Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-552

276 552. országos ülés 1899. Miárcísíus 17-én, szombaton. nánk, mint épen ennél az osztálynál; pedig a viszonyok megváltoztak, a natural-gazdaságból ma már a pénzgazdaságba mentünk át; az extenzív rendszer szerinti gazdálkodás már-már megszűnt jövedelmező lenni, az intenzív gazdálkodási rendszer pedig, a melyre az átmenetet a mostoha évek, sőt mondhatiiám évtizedek, amúgy is kétszeresen nehézzé tették, csak olyan szakismeretet és üzleti szellemet igénye], mint bármi más üzleti ág. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Nem a magyar gazda bűnéül hozom ezt fel, hanem be tudom a történeti fejlődés folyománya nyának, a mely évszázadokon keresztül honvédelmi és politikai kötelességek teljesítésére utalta ezt az osztályt, a minek következtében közöny nyel vagy averzióval telt el minden egyéb foglalkozás iránt; ennek a történeti fejlődésnek tudom be nagy részben hiányát annak az üzleti szellemnek, a mely nélkül a mai világban gazdasági tevékenység sikerrel nem végezhető, (Igás! Ügy van! jobbfelöl.) De ha megtudom is magyarázni ezt a gazdasági elmaradottságot, az üzleti szellemnek ezt a hiányát, azt tartom másrészt, hogy a földmívelésügyi kormányzat egyik legeminensebb, legsürgősebb teendői közé tartozik: ezt a gazdasági nevelést tökéletesíteni és az üzleti szellemet, ha kell, mindjárt agitatorius eszközökkel is felébreszteni. (Általános helyeslés.) Hányszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a pusztuló földbirtokos, a tönkremenő ember minden keserűségével látja maga mellett az új földes urat, a kinek ősei nem véreztek Mohácsnál és nem küzdöttek és nem mentek számkivetésbe Rákóczyval, de a kinek nagy birtoka és sok pénze van, a melyet tiszteségesen szerzett, és a ki talán jótevője az egész környéknek. És mégis, a midőn az ilyen pusztuló földbirtokos fia, a ki talán hajlandóságot érez magában hasonló vállalatokkal vagyont szerezni s ezzel helyreállítani a régi nemesi kúria fényét: a szerető apa lebeszéli őt erről a tervről. »ÍIagyd el fiam, nem nekünk való az« ! — hangzik az atyai intof-zózat. És miután a fiú jövőjét mégis biztosítani kell valahogyan, és miután a pusztuló gazdaság azt nem biztosítja már, összeül a családi tanács és elhatározza, hogy a fiút valamelyik nagy befolyással biró rokon, vagy jó barát segélyével hivatalba helyezi, a hol gond nélkül megélhet. A szegény fiú, a kit hajlamai talán másfelé vonzottak, belép a hivatalba és ismét egygyel szaporítja azon elégedetlen exisztencziák számát, a melyek kellő hivatás nélkül léptek erre a különben tiszteletreméltó pályára. Ennek a tarthatatlan állapotnak véget kell vetni. A magyar földbirtokossal meg kell értetni, hogy az élet legmagasabb rendű javai az egyéni függetlenség, a bátor véleménynyilvánítás, éa mindezeknek koronája: a szabadság, nem képzelhető el az anyagi helyzet fellendülése nélkül ; (Általános helyeslés.) hogy alkotmányunkban biztosított összes szabadságjogaink értéktelen paragrafusokká zsugorodnak össze, ha anyagi helyzetünk nem biztosítja egyéni függetlenségünket, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) és hogy hiába leng a magyar trikolór összes középületeinken, hazánk nem lesz addig valóban nagy és szabad, a míg megélhetési gondok tes?ik illuzóriussá fiainak megélhetését. (Igaz! Ügy van!) Teljes tudatában vagyok annak, hogy az egyéni függetlenséget nem csupán az anyagi javak biztosítják. Biztosítja a fenkölt szellemű, nemesen gondolkodó embernél az önmegtagadás, az élet igényeinek a minimumra való redukálása. De kétlem, hogy az átlagos emberek nagy száma erre az önmegtagadásra képes volna, és káros, sőt kivihetetlen politikának tartanám azt, a mely az emberek nagy sokaságának ily irány' ban való nevelésével vélné hazánk nagyságát megállapítani, mert bár nemcsak nekünk magyaroknak, de az egész emberi nemnek örök dicsőségére szolgálnak oly erkölcsi nagyságok, minők Deák Ferencz és Kossuth Lajos, a kik utolsó lehelletttkig hazájuk érdekében működvén, azok mellett a mérhetetlen kincsek mellett, melyekkel nemzetüket elhalmozták, saját egyéni prosperálásukra nem is gondoltak. (Úgy van! a jobb- és a szélső baloldalon.) A közönséges, átlagos ember, kinek az Isten nem adta meg azt a kegyet, hogy az ily tündöklő napokra csak fel is tekinthessen, kötelességet mulaszt hazája iránt, ha nem fejti ki becsületes, tisztességes munkával azt a komoly tevékenységet, a melyre őt tehetsége képesíti. (Úgy van! a jobb- és a szélső baloldalon.) A közönséges, az átlagos embernek nincs joga arra, hogy szegény akarjon maradni. Nem szeretnék félreértetni, t. ház. Nem az a neme a gazdagságnak lebeg előttem, nem azt a gazdagságot kivánom honfitársaimnak elérendő Czél gyanánt kitűzni, a mely ügyeskedésnek, véletlennek eredménye és ezért az erkölcsi alapot nélkülözi, a mely gazdagságnak eredete homályos, néha nem tiszta és azért odiózus, (Tetszés a jobb- és baloldalon.) a mely minden magasabb kötelességek iránt érzéketlen, és csak a filiszter értelemben vett egyéni kényelem és jólét kielégítésére szorul, (Helyeslés a jobb- és báloldalon) és azért undorító, hanem az a neme a gazdagságnak lebeg előttem, a mely a becsületes munkának és takarékosságnak eredménye, és a mely épen azért kibékítőleg hat minden irányban, (Tetszés a jobboldalon.) a mely képessé teszi élvezőjét arra, hogy befásítsa a pusztaságot, hogy kórházakat, iskolákat, muukáslakásokat építsen, (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) hogy kiragadja munkásait a szocziális agitátorok kar-