Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-539
589. országos ülés 1900. m&rczius 1-én, csütörtökön. 573 Visszahangzani vélem ma hazánkon Izrael látnokának azt a szózatát: Nagyobb az én népem lányának bűnténye, Mint a müyen nagy volt Sodornának vétke ; A mely összeomla egy szempillanatra, A nélkül, hogy kézzel érintették volna. Csak röviden jegyzem s jobb sorsra érdemes népünk nevében kötelességemnek ismerem megjegyezni, hogy mi mind, a kik azt tartjuk, hogy országunk talpköve a tiszta erkölcs, várjuk és kérjük a kormánytól, hogy ne akarja továbbra is érintetlenül föntartani azokat a káros intézményeket, a melyek meglazítják, sőt elzüllesztik az ország talpkövét; nyújtsa legalább ajobbulás reményét jobb erkölcsű népünk kívánatos megnyugtatása és tájékoztatása végett. Ha vájjon lehet-e bizodalmunk? (Helyeslés hál felöl.) A tiszta erkölcs megóvása, fentart/ísn, az erkölcsi rend föllendítése, felemelése végett pedig az idézett ezentrum-pártéhoz hasonló törvényjavaslat beterjesztését, vagy legalább a saját meglévő, de meg nem tartott rendszabályaink szigorú megtartását várjuk, kérjük és követeljük. (Helyeslés lalfélől.) íme, némelyek talán túlszigorúnak tartják eme törvényt? Visontai Soma igen tisztelt képviselőtársam a ki szintén oly nemesen szólalt fel a tisztább erkölcsíí irányzat érdekében, azt véli, hogy ez a törvény túllő a ezélon? Engedje meg, az én véleményem az, hogy czélhoz vezet, czélba lő, sőt czentrumot talál, épen a czentrum párt kitartó küzdelme folytán létesült az a törvény, és a keresztény s a józan világnézlet, felfogás törvénye szerint minél magasabbak az erkölcsi javak ass anyagi javaknál, annál nagyobb büntetést érdemelnek az erkölcsi javak megrablói az anyagi javak rablóinál. Ha szemed, ha kezed, ha lábad botránkoztat, inkább vágd ki azt, sem hogy botránynak a tárgya legyen. Mert jaj a világnak a botrányok miatt! Tóth János jegyző: Polónyi Géza! Felkiáltások : Nines itt! Major Ferencz jegyző: Visontai Soma! Visontai Soma: T. ház! Minél inkább szaporodnak egy kulturállamnak az igényei, a melyeket az államigazgatás iránt táplál, annál inkább szükséges, hogy az állam ezen igények kielégítésére vezető eszközök és ezen eszközök ezélszertí megválasztása szempontjából, kellő gondosságot fejtsen ki. Kétségtelen, hogy az államigazgatásnak egyik fontos eszköze az állami rendészet. Az állami rendészet az, mely különféle tagozatánál fogva belenyúl egyrészt a szorosabb értelemben vett állami igazgatás keretébe, belenyúl a bíínügyi megelőzés és a bűnügyi nyomozás sorsába, és ezen két csatornán át úgy szólva szoros vonatkozásba jut egy haladott állam polgárának minden, úgy családi életéből, valamint köztevékenységből folyó egyéni és társadalmi jellegű mozzanatával. Kétségtelen, hogy ép azért, mert magából az állami igazgatás kényszerűségéből folyik az állami rendészet, tehát a közjogi rend fentartásának kényszerűsége, ép ezért ezen feltorlódó kényszerűséggel szemben a szabad, az alkotmányos, a személyes szabadság iránt gonddal viseltető államok igyekeznek a személyes szabadság biztosításával, az egyéni jogok, az egyéni szabadságok számára megteremtendő biztosítékok létesítésével, ezen rendészeti irányzatot tisztán a saját természetszerű medrébe visszaszorítani. Innen van azután az, hogy azokat az államokat, a melyek ezen két irányú kötelességeknél az egyensúlyt megtalálni nem tudják, rendőri államoknak nevezik, a szerint, a mint a rendőri tevékenységek kényszerűségét teszik elébe az egyéni szabadság biztosításának, vagy nevezik jogállamnak, vagy szabad államnak azokat, a melyek ezen egyensúlyt kellőképen az államban helyreállítani képesek. De bármennyire el legyen telve bármelyik állampolgár azon tudattól, hogy az egyéni szabadságokat minél inkább biztosítani kell az államrend keretén belül, másrészt kétségtelen, hogy ezen feladatnak helyes teljesítése mellett az államrendészetnek is megvannak a maga helyes, magasztos, szükséges feladatai. Hogy ez így történjék, mind csak attól függ, mennyire képes egy állami kormányzat a rendőri kötelességeket és teendőket a maga helyére állítani, és menynyire birja ezzel szemben az egyéni jogot és szabadságot biztosítani. Igen jellemző és érdekes, hogy hazánkban, a hol bizonyára kellő tudatában van mindenki annak, hogy az egyéni szabadságjog egyik legfontosabb tulajdona a szabad állam polgárának, mégis bizonyos elégedetlenség mutatkozik nemcsak ezen irányban, a mely a szabadságjogok iránti féltékenységnek érzetéből fakad, hanem elégedetlenség mutatkozik abban az irányban is, mintha Magyarországon épen a rendőri hatalom, a rendészet nem teljesítené vagy nem kellőleg és nem helyesen teljesítené a maga feladatait. Magyarország, a mely a megyei autonómia és a megyei rendszer keretén belül fejlesztette az ő saját rendészeti feladatait is, régi Nagyományoknak kapcsán állapította meg nemcsak az ő rendészeti elveit, de létesítette rendőri szervezetét is, és ennek keretén belül a rendőri feladatok teljesítésére a maga rendőri közegeit és hatóságait. De az állam, a mely fokozatosan haladt előre, az elébe álló nagy feladatoknak keretén belül, csakhamar ahhoz a ponthoz érhet, hogy a régi felfogás, vagy a régi Nagyományok kapcsán létesített bizonyos szervezet nem birja el többé a haladottabb állam,
