Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-518

518. országos ülés 1900. január 31-én, sserdáa. 95 hasonlítani, mi az országnak az ereje, és melyik I érdek az, a melyik hamarább kell, hogy kielégítést nyerjen, ha évről-évre való megszavazással egy helyes politikát csinálhat és aképen szavazhatja meg a szükségleteknek kielégítését. De ha a t. kormányok tisztán csak tetszés szerint állítják össze a költségvetéseket, és ha nem állítják elénk tisztán a helyzetet, akkor engedelmet kérek, a képviselőháznak egész budgetirozási joga csak porhintés az emberek szemébe. (Igaz ! Ügy van ! a szélső baloldalon.) Hát én elismerem, t. képviselőház, azt, hogy egész határozottan úgy megcsinálni egy költségvetési előirányzatot, hogy az az utolsó fillérig betartható legyen, teljes lehetetlenség. Eiőször a bevételek, lehet, hogy fokozatosabban fognak befolyni; megtörténhetik az is, hogy bizonyos viszonyok folytán nem fognak befolyni úgy, a mint előirányoztattak, és épúgy lehet az a kiadásoknál is. De engedelmet kérek, ez nálunk már rendszer. (Igaz ! Ügy van! a szélső haloldalon.) És én tisztelettel kérem a miniszter urat, a kinek a szavahihetőségébei! különösen az előbbi leczke után nem kételkedem, hogy ugyan méltóztassék megmondani, vájjon az ő előterjesztése egészen őszinte-e? Nem tudja azt a miniszter úr előre, hogy akkor, a mikor bizonyos bevételt előirányoz, az annál sokkal több lesz? Nem tudja az igen tisztelt miniszter úr már előre, hogy a mikor bizonyos költségeket felvesz, az vagy több, vagy kevesebb lesz? Hanem ő tisztán és kizárólag azért állítja így össze a költségvetést, mert az talán igy tetszetősebb és a pénzügyi politikát talán sokkal szebb színben tünteti fel. T. képviselőház! A költségvetésnek minden tételét, úgy a pénzügyi bizottság, mint itt is a képviselőház, kritika tárgyává teszi, és nagyon sokszor, méltóztatnak rá visszaemlékezni, vita folyik a felett, hogy az egyik, vagy másik csoportban az átruházási jogot megadjuk-e, vagy sem. Vájjon nem játék ez, t. képviselőház? Mi az átruházási jog megadása vagy megtagadása felett vitatkozunk, de százezreket, milliókat, meg nem szavazott kiadásokat nagyon könnyen veszünk, mert oly bölcs és hivatása magaslatán álló, azon okmányokat sem vizsgáló bizottsága mindig akad a képviselőháznak, mely azt hiszi, hogy egy komoly szaktanácskozmány eredményét feltüntető jegyzőkönyv csak olyan, mint egy tószt-, a melyet úgy kell végezni, hogy a kormányt pedig az Ur isten az emberiség legvégső határá'g éltesse. (Élénk tetszés a szélsőbalon.) T. képviselőház ! Mint mondtam, csak nagyon röviden kívánok e tárgyhoz hozzá szólani, és csak egypár kérdést intézek az igen tisztelt kormányhoz. (Halljuk! Halljuk/) Hát nézzük meg, hogy micsoda tételekkel állunk mi itt szemben, mint túlkiadásokkal. A közösügyi dolgokról nem beszélek, mert azzal, fájdalom, az előbb végeztünk, a 9 millióval és a 146.000-rel. De csak nézzük: túlkiadás van a nyugdíjaknál a közigazgatási bíróság körében 9000 forint. Ugyan, t. miniszter úr, az 1898-iki zárszámadások után mutatkozik-e ez? És mikor állítottuk mi fel a közigazgatási bíróságot? (Egy hang balfelöl: 1896-ban!) Hát ez egy kissé furcsán tűnik fel előttem, de hát azt az egyet elismerem, hogy erre előre nem számítottak. De nézzük a többi nyugdíjakat: az ő Felsége személye körüli minisztériumban 5035 forint, a pénzügyminisztériumban 130.000 forint, és így tovább, mindenütt ily túllépések voltak. Mert azt csak velem nem akarja elhitetni a t. miniszter úr, hogy az 1898-iki költségvetést előterjesztő kormány ezt be nem látta. Mert ha be nem látta, akkor nincsen ott helye. Vagy csak nem volt talán egy specziális kolera- vagy fekete himlő-járvány egyik-másik minisztériumban? (Derültség a szélső baloldalon.) Ezzel talán lehetne indokolni, hogy ilyen horribilis összegek állottak elő túlkiadásképen. De hát ezen túlkiadások előreláthatok voltak, csakhogy önök ezt mindig eltitkolták. De van itt még egy másik érdekes dolog is. Két szubvenczionált színházunk van, az egyiknél 64.000, a másiknál 88000 forint volt a túlkiadás. Itt is azt mondhatják, hogy nem látták előre. Pedig láthatták volna, mert oly vezeték mellett el lehettek rá készülve, hogy a bevétel kevesebb lesz. De ez sem úgy áll, mert ha igazolni akarnám, kisülne a számokból, hogy régebben, a múlt időben felmerült kiadások fedezésére volt szükség. Tehát már akkor tudta a miniszter úr, mikor a költségvetést megcsinálta, mert az intendaturáról nem lehet azt feltenni, hogy eltitkolta a miniszterek előtt, mert a zárszámadásból kitűnik, hogy ezen összeg régi számlák fizetésére fordíttatott. Vagy menjünk át mindjárt egy másik tételre. Magyarországon annyira szaporodnak a tisztviselők, hogy maholnap több lesz a tisztviselő, mint a szegény ember, a kinek a dolgaival foglalkoznak. Méltóztassék a költségvetést megtekinteni, hosszá éveken keresztül a költségvetésben a személyi túlkiadások évről-évre szaporodnak. Hiszen a mostani tételeket, majd a költségvetésnél tesszük taglalás tárgyává. De nézzük csak például a pénzügyminisztériumot, a hol 30.000 forinton felül volt a személyi túlkiadás 1898-ban. Ezt sem méltóztatott előrelátni? Kénytelen vagyok elhinni, hogy a miniszter úr nem látta előre; de engedelmet kérek, miniszternek ezt előre kell látnia. Menjünk tovább, t. ház! Hiszen személyi túlkiadások — sorba tudnám venni, — vannak minden egyes minisztériumnál; de most mellőzni akarom ezeket s csak arról szólok, hogy a t.