Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-545

545. orsiägos ülés 1900. márczlus 8-án

s csütörtökön. 125 tehetsége, élénk érzéke a magyar közgazdasági tényezők összhangzatos fejlesztése iránt meg fogja találni a helyes utat és módot, mely az ország jólétét épen azon a téren, melyet ő képviselni van hivatva, úgy fogja emelni, hogy a többi közgazdasági tényező nem fog e miatt szenvedni és az összjólét az ő működése folytán folytonosan fokozódni és emelkedni fog. Áttérek felszólalásom tulajdonképeni okára. (Nagy zaj. Halljuk! Habjuk!) Komjáthy Béla t. képviselőtársamnak azt a megjegyzést tehetném, a mit a múltkor ő tett, hogy nem nagy érdeklődést tapasztalt fejtegetései iránt; ugyanoly hibába esik, hogy azalatt, a míg én elég fontos kérdéseket fejtegetek, beszélget. Komjáthy Bélát Nem indokolt ez a megjegyzés. Hallgattam a képviselő urat és nem szóltam bele. Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház! Sághy Gyula: Áttérek felszólalásom tulajdonképeui okára,, a székesfővárosi pályaudvarok kérdésére. E tekintetben felszólalásra kötelez erkölcsileg az a körülmény, hogy a fővárosban ebben a kérdésben, bárcsak az érdekeltek köréből kiinduló, de aránylag elég nagy mozgalom keletkezett, a mely mozgalommal szemben épen ott, az érdekeltek körében már állást foglaltam, és ez erkölcsileg köteleségemmé teszi, hogy ez iránt nézetemet itt a házban, épen a törvényhozás termében is kifejtsem és indokoljam, mert hiszen a törvényhozást illeti ebben a részben a végleges döntés. Ez a kérdés, megvallom, a képviselőházban sokkal szerényebb keretben, sokkal tetszetősebb alakban vettetett fel, mint az érdekeltek körében és hozzá teszem, teljes jóhiszeműséggel. De épen azért talán még inkább kötelességem, hogy eltérő álláspontomat azzal a felfogással szemben itt a házban kifejtsem és indokoljam, örülvén annak egyúttal, hogy a felszólaló többi képviselőtársaim, a kik erre kiterjeszkedtek, velem azonos álláspontot foglalnak el. Közismeretű dolog, mindenki tudja, hogy igenis vannak bajok a pályaudvaroknál, vannak bajok egyaránt a nyugati és keleti pályaudvar körűi. De különös mindenesetre az, — és itt nem Heltai Ferencz t. képviselőtársam beszédére reflektálok, hanem azon mozgalomra, a mely megindult, hogy az a nyugati pályaudvarra irányítá a közfigyelmet, mint ha annak bajai volnának a legsúlyosabbak, a melyek gyors és gyökeres orvoslási igényelnek. Ezt csak azért hozom fel, hogy előzőleg rámutassak arra, hogy ez a követelmény, a mely a nyugati pályaudvarral szemben felmerült, nagy részben az érdekelt körök egyéni érdekéből indáit ki. Mert köztudomású dolog, hogy a keleti pályaudvarnál a bajok sokkal fokozottabbak azáltal, hogy ott annyi vonal jön össze, hogy e miatt a lebonyolítás nagy nehézségekkel küzd, és tudvalevő dolog, hogy máris tervben van, hogy egy néhány vonal, ha jól tudom a hatvani vonal irányítása jövőre a keleti pályaudvar helyett a nyugatira tereitessék, a hol több a terrénum és könnyebb a lebonyolítás. Mégis különös, hogy nem a keleti, hanem a nyugati pályaudvar bajairól van csak szó. A kérdés csak az, miután elismertem, hogy mindkét pályaudvarnál forognak fenn bajok és nehézségek a forgalom lebonyolítása szempontjából, a melyeknek elhárítása — kétségtelenül igazat adok ebben Heltai Ferencz t. képviselőtársamnak,— nemcsak székesfővárosi, hanem egyúttal országos érdek is, hogy vájjon ezen bajok gyors és hosszú időre való elhárításául az az út-e a megfelelő, a melyet ő, vagy még inkább amaz érdekkörök tervbe vettek, s a mely sokkal messzebbre ment, vagy pedig az-e, a melyet velük szemben az ellentétes álláspontot elfoglalók megjelölnek? A t. miniszter úr beszédében erre a kérdésre is kiterjeszkedett és nézetem szerint igen helyesen jelölte meg azt az irányt, a melyben ezen kérdés megoldásának haladnia kell. Hiszen én nem vagyok feltétlen barátja a külföldi példák vak utánzásának, hogy azért, mert így, vagy úgy van a külföldön, mindjárt mi is utánozzuk; de ha valamely példák a külföldön már beváltak, és ha nálunk nincsenek különleges viszonyok, a mint hogy e tekintetben nem is lehetnek, akkor ezen példák mégis bírnak némi súlylyal, legalább annyival, hogy ne térjünk el könnyen az eddig már nálunk is követett külföldi példáktól. Parisban, Londonban, Berlinben, Bécsben, mindenütt benn vannak a városban a pályaudvarok, és központi pályaudvarok sem léteznek. Más városokban, így Kölnben, Frankfurtban behozták az új pályaudvarokat a városba. Ez forgalmi szempontból nagy előny és közérdek nemcsak a városokra, hanem az egész országra nézve is. A mikor t. képviselőtársam is elismerte, hogy a nyugati pályaudvar a legszerencsésebb helyen fekszik, építkezése is helyes, és hogy annak eltávolítását nem kivánja, akkor helyesebb megkeresni azon módokat a bajok orvoslására, a melyek mellett ezen kívánalom csakugyan teljesíthetőíegyen és a pályaudvar régi helyén maradjon. Az a kérdés, hogy egy nagy központi pályaudvart alkossunk, személy-és teherpályaudvart, a mire tulajdonképen ez a mozgalom irányúi, ez lehet egy messze jövő zenéje, egy későbbi követelmény, ha oly fejlődéssel fogunk találkozni, a mely azt elkerülhetetlenül szükségessé teszi. De ma ennek szükségét még beláthatlan hosszú időre nem látom, mert ha nagy forgalmak mellett London, Paris, Berlin, Bécs meglehetnek központi személy- és teherpályaudvar nél-