Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-552

552. országos ttlés 1900. márczius íl-4n, szombaton. 279 kumulácziójának kérdése párhuzamban tárgyalva mindig aktuális, ezt kétségbe vonni nem lehet. Kijelentem, hogy, mint minden téren, úgy ezen a téren is a békés megoldás hívének vallom magam, valamint talán beszédem folyamán alkalmam lesz rámutani arra, hogy a telepítés kérdésében is a települést és nem a telepítést . tartom ezélszerünek, úgy a hitbizományok kérdésénél is e helyütt kijelentem, hogy én nem az erőszakos átalakítást, hanem a kor kívánalmainak szava előtt való meghajlás útján történendő átalakulást tartom kívánatosnak, czélszerfínek és remélhetőnek is; mert valamiat 1848-ban nem a kényszer, nem az erőszak, nem terrorizmus idézte elő az akkori magyar nemesség egyhangú lelkesedéséből eredő határozatának meghozatalát, a mely szabaddá tette a jobbágyot azon a földön, a melyet müvei: épúgy kell következnie az én hitem és meggyőződésem szerint annak az időnek is, a mikor a hitbizomány birtokosai épen hazafiságuk és a nép jóléte iránti érdeklődésük által vezérelve, be fogják látni, hogy tenniök kell valamit, hogy a föld szabaddá, szabad forgalom tárgyává tétessék. Sohasem érik meg az ilyen nagy alkotás máskép, mint az eszmének állandó lanszirozása által, és ezért hasznos, hazafias szolgálatot teljesítenek a magyar föld népe iránt mindazok, a kik ezen kérdésnek időnkénti tárgyalása által alkalmat adnak arra, hogy az eszme tisztuljon és annak idején testté legyen, megvalósulhasson. (Tetszés a szélső baloldalon.) Hiszen, t. képviselőház, ha már a hitbizományok kérdésével foglalkoztam, hogy újra visszatérni ne legyek rá kénytelen, nemcsak arról s volt és van szó — az én agyamban és szivemben legalább így van, — hogy azon korlátozások és a korszellemmel ellenkező intézmények megszüntettessenek, a melyek a szabad forgalomnak épen csak latifundiumoknál vetnek gátat. Az én meggyőződésem szerint a most tárgyalás alatt álló magánjogi törvény megalkotásánál nem kerülheti el a törvényhozás figyelmét annak idején, de remélhelőleg a közel jövőben, azon kérdések megoldása sem, a melyek a hitbizományhoz egészen hasonlók, de nem latifundiumokra, hanem közép és a középnél nagyobb, vagy kisebb birtokokra kiterjedő hatással épen ilyen gátló akadályát képezik a szabad forgalomnak. Ilyen az utóöröklés, az a nagyon sokat vitatott és annyi kontrovers határozatra alkalmat *«dott kérdés, hogy lehet-e a birtokra elidegenítési és megterheltetési tilalmat bekebelezni, igen vagy nem ? E kérdés mai stádiumában úgy állunk, hogy a hitelezők érdekében napról-napra kebeleztetnek be a budapesti házakra az építő iparosok kijátszása czéljából elidegenítési és megterheltetési tilalmak. Ezek mind hasonló természetűek, ezek mind kisebb hitbizományok, a melyek nem a leszármazó utódra, hanem a tulajdonostól, adóstól, vagy mindenkori birtokostól távolabb álló, velők csak érdekszövetségben álló egyénekre vonatkoznak. Nagyon veszedelmes dolog egy, a korszellemmel nem egyező intézménynyel szemben elfoglalt minden állást úgy tekinteni, mint a harcz kezdeményezését, vagy az egyetértés megszavazására való törekvést, mint a hogy azt előttem szóló t. képviselőtársam is hí.ngoztatta. Nem, az eszméknek bajnokai jobbról és balról, az egyik táborból épúgy, mint a másikból, csak akkor térnek el a haza követelményeinek útjáról, hogyha nem meggyőződésből, nem szivük szerint és nem a föld népének, a nép millióinak érdekéből, hanem önös érdekből tennék azt, a mit tesznek. De míg kétségbe vonni nem lehet, hogy igaz hazafiak benső meggyőződésből, tapasztalatok alapján hangoztatják a latifundiumok megszüntetésének szükségességét, vagy legalább azok korlátozásának sürgős szükségességét, addig, t. képviselőház, nem lehet azt mondani, hogy két tábor egymással ellenséges ütközetet vív; a két tábornak egységes czélja lévén, mind a két tábornak argumentumaiból fog leszűrődni a tiszta, a hamisítatlan igazság, a melylyel szemben senki törekvései elég erősek nem lesznek, mert a korszellemmel szemben haladni és a korszellemmel szemben győzedelmet aratni, emberi erőnek eddig még meg nem adatott. (Ügy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! A legutóbbi napok szenzácziójáúl bátran említhetem, nemcsak az egyén jelentőségénéi, nemcsak azon állás jelentőségénél fogva, a melyet betölt, hanem tartalmánál fogva is, az igen tisztelt íöldmívelésügjd miniszter úr szerdai beszédét. Talán a konstelláczió, a mely a szónokok sorában előállott, okozta azt, hogy eddig az igen tisztelt miniszter úrnak nagyhatású és egy kis túlzással talán mondhatnám, korszakot jelentő beszédével még senki behatóbban nem foglalkozott. Ez alatt nem értem azt, hogy a közvélemény nem foglalkozott volna vele, hanem a parlament, a melynek számára és tájékoztatási végett a beszéd elmondatott, eddig még a beszédét kellőleg nem méltatta. Nagyon sajnálnám, ha — a mit nem hiszek, de a mint mondják, — tényleg azon nizus uralkodnék, hogy ebben a házban ezidoszerint kormányilatkozatokat c-sak helyeslőleg szabad tudomásul venni, de hogy azokat bírálni, azokkal szemben ellenkező nézetet hangoztatni, vagy azoknak egyes kijelentését retifikálva, helyesebb mederbe terelni nem szabad. Ez a nizusra vonatkozó megjegyzés általános. Nagyon sajnálnám, ha ez így volna, mert ez oly mérvű eisülyedése volna a parlamentarizmusnak, oly nagymérvű korlátozása volna, a szólásszabadság igaz értei-