Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-500
42 600, országos ülés 1899. deczember ft-áu, szerdán. hogy meg tudott volna érni a kérdés ott, a hová tartozott, tudniillik az elvi alapon, és a legutóbbi quóta b izottságnak el kellett Nagynia azt az átlátszó, tiszta, üde és egyedül méltányos alapot, hogy az opportunitás, a politikai czélszerüség melegágyában érjen meg az a gyümölcs, melynek úgy látszik minden áron meg kellett érnie, (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) nem azért, hogy tápláló és üdítő hatású legyen, hanem azért, hogy ott díszelegjen a két állam közös háztartásának terített asztalán, oly asztaldísz gyanánt, mely egyesek szemét gyönyörködteti talán, de végeredményében még teljesen élvezhetetlen. Hát, t. ház, ha tényleg oly nagyfontosságú volt, hogy ez a kérdés így oldassék meg, és nem a korona döntése által, miért ragaszkodott különösen az 1896-iki quótabizottság és azóta minden quótabizottság máig az eddigi állásponthoz olyan szigorúan ? S miért kellett épen az 1899-iki quótabizottságnak elNagyni az eddigi alapot, hogy a rideg alkudozás terére lépjen? (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Erre a kérdésre a t. kormányelnök úrtól kérjük és várjuk a választ, a ki elnöke volt 1896-tól kezdve minden quótabizottságnak, és ennek következtében magáévá tette ezen quótabizottságok elvi álláspontját; most pedig ezen törvényjavaslat aláírása és benyújtása által egyúttal az 1899-iki quótadeputácziónak elvi álláspontjával is azonosította magát, (ügy van! Úgy van! balfelöl.) Hogy az alku a törvény intencziójában benne foglaltatik, sőt expressis verbie kimondatott, azt nagyon jól tudom, de abból nem következik, hogy az alkudozás ne elvi alapon történjék. (Helyeslés bal felöl.) Mert én azt hiszem, hogy mikor egyik, vagy másik állam részéről méltányos áldozatok hozataláról van szó, akkor nemcsak egy bizottságnak, de még a törvényhozásnak sem lehet más alapra elhelyezkednie, mint arra, melyet az egyszeregynek szigorú szabályai állítanak fel. (Úgy van! Úgy van! a baloldalén.) Itt nem arról van szó, t. ház, hogy az egyik fél elad valamit és a másik fél ugyanazt a portékát megveszi, és az ár a kereslet és kínálat közötti különbséget teszi ki, hanem itt csak arról lehetett szó, hogy melyik félnek minő anyagi áldozatokkal szabad ezen közös költségekhez járulni, tekintetbe véve anyagi viszonyait és az összes fenforgó körülményeket. És valamint a méltányos hozzájárulási arányt a bizottságnak el kellett fogadnia, épúgy a méltatlant el kellett volna vetnie, mert azt hiszem, hogy e tekintetben harmadik modus vivendi nem képzelhető, azért, mert opportunizmussal és politikai czélszerü'séggel mathematikai számításokat csinálni nem lehet. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Akkor, t. képviselőház, a mikor egy országnak anyagi érdekeiről van szó, egy törvényhozásnak a méltánytalantól a méltányosig aranyhidakat építeni nem szabad; mert míg az egyes ember a maga vagyonát illetőleg lehet bőkezű egészen a pazarlás határáig, addig egy törvényhozás, mikor az állam vagyonáról van szó, nemcsakhogy erre az álláspontra nem helyezkedhetek, hanem ellenkezőleg, a skrupulozitásnak legszigorúbb mértékével kell, hogy mérjen. (Úgy van! ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azt mondja a t. kormány és azt mondják az őt támogató faktorok, valamint az a sajtó, a mely a kormányhoz közel áll, hogy a kiegyezésből és a kiegyezési törvények egész komplexumából oly nagy előnyök hárulnak a nemzetre, hogy ezekkel szemben a nemzet meghozhat bizonyos áldozatokat, és hogy különösen az átutalásból eredő haszontöbblet nemcsak fedezi, hanem fölözi is azt a tehertöbbletet, a mely a quóta felemeléséből a magyar nemzetre háramlik. Hát kérem tekintsük ezt az állítást erkölcsi és anyagi oldaláról. (Halljuk! Halljuk!) Én elfogadom a tételt úgy, a mint felállíttatott, de kell, hogy egyúttal azon meggyőződésemnek adjak kifejezést, miszerint nem ok az, hogy bizonyos új terheket rójanak a nemzetre, a melyekről mindannyian tudjuk, hogy azok méltatlanok, csak azért, mert ezzel szemben egy esetleg eddig nem létezett, bár mindnyájunk által méltányosnak elismert előny mutatkozik. A nemzet jólétének és gazdagságának fokozása és fejlesztése, a mely minden kormányzatnak feladata, nem abban áll, hogy akkor, a mikor bizonyos anyagi előnyöket szerzünk a nemzetnek, azt ugyanebben az arányban anj T agi terhekkel meg is rójuk. (Úgy van! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) De tekintsük a kérdést anyagi oldaláról, (Halljuk! Halljuk !) A fogyasztási adók átutalásából eredő haszontöbblet fog függeni elsősorban magától a fogyasztástól, a fogyasztásnak mérvétől, és mindazoktól a körülményektől, a melyek a fogyasztást és annak mérvét közvetve, vagy közvetlenül befolyásolják. Ennek következtében a kérdéses összeg bizonytalan, meg nem határozható és rendkívüli fluktuáczióknak lesz kitéve, a melyre tehát apodiktikus biztossággal számítani nemcsak hogy nem lehet, de azt hiszem, nem is szabad; ezzel szemben a quóta felemelésével a nemzet vállaira háramló kiadási többlet évenkint visszatérő teher lesz, a melyről csak egyet tudunk biztosan, és ez, hogy az csökkenni nem fog, (Zajos helyeslés a bal és ssélső baloldalon.) hanem hogy az arányban marad mindig a közös költségekkel, a mely közös költségek, fájdalom, valamint a múltban, úgy, azt hiszem, a jövőben is folytonosan emelkedő és fejlődő tendeneziát fognak mutatni. (Úgy van! balfelől.) Már most, t. képviselőház, ha a quótának
