Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-538

564 588. oraiágoe ttltfs 1900, fetenár 14-é% szombaton. ságoak a hozzájárulásával és egyetértésével történt. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Igen! Visontai Soma: T. képviselőház! Nem elég, hogy az ilyen rendelet holt betű maradjon hanem kell, hogy a törvényhozás, a mely a miniszternek ezen rendeleteit a miniszteri felelősség mellett figyelemmel kiséri, azt a megnyugvást is merítse, hogy ez végrehajtatik, élő ténynyé válik, és hogy ennélfogva azok a rendőri hatóságok, a melyekhez intézve van, ezt respektálni fogják. Ámde, hogy állunk ezzel a ténynyel szemben? A mi ebben az 54-ik §-ban benn van, sajnos, annak épen az ellenkezője történik, nem mondom, mindig, de fájdalom, számtalan csendőrségi nyomozat közben. A t. belügyi kormánynak^ a magyar államnak és a törvényhozásnak tehát garaneziát kell nyerni arra, hogy a csendőrség, a mely nem áll a belügyminiszter úrnak ezen tényei szempontjából közvetlen hatósága alatt, ezt respektálni és végrehajtani fogja. Jól tudom azt, hogy a t. belügyminiszter úr, a mi sajátságos alkotmányi viszonyainknál fogva, de különösen azért, mert nálunk a katonai bíráskodás még minden téren, nemcsak a szorosabban vett katonai, hanem a csendőrségi téren is fenn van tartva, a t. belügyminiszter úr, ha a t. képviselőház előtt kérdőre vonom, nem vállalhat saját személyére nézve felelősséget azért, hogy ez a rendelet a csendőrség körében, úgy, a mint ő kibocsájtotta, megtartatik; nem vállalhat felelősséget azért, hogy ő mindazokat, a kik ezt a rendeletet nem tartják meg, a kik a büntető törvény, a bűnvádi perrendtartás, vagy ezen rendelet ellen vétenek, felelősségre is fogja vonni. Már pedig, t. képviselőház, egy miniszternek a rendelete csak akkor bir értékkel, ha ő azért helyt is állhat, ha tekintélye van, hogy azt respektáltatni is fogja. T. képviselőház! Nem is nagy megnyugvással vagyok az iránt, hogy ez az 54-ík §,, a melyik különösen egyik kimagasló pontját képezi a mi nyomozási törvényünknek, hogy ez nem fog úgy, mint eddig 25 esztendő óta esetrőlesetre megsértetni és hogy bizonyos javulás fog beállani. Ha a t. katonai hatóság és a t. honvédelmi minisztérium alatt álló hatóságok kellő szigorral jártak volna el, akkor lehetetlennek tartom, hogy ezek a csendőrségi kínvallatások esetről-esetre ismétlődtek volna, és hogy a czivilis hatóságok és nyugtalankodó polgárság elé nem jutott, és mi kellő tájékozást nem nyertünk aziránt, hogy azokkal a csendőrökkel, a kikre nézve a felsőbb biróság vagy a polgári bíróság megállapította a kínvallatást, hogy azokkal mi történt. Méltóztatnak tudni, hogy mikor ezekkel kapcsolatban például hasonló hivatalos hatalommal való visszaélési esetekben a polgári biróság tárgyal, akkor már a t. csendőr urak oda csak tanúként jelennek meg és mi sohasem tudjuk, hogy kellő büntetésben részestíltek-e. Én azt hiszem, hogyha a csendőrségi testületben az a szellem honosúlt volna meg, hogy hasonló cselekmények kellő büntetésben részesülnek, akkor ezek az esetek oly konzequencziával nem ismétlődtek volna és nem gyakoroltak volna olyan romboló hatást a mi büntető jogszolgáltatásunkra. A mit én akarok, t. ház, az az, méltóztassék azzal az eszmével megbarátkozni, hogy tekintettel arra, hogy a csendőrök abban a működésükben, a melyet mint nyomozó közeg teljesítenek, nem a katonai, hanem a polgári jelegű bíróságnak állanak szolgálatában esetről-esetre, ezekben az esetekben, ezekben a közreműködésükben ne a katonai biróság hatósága elé tartozzanak, hanem mikor felelősségre vonják őket ezen működésükben elkövetett büntetendő cselekményekért, vagy fegyelmi vétségekért, akkor ez a polgári büntető bíróságok, vagy a polgári hatóságok elé tartozzék. Lätám, hogy a t. honvédelmi miniszter úr meg van lépetve. Istenem, mennyire meg volna még lépetve a t. honvédelmi miniszter úr, ha mi most más államok példájára az ottani irányzatok és törekvések mintájára, azzal állanánk elő, hogy ne csak ezekben a működésünkben, és ne csak a csendőrségnél, a mely tulajdonképen szorosan még sem védelmi testület, hanem inkább közbiztonsági testület, hanem a honvédségnél, vagy a közös hadseregnél is méltóztassék a közönséges büutető törvényekbe ütköző büntetendő cselekményeknél a polgári bíróságot, mint hatóságot odaállítani. És én az ilyen meglepetésből világos bepillantást nyerek abba ie, hogy nálunk az a katonai bíráskodás miért megy olyan ónsúlylyal terhelt lépésekkel előre és miért vagyuk oly messze a czéltól. Ez azonban nem tart engem vissza attól, hogy legjobb meggyőződésem szerint, — mert ezzel Magyarország helyes büntető jogszolgáltatásának, Magyarország czivilizatórius feladatának teszek szolgálatot — következő határozati javaslatot nyújtsam be (olvassa): »A képviselőház utasítja a belügyminisztert, hogy a honvédelmi és igazságügyi miniszterekkel egyetértőleg mielőbb oly törvényjavaslatot nyújtson be, melynek alapján a bűnvádi per során nyomozási cselekedetet teljesítő csendőrségi tisztek, altisztek és legények az eme működésük közben anyagi büntető törvények, a bűnvádi perrendtartás, vagy hatósági rendeletek és szabályzatok megszegésével elkövetett bűncselekményeik vagy fegyelmi természetű vétségeik miatt nem a katonai, hanem a polgári büntető bíróságok és