Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-518

£18. országos Ülés 1900. január 81-én, neerdán. g| mit akarok. És lehet, hogy talán önök, mint politikai ellenségek, véleményük szerint támadhatnak minket, hanem hazaíiasság egy kissé raégis túlzott, és nem egészen a mai kornak megfelelő. De, engedelmet kérek, azt csak a miniszterelnök úr sem teszi fel rólam, hogy én olyat beszélek, a mit bebizonyítani nem tudok, és olyat teszek, a miért a felelősséget el nem vállalhatnám. Én azt mondottam, hogy túllépte a jogkörét a delegáczió akkor és azért, mert homályban volt és a nélkül, hogy valaki a részletekről felvilágosította volna, belement a szavazásba. Hiszen én hódolattal és tisztelettel hajlok meg azon nagy ékesszólás! tehetség előtt, a minek a t. miniszterelnök úr minden alkalommal tanúbizonyságát adta, sőt megvallom egész őszinteséggel, hogy mikor ellenőrző kötelességemet teljesítem, a félelem s bizonyos borzongás vesz erőt rajtam, hogy vájjon vele szemben megtudom-e a helyemet állani? De még sem tartózkodtam, mert azon igazi meggyőződés, a hazám iránti rajongó szeretet és az az igazság, a melyet képviselek, engem megvéd minden ilyen ékesszólás ellen, és akár »illő« akár »nem illő« kötelességemet teljesítem, és a midőn ezt teszem, meg vagyok nyugodva. (Élénk éljenzés a szélső haloldalon.) Elnök: A miniszterelnök úr kivan szólani. (Halljuk ! Halljuk !) Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! Egy pár szóval válaszolok csak a képviselő úrnak. Hiszen a képviselő úr önmaga tudja, hogy mindig én voltam az ebben a minőségemben, sőt más minőségemben is, valahányszor vele vitatkoztam, a ki elismertem az ő hazafias indokainak és érzéseinek integritását, tisztaságát, temperamentumos voltát és azt, bogy ő mindig azokból indul ki és tárgyalja a kérdéseket nagy készültséggel, és én voltam az, aki mint a pénzügyi bizottság elnöke is, erről a képviselő úrnak a bizonyítványt kiadtam, a mikor, egy pár évvel ezelőtt, majdnem egymagában teljesítette, heteken keresztül, mondhatom, nagy és ritka erővel és kitartással az ellenzéki szempontból való ellenőrzésnek tisztét abban a bizottságban. A mit azonban mondottam az imént, most is azt mondom, hogy a mit megadtam neki, a mit elismertem vele szemben, követelem a magam részére is, mert »hanc veniam damus, petimusque vieissim« s én csak akkor adok, ha kapok i«, és én kérem, hogy velem szemben is ily méltányos állást elfoglalni szíveskedjék. Erre vonatkozólag köztünk eltérés nincs. A mi azon kis kontroverziát illeti, az »illő« szóra nézve, legyen szabad megjegyeznem, hogy a t. képviselő úr a delegácziót, mint ennek a háznak országos bizottságát azzal vádolja, vagy vele szemben az kifogásolja, vagy azt bírálattal KÉPVH. NAPLÓ. 1896—í 901. XXVI. KÖTET. azért illeti, mert az nem tudott erről semmit, mivel még a kormány sem tudta, mit szavaz meg, mert így méltóztatott magát kifejezni. Mivel pedig a hetvenes években magam is tagja voltam a delegácziónak, köszönöm a bókot, de biztosítom a t. képviselő urat, hogy a bátorság meg volt a mostani delegácziónak tagjaiban is, mert ha nem hozták is meg ugyanazon határozatot, a melyet 1876-ban hoztak, ez azért történt, mert nem volt reá szükség; de hivatkoztak rá, mert az mondották, hogy csak az indokolt hajószükségletet adják meg s erre szavazzák meg a kért összeget, és nem másra és nem másként. Ily körülmények közt én egészen parlamentáris dolognak tartom azt mondani, a mit mondottam: hogy talán nem illő, hogy ez erre a delegáczióra nem illik rá. Más értelme szavaimnak nem volt, helyt nem álló, nem ide való ; ez volt értelme szavaimnak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy ismer engem s tudja, hogy én is ismerem őt; sokai vitatkoztunk egymással és bennem mindig bizonyos bona fides nyilatkozott meg. Én köszönettel tartozom a képviselő úrnak ezen nyilatkozatáért, valamint szÓnoklati képességemnek és bennem a bona fidesnek elismeréséért. Én is elismerem a bona fidest a képviselő úrnál, de ha éa rámutatok arra, hogy a t. képviselő úr ebben az állításában tévedett, én csak azt tettem, a mit bona fides mellett tehettem, és ez azzal, hogy ő tudja mit mond, abszolúte nincsen összeköttetésben, mert emberi dolog tévedni, homines sumus nil humani me alienum puto. Én is, de talán a t. képviselő ár is, ebben a nézetben egyetért velem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Molnár Antal jegyző: Münnich Aurél! Münnich Aurél: T. képviselőház! Azok után, a miket a miniszterelnök úr kijelentett, érzem, hogy talán felesleges is felszólalnom. De nem tehetek róla, természetem az, hogy ha méltánytalan és igazságtalan támadtatás intéztetik ellenem is, ezt én hallgatással nem tudom mellőzni. Komjáthy Béla t. képviselő úr a delegácziót teljesen igazságtalan és méltánytalan módon megtámadta, azt állítva, hogy a tavalyi delegáczió nem tudta, mit szavaz meg. Az igen tisztelt miniszterelnök úr a leghatározottabban megfelelt erre; de nekem, mint e testület egyik ^szerény tagjának a magam részéről is ki kell jelentenem, hogy lehetséges, hogy Komjáthy Béla t. képviselő úr úgy van informálva, hogy a delegáczió, vagy annak csak egy tagja is, nem tudta, hogy mit szavaz meg, de én a magam részéről kell, hogy visszautasítsam ezt a feltevést, a melyet ő rólunk itt hangoztatott, hogy mi valamit, bármit íä megszavaztunk volna, ü