Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-524
524. országos ülés HWO. február 8-án, csütörtökön. 22 J mondok, hogy az én meggyőződésem szerint legtöbb benne az illúzió. Illúzió az, ha azt mondjuk, hogy »teljesen rendezett államháztartás*; illúzió az, ha azt mondjuk, hogy ezeket és azokat a bevételeket és kiadásokat fokozni lehet, vagy nem lehet. Ezekről egyenkint, fogok nyilatkozni. Ha nem lesz bírálatom eléggé biztos, vagy a birálat szempontjából talán valamely tévedésbe esném, legfeljebb úgy fogok járni, mint 1892-ben a jelenlegi kereskedelmi miniszter úr, mint a pénzügyi bizottság akkori előadója járt, ki maiakkor óvatosságra intette a nemzetet, mert — úgymond, — a terhek már olyan nagyok, hogy azok fokozása veszedelmes lenne, pedig akkor a főösszeg 390 millió körül járt, akkor kezdet duzzadni — akkor ez volt a műszó, — azóta duzzadt egy millárd koronára, most már meghaladja. A költségvetés duzzadt, a csendes rezervákj gyűltek, az adózó nép véres verejtéket izzadt, az exiztencziák halomra dőlnek, a kivándorlók száma növekedik. Ily értelemben igaz Neményi Ambrus t. képviselőtársam beszédének az a passzusa, hogy az előirányzat nálunk nemcsak azt mutatja, hogy az államot miképen kormányozzák, hanem azt is, hogy milyenek a társadalom viszonyai és kilátásai. Igen: azt mutatja ez a költségvetés, hogy miképen kormányozzák az államot más helyről, tudniillik Bécsből; (Úgy van! a szélső baloldalon.) azt mutatja, hogy milyené : a társadalom viszonyai, milyenek a társad ilotn kilátásai egy oly költségvetéssel szemben, a J melyben alig hétmillió korona az, a mi az összes terhek keretében a fejlődő szükséglet kiadásaira forddtatik. Milyenek lehetnek az ország és a társadalom kilátásai és viszonyai, mikor maga a t. előadó úr arról a helyről, hol bizonyos korlátok közt beszél, mert a többség bizalmából nyilatkozik, maga is kénytelen bevallani, hogy nagyon kis régió az, a melyben a képviselőháznak alkotások, kezdeményezések és igéuyek kielégítése terén mozognia szabad, mert a többit elvitte a moloch, vagy a mint ő mondja, fis összegekben is le van kötve, Ily viszonyok és kilátások mellett nemcsak nem lehetjYózsásnak nevezni ezen ország állapotát, hanem elszomorítónak, sőt a társadalom viszonyait és kilátásait igazán megdöbbentőknek kell jelezni. (Úgy van! a szélső haloldalon.) De megvigasztal bennünket a t. előadó úr, mondván, hogy nem vesszük az egész milliárdot az adózó nép zsebéből. Nem bizony! 206 milliót az államvasutak üzeme nyújt és összesen 450 millión felül állanak azok az Összegek, a melyeket üzemek, gyárak, bányák, birtokok, jövedékek és egyedárúság nyújtanak. Hozzáteszi, hogyha az állam nem foglalkoznék ezekkel, akkor ezeket magánosok ííznék és ezek a jövedelmek magánosok zsebébe folynának. Ez bizony igaz, de az is igaz, hogy ha magánosok élveznék és magánosok ezrei és közvetve milliói közt elosztva állana elő ez a jövedelem, akkor a társadalompolitikai és társadalom-gazdasági helyzet talán mégis nagyobb előnyt szerezne, mint azáltal, ha úgynevezett csendes rezervák alakjában, pénztári készletek és más czímeken az állam vasszekrényeiben vannak elhelyezve, a honnan csak akkor kerülnek gyorsan és minden előleges gondolkodás és birálat nélkül, elő, ha a reánk nézve külhatalmat képező bécsi körök igényeinek kielégítésérő! van szó. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha az ország belső szükségleteit kell kielégíteni, akkor szegények vagyunk, akkor az államháztartás egyensúlyának megingatásától óvnak bennünket; ha bármi csekély szocziálpolitikai kiadásról van szó, akkor azt mondják, hogy igenis szükség van reá, belátja maga a kormány is, foglalkozik is vele, de az államháztartás egyensúlyának fentartása a suprema les, a melynek alá kell rendelni a kis exiaztentencziák és az állampolgárok millióinak igényeit. Ha azonban az a nagyhatalmasság mozdul meg, akkor a pénzes rezervák is megmozdulnak, gördülékeny aranynyá változnak át és folynak egyenesen Bécsbe. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Az igen tisztelt előadó úr összehasonlítás tárgyául választotta azt a kérdést, hogy mit fordítottunk 1898-ig belső konszolidáeziónkra és mit a közös ügyekre. És itt a t. előadó úrnak egy bókkal tartozom: nagyon ügyesen választott ki magának 1889-től 1898-ig egy évtizedet, mert nem tartotta helyesnek, hogy ezen szempontból visszavezessük a bírálatot egészen 1867-ig. Pedig hiába, minden ügyességgel szemben is tény az, hogyha azt akaijuk megbírálni, és ezt az országot arról akarjuk felvilágosítani^ hogy mit fordíthattunk 1867-iki kiegyezés ellenére és a kiegyezés meglétében Magyarország könszolidácziójára, mert esak azt fordíthattuk erre, a mit közös ügyekre fordítanunk nem kellett, vagy a mit a közös ügyek tőlünk más alakban, tudniillik kihasználás alakjában el nem vont, akkor az egész mérleget együtt kell felállítani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. előadó úr azt mondja: a belügy, a vallás, a földmívelés és az igazságügy, mert ezek a belső konszolidácziónak tényezői, átlag ama évtized alatt 758°/o os emelkedést mutatnak ; a közös ügyektől azonban a t. előadó úr fél, nem mer számolni, pedig tud. Azt mondja: nem tudjuk biztosan, mert a vámjövedelmeket levonják. Hát ha egy olyan tiszta látású férfiú, mint az előadó úr, egy önmaga által felvetett dilemma elől így kénytelen kitérni, mit mondjunk erre? Nem merik bevallani. Vallják be őszintén, hisz önök között is ülnek hivei az önálló vámterületnek szép számmal, hogy a közös vám-