadon ki van szolgáltatva, prédájává van téve a beözönlő gyáripar és tőke garázdálkodásainak. (Úgy van! balfelöl.) Ez volt a liberális kormányzat egyik legnagyobb hibája azon sok között, a melyeket nap-nap után a túloldalon is beismernek, és a melyek miatt pár százezer iparos elpusztult és tönkrement. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Nem gondoskodott a liberális kormányzat egy oly keretről, a melyen belül a kisiparos izmosodhatott, fejlődhetett és tudásban, szakképzettségben előre haladhatott volna. Örömmel konstatálom, hogy az iparososztály fejlődésének legerősebb gátját most már v ilahára elhárítani igyekeznek, a mennyiben a t. mmiszter úr ismételten megígérte, hogy kézműiparról szóló 1884 : XVII. törvényczikket revízió alá fogja venni, hogy az megfeleljen úgy a gyakorlati követelményeknek, mint a kisiparosok érdekeinek. (Helyeslés á baloldalon.) A kisiparos-osztály érdekében elsősorban szükséges a szakképesítés kötelezővé tétele. Ezen elv alapján kell az említett törvény revízióját keresztülvinni. A második főkeliék az, hogy a kisiparos osztálynak egy oly autonomísztikus szervezetéről gondoskodjunk, a mely valóságos mentsvára lehessen a kisiparos osztálynak; megvédje őt minden jogosulatlan konkurreneziától, de a melynek belső szervezetében azért a legteljesebb szabadság elve érvényesüljön. (Helyeslés balfelöl.) Ezen autonomísztikus szervezet az ipartestületi intézményben kell, hogy megvalósuljon, még pedig úgy, hogy ezen szervezetben találjon otthonra mindaz, mi oda tartozik, mint az iparfejlődés igazi kútforrásához. Miből önkényt következik, hogy az ipartestület jogkörét ki kell terjeszteni, és oda utalni az iparhatósági megbízott több teendőit, úgy az elsőfokú iparhatóság jogköréből azokat, melyek természetesebb megoldásukat találják az ipartestületben, nemkülönben fejleszteni kell a meglevő hatáskört és végül oda utalni mindazon intézményeket, melyek megoldását csakis onnét eszközölhetni, hogy így hatáskörben kibővítve, képesek legyenek azon nagy feladatok teljesítésére, melyek reá várnak a szövetkezeti intézmények megteremtésében, az iparfejlesztés és pártolásban, egyszóval a kisipar megvédésében. (Úgy van! a báloldalon.) Azt hiszem, hogy senkisem foghatja rá, hogy ez reakczionárius intézkedés volna, mert kérdem, az autonomísztikus szeivezkedés reakczionárius intézkedés-e? Hisz a legnagyobb szabadság épen abban van letéve. Ha az ipar szabadságáról beszélünk, akkor az ipartestületeknek szabadságát kell ez alatt értenünk és azt az erőt, a mely az ipartestületekben van, mely visszahat annak minden tagjára. De hogy ez létesülhessen, különösen két dologra kell figyelemmel lennünk. Az első az, hogy ha ez a törvény revízió alá kerül, akkor nem szabad, hogy megtörténjen, mint jelenleg, hogy az egyik paragrafus, mint a negyedik, a szakképesítést kimondja, a 6., 8., 10. és 47. §-ok pedig azt határozottan illuzoriussá teszik és mindenféle