Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-520
138 52 °- országos ölés !!)00. febrnár 3-án, siombaton. Igen tisztelt miniszterelnök úr! A múlt esztendő szeptember 11-én volt a cseli-tót közgyűlés Prágában. A mi tótjaink is részt vettek abban, s tessék csak figyelemmel kisérni, mi történt ott? A jegyzőkönyvből kitűnt az, hogy ottani pénzzel évenkint 26 tót fiút nevelnek Csehországban, ösztöndíjakkal látják el. A jegyzőkönyvből kivehető, hogy szeptembertől deczemberig egy pár hónap alatt e ezélra 1830 forintot költöttek. De milyen kikötéssel ? Azzal, hogy ezek a fiúk tanulmányaik befejezése után Csehországban meg nem telepedhetnek, hanem kötelesek visszamenni Magyarország tótjai közé, hogy azt az aknamunkát, a melvet az ország, a melvet e faj ellen csinálnak, ők előmozdítsák. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Egy érdekes dolgot mondok. Ott van Bukarestben a transzilvániai egyesület. Ez is több iparos tanulót segít hasonló czélból, de még itt egy érdekesebb ténynyel állunk szemben. Ezt megtudta a magyar kormány, kötelessége volt tehát eltiltani. Helyesen. Nem tudom, melyik miniszter tette, de nagyon helyesen, nagyon korrektül járt el, mikor azt mondta, hogy ezt az ösztöndíjat azoktól nem akarja megvonni, mert mi is azt akarjuk, hogy a magyar haza polgárai, bármily nemzetiségűek legyenek, előrehaladjanak, és megajánlotta nekik ugyanazt az ösztöndíjat. A román közművelődési egyesület elfogadta, de csak egy esztendeig. Tessék megnézni a román közművelődési egyesület múlt évi határozatát: a magyar államnak ezt a nagylelkű, nemes adományát visszautasította, a magyar államtól még csak segítséget sem akar elfogadni, mert fél, hogy egy parányi becsület és hazaszeretet fog lelkében maradni a neveltnek, hálából a magyar faj, a magyar haza iránt. Az efajt-i szubvencziókra a mi igen tisztelt kormányunk nem igen gondol, pedig méltóztassék elhinni, hogy ez nagy baj. Nagy baj még más nemzeteknél is, de különösen nálunk, a mikor oly maroknyiak vagyunk. (Az elnöki széket Tallián Béla alelnök foglalja el.) Egy másik tényre is fel akarom hívni a figyelmet. A múlt esztendő júniusában volt a Sehulvérein ülése. Nekem nem kerülte ki a figyelmemet, talán a miniszterelnök úrét sem. Nem méltóztatik emlékezni arra, hogy ott igazolva van, hogy 10.200 márka segítség jön be évenkint ide az ő törekvéseik előmozdítására, a mely törekvések lehetetlen, hogy ellentétben ne álljanak azon törekvésekkel, a melyeket lelkünkben születésünknél és hajlamainknál fogva táplálunk?! (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy lássuk, ez a külföldi hálózat mennyire megy, hogy milyen széles kiterjedésű, t. uraim, keressük az összekötő kapcsokat, mert ezek mindenütt feltalálják egymást. Emlékezzünk csak vissza, a mikor Gavrilla, újvidéki ügyvéd május 9-én Prágába utazott, hogy proklamálja a szláv fajok faji és politikai szolidaritását. Május 20 án a Szokol-egyesület Zágrábba ment le, hogy a horváth és cseh barátkozást tudja nyilvánvalóvá tenni. Szeptember 27-én Turóczszentmártouban, mikor a szláv hirlapirói kongresszusról hazatérő tótok a testvériség és az öröm ünnepét ülték. Augusztus elején a tót múzeumnak és Zsivóna, tót egyletnek volt közgyűlése, tudják-e mi történt ott, igen tisztelt uraim? A cseh-tót kulturális egységre ittak ott áldomásokat. Vájjon Dura Máténak felköszöntőjére nem emlékszik az igen tisztelt miniszterelnök úr, mikor azt mondta, hogy a Venczel király koronája alatt kell egyesülniük a tótoknak és cseheknek? Nyilt támadás volt ez Magyarország és Ausztria integritása elkn, de azért szólani nem lehetett, mert a magyar nemzet saját hazájában üldözött vad, mert a magyar fajhoz szeretettel ragaszkodni ma már ósdiság és megvetés tárgyává tesz. (Zajos tetszés a szélső baloldalon. Ejy hang a szélső baloldalon: Hát a királyi ügyész hol van ?) De, igen tisztelt uraim, ezzel sem fejezem be a dolgot, mert ebeknek az uraknak ^ezen államellenes beszédeit is túlliczitálják, Én az ottani urakra hivatkozom; vájjon »Blaho Pál« alatti egyesület nem-e azt mondta ki, hogy ők még radikálisabbak akarnak lenni; ők nem várnak, de tenni akarnak már ma. Egy másik kérdésre is felhívom a t. miniszterelnök úr figyelmét. Április 15-én tartották meg a szláv propaganda zágrábi ülését; tudja-e a miniszterelnök úr, hogy azon mit határoztak ? Azt mondták ki, hogy a nagy délszláv országot kell felállítani, sőt azt is kijelentették, hogy Horvát-Szlavonország, Dalmátország, Isztria, Krajna, Steierország, DélTirol, Bosznia és Herczegovinából kell ez új birodalomnak állni?. Vájjon erről a dologról sem vettek tudomást, a mely Szent István koronájának integritását s a velünk szövetségben élő állam integritását támadta meg? És ezt Magyarország jogara ala't meg lehet tűrni? De, igen tisztelt uraim, ha még csak ennyi volna ! Fájdalom — és Istenemre mondom, oly adatok alapján sorolom elő ezen tényeket, a melyeket hosszú fáradtsággal szedtem össze, — még egynéhányra emlékeztethetem a t. miniszterelnök urat. Emlékszik-e rá a t. miniszterelnök űr, hogy július 21-én mi történt, midőn a Magyarországi szász diákok megjelentek Bismarck sírjánál s ott megesküdtek, hogy az erdélyi szászok mindig hűek maradnak a nagy német birodalomhoz. (Mozgás a szélső baloldalon. Egy hang
