Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-544

102 544. országos ülés 1900. márczlns 7-én, szerdán. fogja ismerni mindenki. Minden munkásnak, minden hazafinak az a kötelessége, hogy a munkás népnek munkát biztosíthasson, és ezért üdvözlöm a t. kereskedelemügyi miniszter urat, a ki olyan határozottan és olyan erélyesen hangoztatta azt, hogy ő Magyarországon ipart akar teremteni, ha lehet Ausztriával együtt, ha nem lehet, máskép; de hogy erre pénzt kell szerezni okvetlenül, az bizonyos. Szabad legyen erre vonatkozólag idéznem a német költő mondását: »Du sprichst ein grosses Wort gelassen aus.« Minthogy azonban olyan férfiú mondta, a ki teljes bizalmunkat birja, a kiről meg vagyunk győződve, hogy a mit mondott, azt meg is fogja tártaid, ezt a kijelentését komolyan fogja venni, én meg vagyok győződve, hogy sikerülni is fog neki gyáripart teremteni. Ha lehet Ausztriával egyetértve, ha nem lehet Ausztria ellen is. Molnár Jenő: Ez már beszéd! B. Fiáth Miklós: De, minthogy munkahiány van, magától értetődik, hogy nekem kötelességem röviden jelezni a mai gyáripar viszonyait, pangásának, mondhatnám hanyatlásának, okait. Tudjuk, hogy erről nem tehet a miniszter, ő iparkodik segíteni ott, a hol lehet, és az ő erélye az ipar némely ágát már fel is segítette, jóllehet azt szerényen el is hallgatta. Ilyen például az üvegipar, mely talán elsősorban az osztrák verseny által tönkre van téve, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) de csak részben az osztrák ipar által, részben más hibák folytán is, megmondom őszintén. A t. kereskedelemügyi miniszter úrnak sikerűit az ipart felsegíteni azáltal, hogy a közvetítést magára vállalta a magyar vevők és a magyar ipar között, s az üvegipart legalább oly helyzetbe juttatni, hogy meg tudjon élni. Eunek fényes bizonyítéka a salgótarjáni üveggyár, a melynek megrendelései oly számosak, hogy Julius végéig el van foglalva. Egy egyszerű rendszabálylyal is segített a t. miniszter úr az üvegiparon, tudniillik a mértékhiteletiítés behozatalával, a melylyel a külföldi konkurreneziát megakasztotta. Egy más intézkedése is van a t. miniszter árnak, a mely szintén megnehezíti a konkurreneziát, és az előállítást is megdrágítja. De most erről szólni nem akarok, később majd lesz alkalmam és módom erről szólni. De, hogy a t. miniszter úrnak ténykedése már most is hathatósan segített ezen az iparágon, azt tagadni nem lehet. Az előbb elfelejtettem megmondani, hogy még egy kifogásom van a t. miniszter úr ellen, az tudniillik, hogy ő túlszerény. ő kezdeményezte tudniillik egy oly intézménynek az életbeléptetését, a melynek jó hatása néhány év múlva észlelhető lesz, tudniillik a munkaközvetítés intézményét. De térjünk vissza a gyárakra. Nem lehet tagadni, hogy úgy a papir-, mint a malomipar, valamint a vasipar pangásnak indult, a gyárak nem képesek a munkásaikat foglalkoztatni, és ennek következtében kénytelenek nekik felmondani, így, hogy csak egyet említsek: a Ganzféle vaggongyár a múlt évben 2300 munkást volt kénytelen elbocsátani, mert nem tudott munkát adni nekik. A gyáripar válságához járul az építési vállalkozási ipar pangása is, úgy, hogy most, mikor az építkezéseket meg kellene kezdeni, alig van egy-két bejelentés új házépítésre. És nemcsak itt a fővárosban nem kapnak a munkások dolgot, de az egész országban így van ez, és az egész országból idesereglő munkások szaporítják az itteni munkások számát, a kik nem tudnak munkát kapni. Szólanom kell még, t. ház, a kisiparosok állapotáról. Itt nagyon rövid lehetek. A t. ház tagjai talán vissza fognak emlékezni, hogy több évvel ezelőtt, midőn Baross Gábor volt miniszterhez egy kisiparos küldöttség ment és segélyt kért tőle, hogy megélhessen, Baross Gábor miniszter válaszolt nekik, és ez a válasz nagy felháborodást keltett az egész országban, annak daczára, hogy az igazságos volt. Azt mondta: t. uraim, — nem olvasom fel a beszédet, emlékezetből czitálok, úgy nyilatkozott, hogy — az életben a magasabb szervezet mindig legnagyobb ellensége a gyöngébb szervezetnek. A struggle of life folyama^ a létért való küzdelemben, az erősebb szervezet előbb-utóbb tönkreteszi a gyöngébbet. Az erősebb szervezet itt a gyáripar, a gyöngébb szervezet a kisipar. Itt, uraim, nem kell tovább bizonyítani, de végig kell nézni az ipar terén; akárhová nézzünk, minden országban így történik ez. A nagy ipar fejlődése, egy-egy technikai vívmány, megöli a kisipar azon részét, mely az illető fogyasztási czikkel foglalkozott és 100.000 meg 100.000 ember kenyerét veszti. De, uraim,— monda Baross Gábor, — nem kell annyira aggódni, mert ha a nemzeti ipar fejlődik, igaz, hogy megöli a kisipart, a nemzeti kisipart, de egyszersmind a kisiparos átváltoztatja munkáját, és szorgalommal dolgozva épúgy, és talán jobban meg tud élni, mint a kisiparos, a ki a nagyipar versenye következtében elvesztette kenyerét. De itt fősúlyt kell helyezni arra a szóra, hogy nemzeti ipar. Mert mi történik nálunk Magyarországon? Itt is a nagyipar tönkreteszi a kisipart, a nem nemzeti nagyipar, a nemzeti kisipart. (Igaz! Úgy van ! balfélől.) És ennek következménye, hogy a kisiparos, a ki ide van kötve a lakóhelyhez, nem mehet oda Ausztriába, hogy ott, mint munkás álljon be, itt pedig nem lehet belőle munkás, csak napszámos. Hogy ez így van, fájdalom, bizonyítja az a rendkívül sok panasz, a sok felirat, a sok czikk, mely ezzel i a kérdéssel foglalkozik.