Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-552
652. országos ülés 1900. márczins 17-én, szombaton. 275 tevékenysége megkövetel. T. képviselőtársam felveti a hitbizományok eltörlésének kérdését, minthogy azok nem valók a modern gazdasági világba. Ez utóbbi könti'lményt, azt hiszem, mindenkitudja és az igen tisztelt földmívelésügyi miniszter úr minden kétséget kizárólag nyilatkozott a kormánynak a jövőben eziránt követendő politikájáról; de azt kérdezem t. képviselőtársamtól, mit szándékozik tenni a már meglevőkkel? Hisz ezeket csaknem vehetjük el tulajdonosaiktól, illetőleg élvezőiktől beleegyezésük nélkül. És miért nem? teszem fel tovább a kérdést. Azért nem, mert Magyarország jogállam és mert kétlem, hogy igen tisztelt képviselőtársam azoknak a döntő faktoroknak hozzájárulását, a melyektől Magyarországon a jogalkotás és jogmegváltoztatás függ, tervének megnyerhetné. De tovább megyek, és feltéve azt, hogy Komjáthy Béla t. képviselőtársam megnyerhetné ezen faktorokat tervének keresztülvitelére, azt a kérdést vagyok bátor intézni hozzá, vájjon ezt tartja-e ő a legsürgősebb dolognak Magyarországon? ez volna-e az a gazdasági panaczea, a melytől az ország gazdasági regeneráczióját várjuk? (Tetszés jobb felöl.) 0 nagyon jól tudja velünk együtt, hogy az ilyen reformok nagy megrázkódtatással járnak, a melyeknek ezt a széttagolt országot kitenni nem tartom czélszerünek. A kérdés feltevése tehát legalább is nem aktuális ; de czélszerünek sem tartom azt. Nem pedig azért, mert bizonyos körökben bizalmatlanságot, talán ingerültséget ébreszt, mert szétforgácsolja az erőket, holott nekünk minden erőre szükségünk van s mert legalább is személyi szubjektív mozzanatokat vegyít ebbe a vitába, a mely csak akkor lehet üdvös az országra, ha teljes tárgyilagossággal folyik le. (Úgy van! jobbfelöl.) Foglalkozni fogok már most, t. ház, a legtágabb értelemben véve a szót, a magyar íöldbirtokososztály jelenlegi komoly helyzetével, kutatni fogom az okokat, a melyek hozzájárultak ezen helyzet előidézéséhez, és iparkodni fogok eszközöket keresni, a melyek által a bajokon némileg segíteni lehet. (Halljuk! Halljuk!) Eivitázhatatlan tény, hogy a lefelé menő osztálymozgalomnak seholsem találkozunk annyi tünetével, mint épen a magyar földbirtokos osztálynál. Csapás csapás után érte ezt az osztályt. A föld megmozdult lábai alatt és részben gazdát cserélt, részben pedig túlterhelve, röghöz kötöttségben tartja tulajdonosait, a kik szárnyszegetten vergődnek és már már képtelenekké válnak arra a nobile officziumra, a melynek annyi századokon keresztül va'ó teljesítése elődeiknek méltó büszkeségét képezte. (Halljuk! Halljuk !) A magyar gazdára beborult, hangzik a panasz. Isten is elhagyta, a kormány sem törődik vele, a merkantilistáké a jövő. Az utóbbi években a helyzet annyiban változott, hogy — hála a magyar állami pénzügyek fellendülésének, de meg a parancsoló szükség folyományaként is, — a magyar törvényhozás és következésképen a földmívelésügyi kormáuyzat, többet foglalkozhatott a magyar földbirtokos helyzetével; löbbet tehetett annak érdekében. Utalok csak arra az örvendetes emelkedésre, a melyet a földmívelésügyi költségvetés évrőlévről felmutat és a mely őszinte örömmel kell, hogy eltöltse minden magyar ember szivét. És mit látunk, t. ház? Azzal a különös jelenséggel találkozunk, hogy az igen tisztelt miniszter úr intézkedései, melyek ellenében csak azt az egyetlen felhozható kifogást tudtuk elképzelni, hogy talán még mindig nem elég égések, talán még mindig nem történtek elég gyors tempóban, mert periculum in mora, olyan jelenséggel találkozunk, (Halljuk! Halljuk!) a mely arra enged következtetni, hogy a miniszter úrnak ezen intézkedései bizonyos körökben, a melyeknek jelentőségét lehet kicsinyelni vagy túlozni, nyugtalanságot keltettek. Ha a miniszter úr kötelességszerüleg törvényeket hajt végre, — utalok itt csak a borhamisítók elleni eljárásra, — felhangzik a panasz, hogy tönkreteszi a borkereskedelmet. Ha a miniszter úr szövetkezeteket propagál, ha a mezőgazdasági szeszgyárosok bajai iránt érdeklődik, felhangzik a vád, hogy egyoldalú agrárpolitikát folytat, a mely az amúgy is gyéren képviselt ipar és kereskedelem rovására történik. A kérdést a tudományos térről a hatalmi mérkőzés terére vitték át. Az agrár és merkantil kifejezések politikai jelszavakká lesznek és a felvonult csatasorok fenyegetően foglalnak állást egymás ellen. Én azt hiszem, hogy ebből a küzdelemből egy harmadik tényező, a munka fog diadalmasan kikerülni. (Tetszés jobbfelöl.) Elmúltak azok az idők, a mikor aránylag csekély munkával nagy jövedelmet hozott a birtok tulajdonosának, vagy dúsan kamatozott a tőke a kapitalistának. Egyedül a munka lesz az a döntő tényező, a mely el fogja dönteni azt és meg fogja határozni azt az arányt, a melyben valaki a nemzeti jövedelemből részesülhet, és hogyha koronként momentán körülményeknek közrejátszása elhomályosítja is ezt az axiómát, ä viszonyok rendes mederbe való visszatérésekor annál jobban és fényesebben érvényesül annak örök igazsága. De minden munkánk meddő lesz, ha nem támaszkodik a tudomány legújabb vívmányaira és ha nem történik kellő szakértelemmel annak végrehajtása. És a magyar földbirtokos helyzete iránti meleg érdeklődésem bátorít engem annak kijelentésére, hiszen magam is ehhez az osztályhoz tartozom, hogy alig vau foglalkozásnem, a hol a szakismeret, a kellő gazdasági nevelés és az üzleti szellem hiányaival oly gyakran találkoz35*
