Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-518

m 518. országos illés 1900. január ál-én, szerdán. rendszer keretébe tartozik — nem a delegációnak, hanem az országgyűlésnek dolga? Hát engedelmet kérek, erre azt felelem a t. képviselő úrnak, hogy minden sok tanulmányozása, minden általam oly igen sokszor elismert szakképzettsége mellett, és a mellett, hogy törekszik minden kérdést az utolsó részletig megismerni, most vastag tévedésben leledzik. Komjáthy Béla: Kíváncsi vagyok rá! Széll Kálmán miniszterelnök: Rögtön kielégítem kíváncsiságát és azt mondom, hogy igenis akadt olyan bátor ember, még pedig 60, mert az egész delegáezió az idén is azt mondta ki az utolsó emberig, a midőn két újabb hajóépítés részleteit kérték tőle, hogy a jelenleg épülőfélben levő hajóknak két részletét megszavazzuk, mint a régi hajók dotálására szükséges két hajórészietet, de semmiféle új flottarendszernek vitatásába bele nem megyünk, az a törvényhozás dolga. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Tehát akadt ember. A delegáezió pedig, a mely végre is ennek a háznak a küldöttsége, érdemel talán bizonyos tekintetet a t. képviselő uraktól. Az intézményt magát tekintsék bárminek is, bírálják meg bárhogyan annak a működését, de az a testület, a mely a magyar országgyűlés küldöttsége, megérdemli-e azt, hogy azt ilyen gánynyal, ilyen alaptalan támadással és alaptalan feltevéssel támadják erkölcsi értékében és hitelében? (Hosszantartó tetszés és helyeslés a jobb- és a báloldalon.) Zivatarozzanak az urak a közös ügyek ellen, támadják a delegáezió intézményeit elvi szempontból, a mint akarják: és ebben igazuk van, de én mégis állítom, hogy az a delegáezió lelkiismeretesen, becsületesen, hűségesen teljesíti feladatait. (Igaz! Úyy van! jobb- és a baloldalon.) Bírálják tehát azt bármiképen, de azt ilyen alaptalan feltevésekkel gyanúsítani és ebben a házban így becsmérelni, bocsánatot kérek, sem nem illő, sem meg nem engedhető dolog (Helyeslés a jobboldalon.) Komjáthy Béla: T. képviselőház! Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk! Halljuk !) Ha jól hallottam, a miniszterelnök úr szavait azzal fejezte be, hogy a támadás sem nem illő, sem nem méltó. Ha nekem, Komjáthy Bélának mondotta ezt, hogy nem illő, akkor kérem, világosan mondja meg. Ha azonban kritikámra vonatkozólag mondotta ezt, akkor mosolygok rajta, mert azt majd csak én bärálom meg, hogy a politikában mi illő, és mi az én kötelességem. És épen azért, mert a miniszterelnök úr, válaszában azt mondta, hogy nem illő, mindazokat a vádakat, a melyeket a delegáezió ellen felhoztam, én most újra ünnepélyesen fentartom, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mert azokat bizonyítottam is. Ha azonban a miniszterelnök úr már anynyira akarja védeni a delegácziót, akkor ajánlok neki egy más egyént arra, a kivel ezt a kérdést tisztába hozhatja, mert ezt velem sohasem tisztázhatja, mivel én mindig a mostani állásponton voltam, mindig ezen az állásponton leszek. Hanem mikor azt állítja az igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy igenis tudta a delegáezió, hogy mit szavazott meg, hát erre azt mondom, hogy pedig nem tudta; mert Horánszky Nándor, a kinek szavahihetőségében föltétlenül megbízom, ugyanezen delegáczióban jelentette ki, hogy hát vakon akarnak önök szavazni ? Pedig az a Horánszky Nándor volt az, a ki az albizottságnak is tagja volt, és a mikor ott a nyert felvilágosítások után sem merte azt mondani, hogy itt nincsen homály, mit mondott? Nem akarom az egészet felolvasni, méltóztassék azonban egy nyilatkozatát meghallgatni, a melyben így szólt: (Halljuk! Halljuk! olvassa): »A mit én is előadtam, — ezzel végzi, — ha valamivel lehet a delegáezió tekintélyét lejáratni, ezzel a megszavazással lehet«. »Ha ezt megszavazza, oly eljárást követ, a mely hozzája és hivatásához nem méltó. De nem méltó az aíkotmáuyhoz sem, legkevésbbé egyezik az ország anyagi és erkölcsi érdekeivek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kubik Béla: No, most beszéljen. (Nagy derültség. Hosszantartó saj és mozgás.) Elnök; T. ház! Miután most Komjáthy Béla képviselő úr van hivatva szólani, kérem a t. képviselő urakat, hogy közbeszólásaikat Nagyják későbbre és egymásközti dolgaikat itt ne tárgyalják. (Halljuk ! Halljuk!) Komjáthy Béla: És mit mond velem sztmben a t. miniszterelnök úr? Azt, bogy én még sem látok valamit, mert a delegácziónak 60 tagja is van, a kik így meg így nyilatkoztak. A t. miniszterelnök úr csak elhiszi nekem, hogy én is értem a szót. És a t. mininiszterelnök úr olyanokat méltóztatik czáfolni, a miről én egy szót sem szólottam. Én azt mondottam, hogy az a dolog nem a delegáezió jogkörébe, hanem az országgyűlés jogkörébe tartozik, és kérem a t. miniszterelnök urat, mutasson a 60 köztíl elevenen esak egyet is, a ki ágy beszélt, mint én beszéltem. Széll Kálmán miniszterelnök: Úgy van, a mint mondottam ! Komjáthy Béla : Állítja, hogy én előbbi beszédemben megtagadtam a delegáezió azon jogosultságát, hogy ezeket a hadügyi költségeket megszavazza. Hosszasan méltóztatott czáfolni t. miniszterelnök úr azokat, a miket én nem mondottam. T. miniszterelnök úr, ismerjük mi egymást. (Derültség.) Tessék róla meggyőződve lenni, hogy én is tudom, hogy mit mondtam. És hogy én sohasem mondok mást, mint a