Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-540

u 640. országos ttlés 1899. iiiárcaius 2-án, pénteken. mai beszédében, körülbelül ismételvén azt, a mit székfoglalója alkalmával elmondott, úgy nyilatkozott, hogy a kisiparnak felsegélyezésére neki következő tervei vannak: a kisiparosok szakképzését emelni, az iparezikkeknek Ízlésesebb elkészítését lehetségessé tenni a mtíizlés fejlesztésével, továbbá szövetkezeteket létesíteni a nyerstermények beszerzésére s egyúttal a hitel igényeknek kielégítésére, és végre gépek kölcsönzését behozni, vagy motorok alkalmazása által az egész termelést olcsóbbá tenni. Ez volt körülbelül a miniszter úrnak programmja. Erre vonatkozólag legyen szabad nekem illusztrálásul, egy példát felhoznom, egy esetet elmondanom. Eljött hozzám pár nap előtt egy budapesti iparos, mert — úgy monda, — észrevette, hogy a néppárt felkarolja a kisembereket s ő is a kisemberedhez számítja magát. Elmondta a következőket: (Halljuk ! Halljuk! a bal- és szélső baloldalon.) hogy valamikor 6 — 7 segéddel dolgozó asztalos-iparos volt, virágzó üzlettel; lassanként azonban tönkrejutott, pedig elegendő intelligencziával, szakértelemmel és mtíizléssel rendelkezett. Elmondta továbbá, hogy tönkre jutott, mert a közönség most már az asztalosokat nem keresi fel, hanem elmegy a butorkcreskedésbe, bol nagy a választék, láthatja az illető bútort, a melyik megtetszik, a melyik ízlésének megfelel, azt mindjárt kiválasztja és megveszi. Tehát nem keresi fel a mesterembert. Elmondta továbbá, hogy ennélfogva kénytelen a bútorkereskedők részére dolgozni, pedig e miatt az egész nyereség és haszon a közvetítésé, a kereskedelemé, a mely igyekszik az iparczikkek árát lenyomni, a mi sikerült is, úgy, hogy például ő most 40 forintért szállít gyönyörű két asztalt a bútorkereskedő számára, a ki pedig darabjáért 60—70 forintot fog kapni. Hozzátette a szegény ember, hogy most ennek folytán, nem a maga hibájából, nem is könnyelműségből, odajutott, hogy kis műhelyben dolgozik, — 50 évesnek néztem, — dolgozik, a meddig egészsége bkja, ott él gyermekeivel, feleségével, és alig képes megkeresni a házbért és a kenyeret. Ott van minden bútor nélkül, pedig asztalos, — na

gy iróniája ez a sorsnak, — még ágya sincs, csak két szalmazsákjuk, melyekre lepihennek. Megkérdeztem tőle, hogy hányan lehetnek Budapesten ily sorsban élő iparosok. Azt felelte, hogy hozzá hasonló mintegy négyszáz asztalos dolgozik a bútorkereskedők számára, és számuk folyton növekszik, a szerint, a miut valakinek öröksége, vagy magánvagyona van, és még hosszabb-rövidebb ideig birja, vagy pedig fiatalabb, ügyesebb és többet tud produkálni. Már most nagyon természetes, megkérdeztem, hogy felfogása szerint mikép lehetne a bajt orvosolni. Azt mondta, mondotta pedig arra való vonatkozással, a mit a t. miniszter" úr programúiként kiad, hogy mint véli a kisiparosokat felsegélyezni; mondom, vonatkozással erre, azt mondta, hogy rajta és az ily embereken, mint ő, nem segít a szakoktatás, mert hiszen teljesen ki van művelve, ő mtíizléssel biró asztalos, nagy ügyességgel dolgozik, a legelőkelőbb bútorkereskedők számára szállítja az ízléses darabokat, melyek minden kívánalmat kielégítenek. A szövetkezet sem segíthet rajta, mert nem lévén vagyona, hitelt nem adnak neki. A szövetkezeti árúcsarnokba sem léphet be, mert nincs módjában bevárni, a mig a kiállított bútora, szobája elkel. Az egyetlen segítség — ezt akartam referálni a t. miniszter úrnak, — az iparczikkeket elárusító raktárak felállítása. Nem szövetkezeti alapon, mert ez nem vezet czélra, hanem akként, hogy a raktároknál, a melyek állami felügyelet és kezelés alatt lennének, vegyék meg illő áron a bútort, vagy kellő előleget adjanak, a mint az például — hivatkozott erre, — Bécsben is történik. Hozzátette, hogy a törvényhozó urak nem értik ezt a dolgot. Jelszavakat mondanak eleget, de ezt nem csodálja, hisz nincsenek ott szakférfiak és annyi mindenféle érdekösszeütközés és a kereskedő osztályra való különös tekintet miatt az iparosok érdekei háttérbe szorulnak. Azért is, én általam kéri a t. miniszter urat, hogy ne a nagy anyagi eszközökkel rendelkező iparosokhoz forduljon felvilágosításokért, és ne a kaszinókban és a banketteken keressen informácziót, hanem saját lakásukon és ott győződjék meg az iparosok nyomoráról. Ha ő a miniszter úr elébe mehetne, úgymond, akkor sok tekintetben útbaigazítással szolgálna neki. Kért egyattal, hogy ne említsem fel nevét, mert akkor a bútorkereskedő nem fog nála többé dolgoztatni. Ezt az izenetet ezennel átadom a miniszter úrnak és kérem, használja fel és fordítsa a szegény iparosok javára. Azt pedig, a mit a vasárnapi munkaszünetről mondtam, főleg szocziális szempontból megszívlelésre ajánlom a t. kormánynak és a törvényhozásnak. (Helyeslés.) Molnár Antal jegyző: Ivánovits Iván! (Felkiáltások: Holnap !) Elnök: Tekintettel arra, hogy az idő előrehaladt, a ház teljesíti azt a kérelmet, hogy a képviselő úr holnap mondhassa el beszédét; és a tárgyalást ma nem folytatja ; hanem javaslom, hogy a ház legközelebbi ülését holnap délelőtt tartsa és annak napirendjére tűzze ki a kereskedelemügyi tárcza tárgyalásának folytatását és az erre vonatkozó jelentéseket. Beleegyezik a ház? (Helyeslés.) Akkor ezt határozatképen kimondom és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 45 perczkor.)