Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-524

220 524. országos ölés 1900. február 8-án, csütörtökön. országnak a bajai onnan erednének, vagy azzal szaporodtak volna, hogy ez a párt, melyhez tartozni szerencsém van, közjogi aggodalmait, küzdelmeit eléje teszi a mindennapi kenyérért folytatott küzdelemnek is. Azonban mégis rámutatok, hogy erre nekünk okvetlenül szükségünk vau, mert ha Magyarország helyzetét tisztán és magyar szempontból akarjuk megbirálni, midőn akár az ujonez létszámot emeljük, akár pedig költségvetést, vagy quótaemelést tárgyalunk, — mert mindig csak emelünk: költségvetést, quótát, ujonczot egyaránt, — nekünk a helyes bírálat szempontjából nem lehet mellőzni annak bírálatát, hogy milyen mértékben degenerálódik az a viszony, a melyet, ha nem volna törvénybe iktatva, tiltott viszonynak neveznének, s a melyet az 1867-iki törvényhozás annak idején köztünk és Ausztria közt létesített. Minduntalan hivatkozás történik arra, hogy a kiegyezés müve be van fejezve, és mikor nagyobb áldozathozatal végett a nemzet zsebére teszik kezöket hozzáteszik, hogy azok a politikai ellenértékek, melyeket e nagy millió-dobálózásért kapunk, lenyomják a latba azon milliókat, mert a politikai ellenértékek nagyobbak. Talán nem veszti el aktualitását soha, ha az ember elsárgult papírok között lapoz. Nem is olyan nagyon elsárgult papir az egyik és mentsük meg az elenyészéstől a másikat is, melyet a t. ház szives emlékébe akarok idézni. Két kifogástalan, talán önök által is szabadelvűnek és 67-es alapon állónak, tehát teljesen idézetképes államférfiúnak nyilatkozatát akarom idézni. Az egyik gróf Andrássy Gyula, a másik Bittó István. Andrássy így szól (olvassa.) »Csak így lesz a gazdasági kapocs a politikai harmóniának egyik tényezőjévé, ha az érdekek azonosságából ered. Csak úgy lesz hatalmi állásunk támaszává, ha a külföldön az érdekek azonosságának hitét kelti fel. A közös vámterület, a közös vámhivatal létének önmagában összekötő, össze formásító hatása nincs, satöbbi. A mint e kapcsolat kárral jár, nem hozza egymáshoz közelebb a nemzeteket, hanem ellenkezőleg elidegeníti őket egymástól. Az a tudat, hogy gazdasági hátrányt kell elszenvedni a politikai szövetség kedvéért, ezt az utóbbit gyöngíti; mert az elégedetlenség és a panasz hangja csakhamar fölvilágosította a külföldet is, hogy az egység látszata alatt az elkeseredés és a széthúzás érzete lappang*. Gazdasági érdekeink rovására politikai okokból föntartani a gazdasági egységet annyi volna, mint veszélyeztetni a dualizmust*. Bittó István pedig mintha élne és most beszélne, ezeket mondja (olvassa): »a Lajthán túlról épen olyan általánosan és szenvedélyesen, mint előbb, egyre hangzanak felénk a panaszok és szemrehányások, és folyvást oly szinben ttintettetik fel viszonyunk a világ előtt, mintha mi a jogi paritás mellett aránylag igen csekély terhet viselnénk és igazság szerint még mi tartoznánk nékik valamivel. Ma már, hogy ezen egység, mely az ellentétes érdekek kiegyeztetése és a jó egyetértés helyreállítása helyett annak ép ellenkezőjét eszközli, benső meggyőződésből és megnyugvással sem itt, sem túl senki által nem támogattatik és legfeljebb csak a kérdésekkel összefüggésben nem álló mellék-tekintetek nyomása alatt s azon kilátással vihető keresztül, hogy jövőre még élesebb alakban fog előállani a konfliktus; ho<ry — mondom, — egy ily egyezmény egyáltalában nem alkalmas megszilárdítani közöttünk az összetartás érzetét, és így politikailag inkább káros, mint hasznos, azt bővebben bizonyítani felesleges.« Azért hoztam fel e két idézetet, hogy méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy bár elvileg elleneztük és ellenezni fogjuk mindig azt a kapcsolatot, melyet a 67-es törvények teremtettek, és daczára azon ellenszenvnek, melylyel e kapcsolat iránt viseltetünk, mely hazánk önállóságának sírja: mégis respektáínók azon áldozatokat, melyeket ez állapotért hoznak, ha nem látnók azt, a mit Bittó már előre megjósolt, illetőleg már akkor applikált a kiegyezésre, és a mi azóta folyton állandó igazságnak bizonyult, hogy tudniillik nincs belső értéke, mert a politikai egyenérték sincs visszaszolgáltatva azon áldozatokért, melyeket e kiegyezésért az országhoz. S most méltóztassék megengedni, hogy e talán hosszúra is nyúlt bevezetés után rátérjek magára a költségvetésre és ezzel kapcsolatosan — minthogy nem akarom a költségvetés tételeit külön-kölön bírálni, a mi nem is tartozik az általános vita keretébe, —- foglalkozzam főkép az előadó úr által e költségvetés védelmére elmondott és az eddigi méretekhez képest igazán elismerésre méltó nyíltsággal és őszinteséggel megnyilatkozó; azon észrevételekkel foglalkozzam, melyekkel ő a költségvetést támogatni igyekszik. Foglalkoznom kell nagyon természetesen ezzel összefüggésben, vagy ezután, a mint az adatok egymással kapcsolatban vannak, a t. pénzügyminiszter úrnak expozéjával Mielőtt azonban ezt tenném, általános bírálatként azt akarom megjegyezni, hogy a mi költségvetésünk úgy, a mint be volt terjesztve, úgy a mint kipótoltatott, úgy a mint kiegészíttetett, kiadásai és bevételei szerint, önkéntelenül is azt a bírálatot vonja maga után, melyet annak idején egy franczia nemzetgazda egy költségvetésre mondott: van benne komplikáczió, konfúzió és illúzió. A komplikácziókat és konfúziókat a beszédem fonalán elmondandók, azt hiszem, meg fogják jelölni; de annyit már most