Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-520

5iö. országos ülés 1900. február 3-ím, szombaton. 141 adva Bécsből, hogy ők bátran merjenek a magyar nemzet ellen küzdeni? (Igás! Úgy vanlassélsö baloldalon.) Én azt hiszem, igen tisztelt uraim, ha mi a magyar érdekeket védeni akarjak, ha bennünk erő és kitartás van, nincs hatalom a világon, mely nekünk megtiltsa, hogy szeressük hazánkat és fajunkat. És ha annyira szoktunk dicsekedni a politikai függetlenséggel, midőn önök a nép erejéből a milliókat kiveszik, hogy a hadseregnek áldozzák, — mikor tehát erőnk is van, —• akkor ezen erőt igénybe kell venni, hogy a hazát megmentsük. Mert lelkem mélyéből mondom, nagyon féltem szegény fajunkat, mert nagyon rossz viszonyok közt van.'Féltem nemcsak az ellenségtől, hanem önönmagunk gyávaságától, mert mi csak hízelegni tudunk, nekünk csak egy hatalom kell, a mely előtt görbén meghajoljunk, de mikor önmagunkról van szó, bátorságunk ellankad. Ez nem pártkérdés, itt én oda fordulok a ház minden tagjához, a kik úgy szeretik ezt az édes magyar hazát, mint én, a kik az első szót is magyarul tanulták meg, a kiknek édes anyjuk első szava magyarul csendült meg fülükben, a kik gyermekkorukban még sirui tudtak az ősök dicsőségén, a kik fiatalságukat abban az ábrándban töltötték, hogy hazájuk nagy és erős lehet; kérem önöket, esdve könyörgöm, legyenek magyarok, mert nagy szükség van rá. De mert a kormány politikája nem ezen a téren halad, éa a költségvetést nem fogadom el. (ÉUnk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Elnöki Perczel Dezső képviselő úr személyes kérdésben kér szót. Perczel Dezső: T. ház! Személyes kérdésben kívánom csak nagyon rövid időre igénybe venni türelmüket, (Halljuk! Halljuk!) miután előttem szólott, és általam nagy érdeklődéssel hallgatott t. képviselőtársam, Komjáthy Béla, nevem egyenes megnevezésével emlékezett meg arról a panaszról, a mely a külföldi sajtót, — különösen a németet — széltében bejárta és a melynek külön lenyomatott példányai Magyarországon is nagyon széles körben forogtak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon könnyen tisztázhatom a kérdést, kijelentvén, hogy ennek a dolognak semmi komoly alapja nincs. Az egész egy szerencsétlen és szánandó nőnek a panaszára és feljajdulására vezethető vissza, a ki csakugyan kétszer volt nálam azon idő alatt, míg én a belügyminiszteri állást betöltöttem, és előadta az ő panaszait, üldöztetését a szászok részéről. Én panaszait megvizsgáltattam, de már megjelenése alkalmával előttem a?, ő magaviselete és azon memorandum, melyet sajátkezüleg beadott, nagyon gyanúsnak tetszett. A vizsgálat során és másodszori megjelenése után pedig teljesen tisztán állott előttem a tényállás, hogy tudniillik szász nemzetiségi, valamint magyar orvosoknak bizonyítványa szerint is, a szegény nőnek értelmi, érzelmi és kedélyvilága elborult, hogy ő üldözési mániában szenved, és úgy tudom, hogy ezt minden fórumon át, később az igazságügyi orvosi tanács is konstatálta. Méltóztassék tehát ezt ily értékre redukálni; ennek abszolúte semmi komoly alapja nincsen. Ez tartott engem vissza attól, hogy daczára azon füzeteknek, melyek szerte küldettek és terjesztettek, e szánandó nővel polémiába bocsátkozzam. De minthogy a ház naplójában is meg lesz már örökítve e tény, szükségesnek tartottam, hogy én is itt a ház színe előtt derítsem fel a dolgot. (Élénk helyeslés.) Komjáthy Béla: Kötelességem kijelenteni, hogy én azt az ügyet egyáltalán nem váciként hoztam fel; örömmel veszem tudomásai, a mit a ház elnöke elmondani kegyes volt. Igaz, hogy ezzel egy nagy ideából méltóztatott engem kilökni, mert úgy látszik, csak azon szászoktól várhatunk már elismerést, a kik előbb megörültek. (Derültség a szélső baloldalon.) Tóth János jegyző ! Buzáth Ferencz! Buzáth Ferencz: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Az állami költségvetés kettős szempontból érdemel figyelmet, pénzügyi és politikai szempontból. Sőt e kettő egymással szorosan összefügg, mert a nemzet áldozatkészségétől várható állami bevételek üdvös felhasználásában találjuk meg a kormányzati bölcseség sarkkövét, viszont a nemzet is csak abban találhat megnyugvást, hí véres verejtékével beszolgáltatott, jobban mondva behajtott adófilléreiből valóban a nemzet szükségletei elégíttetnek ki. Hogy mennyiben felelt meg a hatalmon lévő kormány e követelményeknek, kell elbírálni, midőn a költségvetést tárgyaljuk. T. ház! Egy 30 éves rendszer áll előttünk, mely kevés örömet szerzett nemzetünknek. A szenvedések korszakának nevezhetjük, melynek Összes bűneiért a nemzet soha fölmentést nem adott, mert az uralkodó zsarnoki önkény mindig visszafojtotta uyilvánulását. E rendszer juttatta az országot az anyagi tönk szélére, ez idézte fel a társadalmi és erkölcsi dekadencziát, és a hatalom és tekintély elvének szigorú alkalmazásában kereste politikájának támaszait. A reformalkotások terén mindig a divatnak hódolt, nem kérdezve, hogy azzal megfelel-e az állam igazi érdekeinek ? Azért ez alkotások sokszor egyenesen károsak voltak, óriási anyagi áldozatokba kerültek, de a nemzet igazi szükségleteit nemcsak ki nem elégítették, hanem mindjobban elhanyagolták, úgy, hogy most már félő, hogy kimerült anyagi helyzetünkben képesek leszünk-e azoknak eleget tenni. Ugyanazért ha végig tekintek közálla-