Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-550
550. országos ülés 1900. márczina iá-én, szerdán. gg^ Szinay Gyula: T. képviselőház! (Halljuk! HaUjuk ! balfelől.) A. földmívelésügyi tárczaköltségvetéséhez nem a magasabb politika szempontjából, hanem kizárólag csupán a gyakorlati gazdasági szempontoknak a vitába vonásával kiváuok hozzászólani. (Helyeslés a szélső haloldalon,) A magyar állam igazgatásának nagyon sokáig elhanyagolt, mostoha gyermeke volt a földmívelésügyi táreza. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Csak az utóbbi időkben, mondhatnók talán, csak Bethlen és Darányi miniszter urak idejében kezdettek erre a tárczára súlyt helyezni; igyekeztek ezt arra nívóra emelni, a melyet az fontossá gánál fogva a magyar állam életében méltán igényel. És itt az objektív kritikának el kell azt ismernie, hogy ennek a tárczának kezelésénél kétségen kivű! a jelenlegi földmívelésügyi miniszter ár nagy igyekezettel, nagy odaadással és nagy buzgósággal igyekszik eljárni, (Úgy van! a szélső baloldalon.) azonban mégis azt tapasztaljuk, hogy az ország gazdasági viszonyai nem kielégítők; nemcsak nem virágzók, de talán némely részben szomorúak is. Mit mutat ez? Mutatja azt, hogy Magyarország jelenlegi helyzetébea, a melyben gazdasági tekintetben Ausztriával van, a legjobb igyekezet mellett sem lehet helyes gazdasági politikát csinálni, (Úgy van! a szélső baloldalon.) úgy, hogy mi mellettünk, a kik Magyarország gazdasági önállósága mellett harczolünk, a földmívelésügyi tárczának hivatott és buzgó vezetése nagy bizonyiték arra, hogy ennek az országnak Ausztriával való viszonylatában kielégítő gazdasági helyzetet teremteni nem lehet, mert ez az összeköttetés minket lépten-nyomon, minden téren lenyűgöz, leköt.(Úgyvan! a szélsőbalon,) T. képviselőház! Kétségen kivtíl áll az, hogy Magyarország termelő közönsége nagy igyekezettel, nagy buzgósággal jár el a termelés, a produkczió terén; sőt azt sem lehet tagadni, hogy ma már elég szakavatottsággal is, — mindamellett kellő eredmény nincs, különösen azért, mert ma országszerte egy jelszóval találkozunk, és ez a jelszó: nincsen ára semminek! Nincsen ára a búzának, * sem a gabonának, marhának, sertésnek, sem a bornak, talán csak az egyetlen gyapjú az, melynek ára emelkedik és talán csak a hadiszolgálatra alkalmas lovak ára emelkedett; ez is csak azon szomorú tény folytán, hogy az angolok összevásárolták * azokat. Nincsen ára a búzának, pedig 1893 óta a búzatermelés terén egy nagy forduló pont vau, nevezetesen azon év óta nem visznek ki többet, mint a mennyi behozatik. Vagyis attól az időtől kezdve körülbelül úgy áll a dolog, hogy a mi a közös vámhatáron belül előállíttatik,'"az itt fogyasztó piaczra is talál; tehát az az árkülönbség, melyet azelőtt a búza árából le kellett vonni a kiviteli fuvar és vám czímén, az ma már körülbelül elesett. A t. földmívelésügyi miniszter úr egyik költségvetési beszédében, ha jól emlékszem, 1896 ban, megemlékezett az átalános búzaár hanyatlásáról, és akkor azt mondta, hogy a búzaár hanyatlásának kérdése nem magyar kérdés, hogy a gabonaár hanyatlása alatt szenved egéaz Európa, sőt szenvednek a tengerentúli államok is. Hát ez a felfogás t. ház, mi ellenünk, a kik Magyarország gazdasági ÖIJállóságáért küzdünk, látszik fordíthatónak; azonban csakis látszik, mert tényleg ez a dolog még sincs így, mert be lehet bizonyítani, hogy annak, hogy a mi magyar kiváló búzánknak az ára oly mélyen esett, mégis csak az Ausztriával való közösség- az oka, még pedig azért, mert a belfogyasztást nem birja épen az Ausztriával való közösség miatt arra a fokra emelni, a melyre emelni kel]; (Ügy van ! a szélső baloldalon.) mert nem bkunk épen Ausztria miatt virágzó ipart teremteni. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem, t. ház, hogy azon tételnek igazolására, mire előbb rámutattam, és a mit a földmívelésügyi miniszter úr beszédéből idéztem, hogy tudniillik a gabonaár hanyatlása nem magyar kérdés, hanem az egy általános nemzetközi kérdés, az okokat teljesen, minden részleteiben, megkeresni nagyon nehéz feladat volna. De vannak egynémely főbb szembeötlő okok, a melyekre, azt hiszem, ezen kérdés tárgyalásánál nem lesz helyénkivüli, reámutatni. Ily oknak kell feltüntetni elsősorban talán a valutát. Mert mit látunk? Azt nevezetesen, hogy a mióta az ezüst ára hanyatlik, ezzel lépést tartva hanyatlanak a terményárak, különösen a gabonaárak. Rendelkezésemre áll egy kimutatás, szemlélhetővé téve egy grafikai táblázattal, melyből azt látom, hogy 1873-tól 1895-ig, a mint esett az ezüst ára, azzal lépést tartva esett következetesen a gabona, illetőleg a búza ára is. Hogy csak az első és utolsó tételre mutassak reá, a finom ezüst ára 1873-ban 6í 3 /á penny volt, Standard-uocziánként; 1895-re, tehát 22 év alatt, 30 pennyre szállott alá, vagyis az esés 53°/o. Ugyanezen idő alatt 1873-ban a búza ára volt 14 3 /4 forint. Budapesten 1895-ben 7 forint, az esés tehát épen 53°/o. Ezen két dolog közt kétségkívül van összefüggés, hiszen, tudjuk, hogy az már Európaszerte komoly megfontolás tárgyát képezi, hogy vájjon a kizárólagos aranyvaluta nem fog-e valamely nagy, nemzetgazdasági válságnak az előidézője lenni? Úgy látszik, az eszmék Európaszerte ahhoz a felfogáshoz hajlanak, mely veszedelmet lát abban, talán az angolt kivéve, a ki szigorúan ragaszkodik aranyához, lévén neki sok, és folytatván a háborút Transvállal, hogy még többje legyen. Az általános árhauyatlásnak okvetlenül tényezője a közlekedési eszközöknek tökéletessége és olcsósága, a mely a helyi piacz természetes védvámját, a távolságot megszüntette. Lehetetlen 2y*
