Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-515
515, országos ülés 1900. január 19-én, pénteken. Sí. Nem fárasztom tovább a t. ház figyelmét. (Halljuk!) Mikor a hadsereg kérdésénél ilyen az érdeklődés a magyar képviselőházban, sőt az egész országban: nem tehet egyebet a hazája sorsáért aggódó magyar, mint bizni a jövőben és hallgatni a jelenben. De azért mégis lehetetlen vissza nem térnem a tegnap történtekre, legalább egy körülményre. Hogy ez nem magyar országgyűlés, hanem csak képzeli, hogy az; hogy ez nem egyéb, mint egy tartománygyűlés, a melynek meg van engedve, hogy bizonyos belső kérdésekben űzze kisded gyermekjátékait, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) azt semmi világosabban nem mutatja, mint a t. honvédelmi miniszter úrnak tegnapi felelete Tóth János képviselőtársam azon kérdésére, vájjon igaz-e az, liogy az újonczjutalékot 44, esetleg 50°/o-kal fel fogják emelni. B; Fejérváry Géza honvédelmi miniszteri Nem az újonczjutalékot! Rátkay László: Felvettetett ez a kérdés a delegáczióban is, de a t közös hadügyminiszter ár jónak látta kitérőleg felelni, illetőleg nem felelni rá. Kérdem én, mi a kormányzati művészet? Az-e, a mint azt a honvédelmi miniszter úr magyarázta, és a mit tegnap szavaiból olvastam, hogy Péter és Pál beszél ily kérdésekről, de mi ne adjunk arra, hanem várjunk szép csendesen, míg azok a törvényjavaslatok itt lesznek és akkor azután szóljunk hozzá?! Barta Ödön: A honvédelmi miniszter nem tudja, de Gajári Ödön tudja! Rátkay László : Midőn arról van szó, hogy 43,000 ujonczot ajánljak meg a közös hadseregnek, ajánljak meg annak az ismeretlen, rejtélyes hatalomnak, a melynek kardja holnap, esetleg holnapután ellenem s a nemzet szive ellen fordulhat, (Zaj a jobboldalon. Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Felkiáltások.- Ismerjük a szoldateszkát! Megmutatták 1848-ban!) akkor jogom vau fölvetni ezt a kérdést. Ennek a háznak nemcsak joga, de kötelessége kérdezni: igaz-e a hir, melyet rebesgetnek. Tudnunk kell, tudni akarjuk, jogunk van követelni, hogy ezt a nemzetet felvilágosítsák. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Azok az idők elmúltak, midőn utólagosan sérelmeket tárgyalt a magyar országgyűlés. A gyermekruhából már mi kinőttünk, mi nem akarunk utólagosan sérelmeket tárgyalni, mi előlegesen akarjuk magunkat biztosítani. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Kubik Béla: Tessék számolni! Rátkay László: Tessék ezt a nemzetet megnyugtatni, ez a nemzet vért és milliókat áldoz, ennek a nemzetnek joga van tudni, mi lesz a jövendője! (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a t. honvédelmi miniszter úr nem felel, mert alkotmányos felfogása szerint elég, ha a napiparancs ki lesz adva, itt van a t. kormány összességében, itt van a t. miniszterelnök úr, méltóztassék megnyugtatni ezt a nemzetet, igaz-e az a hir, és ha igaz, mi a kormány álláspontja ebben a kérdésben, hogy az újonczjutalékot 40—50°/o-kal akarják emelni. A magyar országgyűlés kiadta a jogot a kezéből a delegácziónak, a delegáczió — látjuk, — hálás köszönettel szavaz mindig bizalmat és ad elégtételt a t. közös hadügyminiszter úrnak. Ha a delegáczió fel nem világosította a közös hadügyminiszter urat, szükséges lesz, hogy a felvilágosítást innen kapja meg, a magyar országgyűlésből, hogy tisztában legyen a jövőre nézve. Ha az újonczjutalékot 40—50°/o-kal fel akarják emelni, én felvilágosítom a t. közös hadügyminiszter urat, hogy ebben az országházban, vagy ha önök feloszlatják és új országgyűlést hoznak össze, míg magyar ellenzék lesz, ezt a törvényjavaslatot ily alakban keresztül nem viszik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Jó lesz fölvilágosítani a t. közös hadügyminiszter urat arról is, hogy ez a nemzet hasonlít a Tisza folyóhoz." Most például alig van, alig csordogál, gázlókon keresztül lehet rajta menni, de jöhet idő, és fog is jönni idő, ha ilyen törvényjavaslat keriíl a ház elé, hogy ez a nemzet megtalálja magát, mert ez a nemzet homlokán viseli a szabadság csókját, mert ennek a nemzetnek csak egy rendeltetése van, és csak egy czélja van, a melyért a világon lehet, hogy a szabadságot megoltalmazza. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ez a nemzet meg fogja magát találni, ennél a nemzetnél ilyen törvényjavaslatot, t. honvédelmi miniszter űr, nyugodtan keresztülvinni nem lehet; és mert nemcsak a közös hadügyminiszter úrnak, hanem magának a Felségnek nyilatkozataiból is azt látjuk, hogy nincsenek tisztában a hadsereg kérdése tekintetében, mert ez többé nem az a hadsereg, a mely a múltban volt, ez a hadsereg magyar pénzen és magyar véren fentartott hadsereg, megszűnt »az én házam hadserege* lenni, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert ez a nemzet hadserege ; (Tetszés a szélső baloldalon.) jó lesz, t. honvédelmi miniszter úr, a Felségnek mindezeket és a hadügyminiszter úrnak is tudomására hozni. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Élénk tetszés és éljenzés a szélső baloldalon.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Személyes kérdésben kér szót Gajári Ödön képviselő úr." ee Gajári Ödön: T. ház! Imént előttem szólott t. barátom beszéde közben közbeszólás és utalás történt arra, mint hogyha én bizonyos titkok birtokában volnék, a mit annak ötletéből, hogy a pénzügyi bizottságban a honvédelmi miniszteri tárcza tárgyalása alkalmával kérdéseket 6*