Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-539

589, országos ülés 1900. márezius 1-én, csütörtSkSu, 581 ne fordulhasson elő az, hogy úgyszólván sohasem lehet konstatálni, kik a balesetnek okozói és így a tettesek egészen büntetlenül szabadulnak meg. Ezért bizonyos könnyelműséggel kezelik ezt az egész ügyet e vagyonos részvénytársaságok, és csak egy elvet mondottak ki az esetleg súlyosan, vagy halálosan megsebesííitekre nézve. Tavaly 84 olyan sebesülés történt, hogy az illetők mindenkorra munkaképtelenné váltak, de hogy ezek valahogy ezen vagyonos társaságtól bármily czímen, vagy bármily módon kártérítést kapnának, arról szó sincsen; azok a társaságok leginhumánusabb álláspontra helyezkedve, ezeket az embereket egyszerűen figyelembe sem veszik. Molnár Jenő: 50 és 100 forintos egyezségeket kötnek ! Pichler GyŐZÖ: Végre még csak egyre hívom fel a t. belügyminiszter úr figyelmét, és ez az államrendőrség sajtó irodája. Kétségtelen dolog, hogy a bűnügyi nyomozásokban nem annyira a rendőrség szolgáltatja a kutatásokat, mint a sajtó, a mely egyes nagy bűnesetekben épen a lapok közt feliforgó konknrrenczia folytán a legnagyobb és a legtöbb anyagot nyújtja az államrendőrségnek a továbbnyomozásra és eljárásra vonatkozólag. Az államrendőrségnek érdeke tehát, hogy minél inkább érintkezésbe lépjen a sajtóval. Pedig sajnos, azt látjuk, hogy a sajtó-iroda még a legnagyobb közérdekű eseménynél is, hogyha az államrendőrségnek a nyilvánosság nincs ínyére, titkolódzik a sajtó előtt és azt vele nem közli. Én tehát arra kérem a t. miniszterelnök urat, mini belügyminiszter urat, méltóztassék arra hatni, hogy az úgynevezett rendőri sajtó-iroda, a melynek hivatása a sajtót kiszolgáltatni és a melynek reformálása különböző tervezetek szerint már évek óta kilátásba helyeztetett, végre valahára tényleg szerveztessék, és hogy a sajtónak a nevezett iroda által történendő kiszolgálása azon fontos szolgálatok miatt, a melyeket a sajtó végez, de a közérdek szempontjából is, megtörténjék. (Helyeslés.) Ezek voltak azon rövid megjegyzéseim, a melyeket ez alkalommal az államreudőrségre vonatkozólag elmondani bátor voltam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök : Szólásra senki sincsen feljegyezve ; ha tehát szólni senkisem kivan, a vitát bezárom. Széll Kálmán miniszterelnök: T. kép viselőház! Hogy minden jogállamban mily fontossága van a redészetnek és a rendőri ügyek kérdésének, azt fejtegetnem nem szükséges, hiszen a személyi és vagyoni bátorság és biztonságról, a közrendről, a jogrendről és annak biztosítékairól van szó. Hogy tehát ezen kérdés iránt nagy az érdeklődés, azt egész természetesnek tartom. Mégis azt az észrevételt nem tagadhatom meg magamtól, hogy ez a kérdés kissé terjengősen tárgyaltatott az előttem szólott képviselő urak által, a kik nem annyira az államrendőrség nagyfontosságú kérdéseivel és problémáival, mint inkább apróbb természetű dolgokkal foglalkoztak. Elismerem egyébként, hogy az apróbb kérdések is, mert vonatkozással bírnak az államrendészet nagy kérdésére, fontossággal és jelentőséggel bírnak, és ha a felhozottaknak valamennyiével nem foglalkozom, azt csak azért nem teszem, mert úgy gondolom, hogy talán minden kis kérdéssel mégsem szükséges itt foglallalkozom. (Helyeslés a jobboldalon.) Kiszedem azonban a főbbeket, azért, hogy úgy a felszólaló t. képviselő uraknak, mint a t. képviselőháznak bizonyságot adjak arról, hogy ezek a kérdések is és a rendőrségnek főbb kérdései is igenis kellő gondozásban és figyelemben részesülnek. (Halljuk! Halljuk!) A mi mindekelőtt az előttem szóló úrnak beszédét illeti, én csak elismeréssel fogadom azt az ő részéről tett nyilatkozatot, hogy a fővárosi rendőrség, a melynek hátraléka az igen nagy forgalom mellett a múlt évben csak 1000 darabot tett, megfelel kötelességének, sőt azon túl is megy, mert hiszen a rendőrség túlterheltségéről panaszkodik, a képviselő úr is, beismerve, hogy azok a tisztviselők kötelességeiket teljesítik. Én azt beismerem. Valóban, a fővárosi rendőrség teendői olyan módon szaporodtak meg az utosó esztendőben, hogy a tisztviselők túl vannak terhelve. Elismerem, hogy személyszaporításra is van szükség, de nem akkorára, mint a minőt a t. képviselő úr kontemplál; 30°/o szaporításra szükség nincsen. De nézze a t. képviselő úr, hogy van az ily kérdésekkel minden miniszter? Ha egyes adminisztracziónális ágazatok vitális szükségleteiről van szó, felkelnek az illetők, nemcsak itt a házban a képviselők, hanem künn az életben is megtalálják a miniszterhez az utat a hivatalos és nem hivatalos orgánumok, azok, kik érdeklődnek, vagy hivatásszerűleg benne vannak a dologban, és személyszaporítást követelnek, mert a teendő sok. És nem lehet tagadni, igen sok esetben igazuk van. Mikor azután a a személyszaporítás a költségvetésben kifejezésre jut, akkor előáll a nagy panasz, mert akadnak képviselők, kik a személyszaporítás által előállott költségemelkedést kifogásolják, azt mondván, hogy ime a személyi kiadások szaporítása mennyi és mennyi többköltséget okoz. T. ház! Ebben az irányban is, ezen kérdésnél is középúton kell haladni; (Heyeslés jobbfelől.) a mi föltétlenül szőkséges, az a személyszaporítás meg fog történni; de túllőni a czélon nem szabad. Egyet jegyzek itt meg: (Halljuk!) ebben a dologban is az a nagy momentum játszik közre,