Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-520
^42 520, országos ülés 1900. potainkon, vigasztalót igen keveset, de aggodalomra való okot annál többet találok. S a jövő is e szomorú képet tárja föl, a nélkül, hogy a kormányzati szellem rendszerében megváltozott volna, mert hu itt-ott ki is csillámuk a jó akarat látszata, és mutatkozik a nemzeti együttérzés keresése, kérdés, hogy közállapotaink általános romlása közepette képes lesz-e a nemzet testében annyira gyökeret verni, hogy a nemzetre nézve áldásthozóvá váljék. Minden pénzügyi és politikai előrelátás nélkül hoznak törvényeket, és midőn ezek megvannak, és minden irányban éreztetik káros hatásukat, akkor sem ezek megváltoztatására törekednek, hanem mindinkább nagyobb és nagyobb pénzáldozatokba viszik be az országot, hogy saját hibájukat mentsék és takarják. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Az állami anyakönyvek ma már 2,369.042 koronába kerűloek az államnak. A közigazgatási dotáezió részbeni emelése is e kérdéssel van kapcsolatban, és ha a községek hozzájárulási arányát tekintjük, ez intézmény az államnak közel négymillió koronába kerül, vagyis kétszeresen felülhaladja azon összeget, melyet annak idején e czélra prelimináltak. Itt van a bűnvádi perrendtartásról szóló törvény, melynek életbeléptetésére 789.250 korona van előirányozva. Ez az összeg korántsem fejezi ki a végleges összeget, mert a költségvetés, ha a személyi járandóságok czímén 383.080 koronával, a csendőri járandóságoknál 164.000-rel, az állami rendőrség tételénél lí4.000-rel emelkedik ezen intézménynyel kapcsolatban, és így ma már mondhatjuk, hogy ezen törvény végrehajtása az első évben 1,460.230 koronába kerül. Azonban el lehetünk készülve, hogy rövid idő alatt ezek a költségek a mostaniak kétszeresét is felül fogják múlni, s majd annak idején a t. pénzügyminiszter úr ezt azzal fogja megindokolni, a mivel megindokolja az 1893. évi IV. törvényczikk végrehajtásaképen a költségvetésbe felvett 408 000 korona többletet, azt mondván : erre azért van szükség, mert ezen törvényjavaslat a gyakorlatbau most érezteti hatását legjobban. (Derültség balfelöl.) Szóval el lehetünk készülve, hogy a bűnvádi perrendtartás milliókba fog kerülni. Annak idején én voltam az a szerencsés, ki pártom részéről kifejezte azon aggodalmainkat, hogy életviszonyainknak meg fog-e felelni azon intézmény, és a társadalom, mely az önök politikája következtében minden szép, jó és nemes érzéstől külön vált, képes lesz-e az igazságszolgáltatás e nagy feladatát betölteni? Most az életbeléptetés pillanatában ismét kifejezem ezen aggodalmainkat, vájjon a hozandó óriási áldozattal szemben meglesz-e a kivánt eredmény, melyet most már joggal megvárhatunk. T. ház! A csendőrségi intézmény 10,638.388 február 3-án, szombaton. koronába kerül. Ez az óriási nagy kiadási tétel bizonyítja legjobban szomorú közállapotainkat és azt a kormányzati szellemet, mely a hat dómban megnyilatkozik, melyet szuronyok segélyével'kénytelenek fedezni. Építünk 15—20 millió forintba kerülő új országházat, mintha bizony a parlament tekintélyét a fényes palota és nem a politikai erkölcsük tisztasága biztosítaná. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Építünk iskolákat, nem valláserkölcsös nevelésre, hanem a modern világ nézletek és felfogások ismertetésére. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Építünk és s ubvencziónáiuuk színházakat, nem a nemes erkölcsök fejlesztésére, hanem az erkölcstelen, könnyelmű, ledér élet megismertetésére és kultiválására. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Szóval, a modern intézményekre milliókat áldozunk s ugyanakkor a nép százezrei és milliói szegénységben, nyomorban, Ínségben szenved, éhhalállal pusztul el; és mit tesznek önök ezeknek megmentésére? Elhatározzák, hogy építenek új nemzeti színházat, már a telket keresik hozzá és a végrehajtásnak kivitelére csak addig várnak, míg az országház építésénél lekötött milliók felszabadulnak. Építenek szépművészeti múzeumot 2,400.000 korona előirányzattal és 1,600 000 korona kiadási többlettel. Nohát, t. ház, én az ilyen politikának elítélésére elég erős szavakat találni nem tudok, (Ügy van! balfelöl.) hanem a józan észszel és felfogással ellentétben állónak, a nemzetre nézve egyenese.\ kárhoztatónak és veszélyesnek Ítélem ezt, a mely ellen küzdeni minden alkotmányosan megengedett eszközzel e pártnak kötelessége. (Úgy van! balfelöl.) A költségvetésnek van egy tétele, és ez a tétel túlkiadásra vonatkozik, a mely a pénzügyminiszter úr előirányzata szerint 1898-ban 18,608.000 forint többletet mutat, ebből 9,476.000 forint a közösügyi kiadások hadügyi póthitelével van megindokolva, de ennek levonása után is marad még 9 millió 47.6000 forint. Erre azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy ez a túlkiadás nagynak nem nevezhető. Én ellenkező nézetben vagyok, és azt tartom, hogy ez igenis elég tekintélyes összeg arra nézve, hogy a költségvetés realitását illuzóriussá tegye, és arra is elég tekintélyes, hogy annak hovafordítására nézve a törvényhozástól előzetesen kéressék beleegyezés, ne pedig akkor, a mikor az már el költetett, a mikor a helyzeten változtatni már úgy sem lehet. Ezért én szükségesnek látom felkérni a pénzügyi kormányzatot arra, hogy jövőre a költségvetést úgy állítsa egybe, hogy az ilyen kellemetlen pénzügyi meglepetéseknek kitéve ne legyen. (Helyedés balfelöl.) T. pénzügyminiszter úr expozéjában több reformkérdéssel foglalkozik. Ezeknek egy része, mint az adókezelésnek egyszerűsítése és az adóbehajtás körüli eljárárás szabályozása, elismerem,