Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-552

652, országos illés 1900, mArczins 1í-ón, szombaton. 281 sére akarná felhasználni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Foglalkozott az igen tisztelt miniszter ár még — és beszédét erre építette fel, — azon kérdések tárgyalásával, a melyek az úgynevezett szocziális kérdések neve alatt ismeretesek. Feladatául tűzte ki ugyanis a t. miniszter úr beszéde elején, hogy kimutassa, hogy a földmívelésügyi tárcza mennyiben járult hozzá azon szocziális, tevékenységhez, a melyet az ország a kormánytól méltán megkövetelhet. Hát, t. képviselőház, a mit eddig mondtam, ezt nem tartottam azon szocziális tevékenység javára eső intézkedésnek, vagy ténynek, a melylyel a foldmívelésügyi tárcza a szocziális viszonyok javulásához hozzájárult. Á szocziális tevékenység terén azokat az intézkedéseket, a melyeket a t. miniszter úr felsorolt, és a melyeket ismételni nem akarok, — mert nem akarom a t. ház szíves türelmét hosszasabban igénybe venni, — azon tevékenységi momentumok igenis nagyban hozzájárultak szocziális bajaink orvoslásához, Csak egynehányat jelzek. A munkáskérdésben hozott törvények, a munkás segélyegyletekre vonatkozó törekvés, a munkásbiztosításra vonatkozó törvény tervezet elkészítése, mind lényeges alkatrészei azon tevékenységnek, mely a szocziális tevékenység terén a foldmívelésügyi miniszter úr tárczájára várt. De, t. képviselőház, méltóztassék megengedni, hogy rámutassak többek közt egy feltűnő hiányra. A t. miniszter úr részletesen f glalkozott a szakoktatás kérdésének a tárgyalásával, és ezt előttem szólóit t. képviselőtársam is felemlítette; egyet azonban nem méltóztatott felemlíteni, hogy kik fogják a szükséges szakoktatást a nép szélesebb rétegeibe bevinni. Az»k az időnként rendezett póttanfolyamok, a melyek csak dilietánsokat képeznek, jóindulatú diüetansokat, a kik azonban mégsem szocziális szakférfiak, mert élethivatásuk számos más foglalkozással terheli őket? Ezek nem képesek, nem is elegendő számúak arra, hogy a nép nagy rétegei között mindazt a tudományt, mindazt a tudást eltérjeszszék, a mely nélkül a haladott kor színvonalán a legkisebb g -zda sem bir megállani. Hogy ezeket a tanítókat valaki taníthassa, arra ismét nagyszámú szakférfiúra van szükség, és Magyarországon még mindig nem érkeztünk el odáig, hogy a felsőbb szakoktatás kiterjesztéséről gondoskodtunk volna. Még a magyar tudományosegyetemen gazdasági dolgokat elsajátítani nem lehet, agrár tudományokat a magyar tudományos egyetem hallgatósága, bár ráérne, abszolúte el nem sajátíthat. Ha tanulni akar valamit, külföldre kell mennie, és ha például a németországi egyetemet látogatta, akkor behozza ide a Junkerthumot és akkor e Junkerthum következményeként csakugyan azt látjuk, hogy tényleg az KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. XXVII. KÖTET. agrarizmus jelszava alatt felekezeti velleitások érvényestílnek. Ez egy baj, melynek orvoslására a foldmívelésügyi miniszter úrnak, ki a gazdasági szakoktatás terén érdemeket szerzett, melyeket én készségesen honorálok, be kell tetőzni érdemeit azzal, hogy minél gyorsabban törekednie kell a gazdasági szakoktatás olyan kiterjesztésére, mely alkalmas szakférfiak nevelésére lesz hivatva, olyan intézményt felállítania, a honnan nemcsak a gazdasági tanfolyamokat hallgató, hanem a gazdasági tudományok mélyébe behatoló férfiak kerüljenek ki, hogy prófétákként bejárják az országot, és hogy azokat a tudományokat, a melyekre szükségünk van, terjeszszék. Van a t. miniszter úr beszédében egy igen nyomatékos rész, a mely nem ugyan az elmondandók sorrendjében, de fontosságánál fogva már e helyütt kell, hogy birálatom tárgyául szolgáljon. Ez az az önérzetes rész, a melyhez őszintén gratulálok, az, a melyben az igen tisztelt miniszter úr egy államférfiúhoz illő öntudatossággal és határozottsággal kijelenti, hogy Ausztriának nincsen joga velünk szemben az állatforgalmi egyezmény bármely intézkedését bolygatni, és ha ott azt bolygatják, azt csak egyes önző körök saját önző érdekeik kielégítése végett kísérlik meg, de ennek jelentősége nincsen, mert az állatforgalmi egyezmény a kiegyezésnek integráns része, és azznl együtt a kiegyezés áll, vagy bukik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mikor a pénzügyi bizottságban azokat az önálló rendelkezésűeknek nevezett függő javaslatokat tárgyaltuk, a melyek mellett nem voltak ott azok az egyezmények, a melyek régen a törvény részét képezték, hanem olyan önálló kontraktuális jelleget* kaptak most, egy szerződés jellegét, a melyet a kormányok egymással kötöttek, hogy mi, a kik az elleuzékiesség úgynevezett keserű kenyerét elég jóiztíen eszszük, kíváncsiskodtunk arra nézve, hogy melyik rész az, a melyiket megsérteni nem szabad, hogy állunk a recziproczitás megsértésének kérdésével, . . . Madarász József: A viszonosság kérdésével! Barta Ödön: Már reeziproezitást szokás mondani! Madarász József: Rosszul mondják ezt így! Barta Ödön: Hát rosszul beszélnek! (Halljuk! Halljuk!) Kíváncsiskodtunk tehát, hogyan állunk a recziproczitás kérdésével, a melyre mindutalan olyan nagy nyomatékkal hivatkoznak, és szerettük volna tud id a kormány határozott álláspontját, hogy ha az egyezmény keretébe tartozó bármely megállapodást Ausztriában megsértenek, miképen fognak oly hirtelen mindennel elkészülni, a mint ez az egész egyezmény bukásából kifolyólag Magyarországnak önmaga iránti kötelességét képezi: az igen tisztelt kormány minden tagja, a kihez ez iránt kérdést intéztünk, 36