Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-520

148 520. országos fliés 1900. febru&r 3-án, szombaton. ment, ha egy paraszt a kereskedővel szemben igazságot nyerhetett. Megvesztegettek ők mindenkit. A ki pedig hozzáférhetlennek bizonyult, azt fenyegetések, sőt egyenesen támadás által, mely a gyilkolástól sem retten vissza, sakban tartják. Az alsóvereczkei járásbiró pár héttel ezelőtt említette nekem, hogy ő, mihelyt az est közeledik, saját községe külső részében, a hol a házak már gyérebbek, vagy pláne a község határán kivtíl másképp, mint töltött puskával, nem járhat. A főszolgabírót már két ízben halállal fenyegették, s egy ízben csak úgy kerülhette ki a rozgyiJai szorosban rá leselkedő orgyilkosokat, vagyis más szóval, az előtt, a ki ezen szoros helyi viszonyait ismeri: a biztos halált, hogy az illető kereskedők ellenségei a merénylőket elárulták. Ennek következtében a főszolgabirót azon éjen át erővel visszatartották a danilói csárdában. Ilynemű erőszakos eljárás miatt, melyért a lelketlen uzsorások majdnem mindég büntetlen maradnak, retteg a nép azoktól. Rablás és kifosztott áldozatok felakasztása nem ritka dolog. A túlnyomúlag legtöbb esetben bebizonyult, hogy a tettes ezen bevándoroltak osztályához tartozott. Százakra megy a kereskedők osztályából gyújtogatás, verekedés s emberölés miatt perbefogottak száma. A kassai csendőri kerület főparancsnoka, kinek kerületéhez Bereg, Ungmegyék stb. is tartoznak, midőn őt múlt héten Kassán fölkerestem, előttem odanyilatkozott, hogy egész kerületében a közbiztonság majdnem kizárólag csak a bevándoroltak vad természete folytán kedvezőtlen.« Tóth János: Ki beszéli ezt? Buzáth Ferencz: Ezt írja a miniszteri biztos, a ruthén mozgalomnak kormányi megbízottja, a földmívelési miniszterhez í 898-ban intézett hivatalos jelentésében (Folytatólag olvassa) : »Ezen erőszakos, törvényt nem ismerő, rendet bontó eljárása által elérte ezen beözönlött kalmár nép, hogy ők ma korlátlan urai a helyzetnek. A mely földbirtokos háromszor vett a kereskedőtől »felébe« marhát, az a legtöbb esetben már el van veszve, illetőleg annak birtoka akkor már a kereskedő nevére lett átírva. Sok esetben azonban tényleg nem is íratja át saját nevére, s így bár a kereskedő a birtok tulajdonosa, de a paraszt még éveken, sőt évtizedeken át kénytelen az adót fizetni. Egyes esetekben zálogjogi megterhelés alapján is beleülnek a birtokba. Mihelyt az uzsorás a fent leirt eljárás által több telek és ház tulajdonába jutott, mint a mennyire neki saját czéljaira szüksége van, rendesen úgy szokott magán segíteni, nehogy a különböző' néha tőle távolabb fekvő' telkek kezelése neki gondot okozzon, hogy a házat tííz ellen biztosítja. Rövid időre rá felgyújtja a házat, a nyert összeget zsebre teszi, a telket pedig a szomszédnak adja bérbe. Némelyik kereskedő annyira ismeretes volt ezen fentjelzett eljárása által, hogy miután ily módon már végig kipróbálta az összes hazai tűzbiztosító intézeteket, azok tőle végre már biztosítást fel nem vettek. Az illetők tehát ezentúl kénytelenek voltak a tűzkár elleni biztosítás végett külföldi társulatokhoz folyamodni. Az idézett rendszer feltalálóinak azonban sikerűit fortélyaik által nagyobb, néha egynéhány százezer forintnyi vagyont szerezni, és ma már városi kényelemben élvezik fáradságuknak kiérdemelt gyümölcseit.« És ezt már én teszem hozzá, hogy az illetők nem lehetetlen, vagyoni helyzetük után ítélve, hogy szerzett érdemeik elismeréséül nemességet és talán királyi kitüntetést is nyertek, és a közéletnek köztiszteletben álló alakjai lettek. »Ily viszonyok közt nincs mentség. E vidék lakosságának okvetlenül tönkre kell mennie, e földnek menthetetlenül végleg ki keli merülnie, e marhaállománynak, mely évről-évre számban csökken, okvetlenül ki kell pusztulnia. A nép, melynek sem földje, sem marhája nincs, mely egész exisztencziájával kötve van a lelketlen uzsorások érdekeihez, mely azok kényekedvétől függ, általuk pálinkával, reábeszéiéssel évről-évre mindinkább demorizáltatik; melyen ma már saját lelkészei, elöljárói sem segíthethetnek, melyet az alsóbb közigazgatási tisztviselők is, a helyett, hogy támogatnák, csakis kihasználni és rontani segítenek, melynek egyáltalán senki a világon segítséget nem nyújt, ezen nép okvetlenül mindig mélyebbre és mélyebbre fog sülyedni s úgy anyagilag, mint erkölcsileg múlhatatlanul tönkre kel) mennie.« T. képviselőház! Háromszor kiált felajelentésben a miniszteri biztos, azt mondván, hogy itten nincsen segítség. Ebből most már levonom a konzequencziát : csalás, lopás, fenyegetés, zsarolás, vagyonból való kifosztás, rablás, gyújtogatás, akasztás, gyilkosság e vidéken napirenden vannak. És ezekben a gyönyörűséges állapotokban találjuk meg mi az önök kormányzati politikájának fényes sikereit. Hát, t. képviselőház, jogállam ez a mienk? Nem, itt még a jogállamnak a külső képe sincs meg, ez valóságos anarchia, (ügy van! a baloldalon.) Hát, t. képviselőház, ezeket is méltóknak találták önök felemelni és reczipiálni, egyenjogúsítani, a kiket itt felsoroltam. Nahát, t. képviselőház, kimondom nyíltan és világosan, hogy önöknek erre a szabadelvüségnek oly magas fokára volt