Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-552

278 azon nagyszabású beszédében kulminált, melynek hatása alól senkisem vonhatta ki magát. Mintha azt a szellemet idézte volna újból fel az igeu tisztelt miniszterelnök úr, melylyel elhunyt nagy államférfi a ink a nemzetiségi törvényt megalkották, és a mely itt-ott már-már feledésbe kezdett menni. A nemzetiségek megnyugvással vehették tudomásul ebből a beszédből, hogy a magyar kormánynak az általános anyagi felvirágzásra irányuló politikája nem fog megállni azon a választóvonalon, a melyet a nyelvi különbözőség von közéjük. Mi magyarok pedig — és aligha csalódom, midőn állítom, — nem aggódunk a nemzetiségek anyagi fellendülésén. Á vagyoni helyzet javulását nyomon követik az igények az élet magasabbrendű javai iránt, a melyek csak ott szerezhetők meg, a hol a magasabb kultúra azok részére az előfeltételeket már megteremtette. És annyi nyomor, szerencsétlenség, betegség, tudatlanság és bűn van ezen a világon, a melyek szintén nem állnak meg a nemzetiségi választóvonalon és a melyek ellen közös erővel kell védekezni, hogy megőrizzük legszentebb kincseinket, hogy lehetetlen, hogy az együttműködés és védekezés az összetartózandóság érzetét ne ébreszsze fel bennük, a mely erősebb lesz a nyelvi különbözőség által felállított bontó tényezőknél. (Helyeslés jobbfelől.) Én teljesen osztom Vészi József t. képviselőtársam nézetét, a ki azt állította múltkori beszédében, hogy a nemzetiségi eszme, a mely egy évszázadon keresztül lázban tartotta Európát, átlépte zenithjét és veszíteni fog intenzivitásából. El fog belőle múlni minden, a mi múló : a gyűlölet, a nagyzási hóbort, a melyet nem igazol sem a történeti fejlődés, sem a fizikai kivihetőség, és a melyre korlátolt elméjű, vagy önző agitátorok csak az értelmiség alacsony nivója miatt voltak képesek fellovalni a népet; de megmarad belőle az, a mi nem múló, hanem örök, mert az emberi természet legmélyében gyökeredzik: a vágy az egyéniség szabad kifejlesztésére, a vagyonosodásra, a boldogságra és a szabadságra. (Tetszés jobbfelől.) És minél előbb fog idegen ajkú honfitársainknál bekövetkezni az anyagi és értelmi fellendülés korszaka, annál előbb fog a tudat átmenni a tömegekbe, hogy jogaiknak és szabadságuknak legfőbb őrét a magyar államban találják, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) és önként meg fognak szűnni azok a czentrifugális törekvések, melyek ma még annyi gondot okoznak. T. ház! Végezetül néhány sort leszek bátor idézni egy nagy angol iró és államférfi művéből. (Halljuk! Halljuk!) Aiiostnak egy tündéréről van szó, ki arra volt kárhoztatva, hogy bizonyos időkben undok kigyó alakjában jelenjék meg. Ki ezen alakjában őt megsértette, örökre ki lett zárva az áldásokból, melyeket íirczlus 17-én, szombaton. osztogatott, de a kik undorító külseje daczára megszánták és oltalmazták, azoknak később természetes és szép mennyei formájában nyilatkoztatta ki magát, kisérte lépteiket, teljesítette minden vágyukat, gazdagsággal töltötte meg házukat, boldogságot adott nekik a szerelemben, győzelmet a háborúban. Ilyen tündér a szabadság. (Halljuk! Halljuk!) Időnként valami utálatos kigyó alakját teszi fel, csúszik, sziszeg, csíp, de jaj annak, ki undorodva el akarná taposni, és boldog az, ki magához meri fogadni aljas és félelmes alakjában; majdan jutalmat nyer tőle, Szép ségének és dicsőségének napjaiban. A költségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Major Ferencz jegyző: Barta Ödön! (Barta Ödön: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Talán nem túlozok, ha azzal a kijelentéssel kezdem beszédemet, hogy általánosan és sajnosán konstatálható, hogy a politikai élet szintere talán sóba, vagy mindenesetre nagyon régen volt olyan kuszált, olyan egyenetlen, olyan zilált, mint a milyen zilált viszonyok között és zilált szintéren a földmívelésügyi táreza költségvetésének tárgyalása folyik. Nem akarok részletesen foglalkozni azon okokkal, melyek a színtér ezen kuszáltságát előidézték, de lehetetlen beszédem folyamán néhány oly jelenségre rá nem mutatnom, a melyekkel épen a földmívelésügyi táreza letárgyalása közben, ha nem is véglegesen leszámolni, de mindenesetre számolni kötelességünkben áll. Mielőtt ezen kérdések megbeszélésére áttérnék, nemcsak parlamenti szokásból kötelességszerűleg, de őszintén szólva kifejezést kell adnom előttem szólott t. képviselőtársam beszédének azon része feletti megelégedésemnek, a melyben a jövő képét mint a munkaérték szerinti megbecsülésének korát elénk tárta; de akkor,mikor ezzel honorálom beszédét, kénytelen vagyok mindjárt bevezetésül kijelenteni, hogy azon thémájával, melyet a hitbizomány kérdése alakjában ölelt fel, nem bánt el elég szerencsésen, midőn úgy tüntette fel a hitbizomány ok kérdésének e helyen való megvitatását, mintha az nem volna aktuális. Konezedálnia kell, hogy közgazdaságilag fontosabb kérdés alig van, mint az, mely a hitbizományok kérdése alakjában előttünk oly gyakran megfordul, s így az aktualitás szempontjából bírálni ezt a kérdést talán mégis csak félsikenel vagy annyival sem lehet. Aktualitása kétségtelen, kétségtelen azért, mert valamennyi szónok, a ki a múltban és a jelenben Magyarország közgazdasági állapotaival behatóbban foglalkozott, konstatálni volt kénytelen, hogy Magyarországon földéhség uralkodik. Már pedig, hogy a földéhség mellett és a földéhség kérdésének tárgyalása mellett a földbirtok túlságos 652. országos ülés 1900.