Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-522

522. országot Iliét 1900. február 8»án, kedden. 187 engedni és nem is követném t. képviselőtársamat abban, hogy közigazgatási szakemberek kezébe tegyem le az ítélkezés jogát, bárcsak egy körben is, tudniillik a jövedéki kihágások körében. Felszólalásomban teljes mértékben ellentétes álláspontra helyezkedem t. képviselőtársamnak azon felfogásával, hogy tegyük félre a közjogi kérdéseket, ezeket Nagyjuk már kivííl a viták folyamán, mert ellenkezőleg azt látom, hogy mindazon hajók, a melyeket a t. képviselőtársam is felsorolt, csak azért nélkülözik a teljes igazság hiányát, mert ő a bajokat elmondta, de a szülőokokra és az orvosszerekre nem mutatott rá a maguk teljességében. (Igás! Úgy van! a seélsö baloldalon.) És ne tessék ezt abból a szempontból elbírálni, hogy a mi részünkről unalmaskodás az, ha az ország közjogi helyzetével állunk elő nagyfontosságú kérdésekben. Hiszen, ha egy vár ostrom alatt van, ott van például Ladysmith esete, ott talán kicsiny kérdésekkel töltsék a vár védői az időt, talán azzal, hogy sport-egyesületet alapítsanak, és ne a vár felszabadítása, ne a saját biztonságuk elérésére legyen a legfőbb gond, mely köröl törekvéseiket csoportosítsák? Mikor Magyarország százados elnyomatásban van, kiragadjuk magunkat abból a gondolatkörből, hogy bajaink forrását elnyomatásunkban, gazdasági helyzetünk inferioritásábau találjuk és ezektől mint mellékkérdésektől tekintsünk el és fordítsuk figyelmünket magukban véve bár helyes, de mégis kisebb rendíí, apró helyi ügyekre, s az ország színe előtt ilyen súlytalan és alárendelt kérdésekkel töltsük a nagy problémák megvitatására száut időt ? (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ezt el nem fogadom, különösen a jelen esetben nem, mert az ország épen most jut azon nagy elhatározás elé, hogy döntenie kell, vájjon a kivezető útnak melyik irányát válaszsza, mert ebben az időben szivszorúlva kellene lesni Magyarország egész közvéleményének azon alakulásokat, melyek a velünk szövetséges államban előállnak, hogy vájjon meg tudjuk-e ezen bonyodalmakkal szemben országunk szuverenitását és jogait védelmezni. Ne kicsinyeljék, t. ház, a túlsó országokban előálló viszonyokat; ott nagy nemzeti törekvések jelentkeznek az érvényesülés terén, s el lehet mondani, hogy nincs meghátrálás, mert egy történelmi nemzet a maga jogát követeik nyelvét és nemzetiségét kívánja érvényesíteni. Az attól eltérni és meghátrálni nem fog, míg keresztül nem viszi, vagy teljesen el nem nyomatik. Épen a tegnap megtartott békekonferenczia igazolja, hogy vagy a foederalizmus felé fog vezetni Ausztriában a kibontakozás, vagy az abszolutizmus felé, de az ott feltámadt nemzetiségi igényeket apró Ígéretekkel kielégíteni, s a sebeket apró flastromokkal meggyógyítani már nem lehet. És ha ezen nagy probléma előtt állunk, midőn törvénykönyvünk felállítja azt, hogy Magyarország a 67 es kiegyezést csak addig állja, míg Ausztriával dualizmus van, s míg egy egységes osztrák monarchiával léphetünk alkotmányos úton egyezkedésre, és mihelyt ott a dualizmus megszűnik és nem mint egységes osztrák állammal és annak képviseletével szövetkezhetünk, hanem szétdarabolt állammal vagy a nem alkotmányos képviselettel, hanem abszolút hatalommal, akkor a 67-iki kiegyezésnek összes alkotása a törvény erejénél és a király szentesítésénél fogva érvényét fogja veszíteni; vájjon ezen helyzettel szemben, midőn csak néhány hónap választ el a döntő fordulattól, ne vessük-e fel a kérdést, hogy vájjon ezen állapotok, melyekbe harmincz év óta belesodortattunk, olyanok-e, melyek az ország igényeivel, gazdasági erdekeivel, alkotmányos kívánalmaival megegyeznek, s hogy midőn önök ennek fenntartására törekednek, azon az úto i mennek-e, mely az ország boldogulására vezet, vagy másrészről a hatalom érvényesülésének az útját jelenti-e ez? Én nem látom a lefolyt 30 évnek üdvös hatását sem a mi alkotmányos életünkre, sem a mi anyagi viszonyaink előbbrevitelébem Üdvös viszonyok kínálkoznak a parlamenti élet terén; azt hittük, hogy tisztultabb felfogás fog bekövetkezni. De vájjon elfeledteti-e ez velünk azon tényt, hogy ezen parlamentáris életünk 30 év alatt teljesen értéktelenné vált, hogy nem itt a parlament porondján történik a politikai élet kialakulása, hanem a politikai élet titkos szpherájában, az összejátszásban, a besúgásban, a felső hatalom kezelésében dől el Magyarország politikai sorsa? Hiszen alkotmányos életünk kezdőpontján, midőn az a szűzi bizalom megvolt az ország közvéleményénél, akkor nagy erőmérkőzések folytak itt és künn az országban, s ez a küzdelem egyszerre néhány év alatt feladatott teljesen, talán annál a meggyőződésnél fogva, hogy a politikai tényezők belátták, hogy az egyes ember a szervezett hatalommal szemben magát érvényesíteni nem birja, vagy pedig megszűnt a>.on oknál fogva, mert az érvényesülésnek könnyebb, kevésbbé fáradságos útját kívánta választani. Akkor, 1867 után alig néhány évvel lett a parlamentáris küzdelem feladva, és a mi azóta történt, az a parlamenti helyzetnek az az alakulása, hogy a nemzet az autokrata akarat érvényesülésének tényezőjévé vált. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt lehet mondani: tessék érvényesíteni magát, tessék előállani eszmékkel, gondolatokkal és felhívni a nemzetet bíráúl, hogy azokhoz csatlakozzék. Igen, lehetnek irányzatok, melyekhez a nemzet lelkében, hitében, meggyőződésében csatlakozik; de vájjon meg van-e a lehetőség, hogy ez a meggyőződés 8**