Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-500

500. országos Ülés 1899. deczember (1-áii, szerdán. 55 igenis van nekünk egy hatályos fegyverünk az osztrák követelésekkel, az osztrák fegyverekkel szemben: az önálló vámterület, de Önök ezt a fegyvert kiadták a nemzet kezéből, kiszolgáltatták a nemzetet az osztrák törekvések önkényének, akaratának és parancsának. (Úgy van 1 Üyy van! a ss'lsó baloldalon.) Hiszen, t. képviselőház, mikor mi egyszer a jogi állapot formulájával a kezünkben mentünk a barczba, mikor az ellenfél kezében a hitelezői ostor van, akkor mi beszélhetünk így, beszélhetünk amúgy, annak a harcznak a sorsa már előre el van döntve. Nemcsak én mondom ezt, hanem ugyanezen tétel hangoztatása azon nyilt levél is, a melyre már hivatkoztam, csakhogy akkor, a midőn én jogosítva érzem magamat és jogosítva érzi magát ez a párt is, hogy ezt felhozzuk, a nyilt levél szerzője ezzel a joggal nem bir, mert ő ezt a formulát megszavazta, Magyarország érdekében szükségesnek tartotta; most már nem expiálása a múltnak, midőn beismeri, hogy ezen fegyver kiadása után uekíi k meg kell hajolnunk a politikai kényszer előtt. így okoskodtak az osztrákok — és az ő szempontjukból egészen helyes is: —- hogy ha bizonyos, hogy az önálló vámterület minden körülmények közt megmarad, mert remélem a képviselőháznak nincs egy tagja sem, a ki azt merné állítani, hogy azért van közös vámterület, mert mi akarjuk, vagy azért van, mert mások akarják; nem, azért van közös vámterület, mert egy akarja, és ha önöknek talán valamikor eszükbe jutna a magyar nemzeti érdekek védelmére gondolni, nagyon jól tudják, én is tudom, mindenki tudja ebben az országban, megakad az egy »Erőnek« az akaratán, mely politikai szempontból, a mely nem a mi politikai szempontunk, egy hatalmi eszköz miatt, a mely nem a nemzet hatalmi eszköze, ragaszkodik ahhoz az állapothoz, a mely pedig Magyarországnak anyagi sírját fogja megásni. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) így gondolkoztak az osztrákok : hogy ha mi minden körülmények közt megtartjuk Magyarországot gyarmatnak, mert igen tisztelt képviselő urak, nem azért vagyunk mi gyarmat, mert önök azt helyesnek tartják, mert tudom, lelkükben másként gondolkoznak, nem azért kívánjuk ezt, mert a kormány ebben tetszeleg magának, hanem gyarmat voltunk és gyarmat leszünk egy »Erő« miatt, a mely felettünk áll, a mely Magyarország érdekeivel, aspirácziőival mindig ellentétbe helyezkedett. (Zajos tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) És ha van ok, a melyre azt mondhatjuk, hogy a nemzet is hibás ebben az állapotban, az csak a nemzet gyávasága, államférfi ainak meghunyászkodása; mert egy olyan nemzettel szemben, a mely akarni nem tud, akarni nem mer, a mely beadta a derekát és a mely tisztára a nyomorult halálnak teszi ki magát, a helyett, hogy legalább becsületesen haljon meg, azzal a nemzettel az az »Erő« tetszése szerint bánhatott a múltban, tetszése szerint bánhat a jövőben. (Úgy van! Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mindig tagadiák önök a junktimot; hogy mennyi komolysággal, mennyi szavahihető'séggel, erre nézve nem akarok semmit sem mondani, Tény az. hogy az osztrákok azt mondták: Az 1867 : XII. törvényczikk 63. §-a azt mondja, hogy a közvetett adókat úgy kell rendezni, hogy a másik fél jövedelmének csonkítását ez a rendezés ne vonhassa maga után. Ha ez a törvény így volt becsületesen értve, hogy igy hajtassék végre, 1867-től egész mostanáig az adónak akképpen való szedése, mint a hogyan történt, hogy az osztrákoknak a zsebébe fizettük a fogyasztásnak jó részét, az nyilvános rablás volt, t. miniszterelnök úr, a mit eltűrni nem lehetett. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát akkor, t. képviselőház, azt mondták az osztrákok: Ha már ezt mégis kénytelenek voltunk a kezünkből kiadni, majd felfogjuk használni erőnket és azt a pártfogást, a mely felettünk áll s megfizettetjük Magyarországgal busásan a mit eddig raboltunk és a mit most visszaadni vagyunk kénytelenek. Persze arra nem is számítottak, hogy azt mondhassák, hogy egy önérzetes Magyarország azt fogja mondani, hogy: De mi ellentállunk, ezt nem fogjuk megtenni. Ők azt tudták nagyon jól, hogy kik a mi államférfiaink; ők tudták azt nagyon jól, hogy itt nem is lehet kormányos ember, a ki Ígéretet nem tesz arra, hogy a quóta felemeltetik, (Úgy van! a szélső baloldalon.) ők azt tudták nagyon jól, hogy Magyarországon az önérzet, a nemzeti érzületnek a képviselete a hatalom elvesztésével egyértelmű. (Igaz! Úgy van! Szégyen! Gyalázat! a szélső baloldalon.) De mert attól mégis tartottak, hogy talán ebben az országban egyik-másik ember nyíltan oda fogja nekik mondani: Ellent fogunk állani! De erre meg nagyot nevettek és azt mondták: Nem akarjátok, magyarok? No jó, akkor megpuhítunk ! És három esztendeig oly harczot éltünk keresztül, — tudja mindenki, a ki közgazdászati, a ki hitelviszonyainkban otthonos, — hogy sír az embernek a lelke, hogy csaknem a megsemmisülésbe vitték ezt a szegény országot. (Igaz ! Ügy van! a szélső baloldalon) Igaz, nagyon könnyű dolog, azt mondhatnák erre, hogy panaszkodunk itt magyarok; de épúgy vannak ők is a másik oldalon. Egy európai válság talán, talán a pénzviszonyok sajátságos alakulása az, a mely ezt a helyzetet megteremtette? Ne higyjék azt! Nem is hiszik, mert tudják, hogy akkor, a mikor mi így vagyunk Magyarországon, a mikor nem vagyunk képesek